Vörösmarty Mihály szobra a róla elnevezett téren
A szoborállítás gondolata 1860-ban fogalmazódott meg, amikor június 15-én, Pestre visszatérőben az Eötvös József báró vezette akadémiai küldöttség megállt a városban. Niklán Berzsenyi Dániel, Balatonfüreden pedig Kisfaludy Sándor emlékművének leleplezésén vettek részt. A városunk által a küldöttség tiszteletére rendezett ünnepi lakomán a külföldről nemrég hazatért 23 esztendős gróf Zichy Jenő vármegyei főszolgabíró megemlékezett arról a kegyeletről, amellyel Somogy és Zala megye két jeles költőjének áldozott, és indítványozta, hogy „e megye, melyben született s a város, melyben első iskoláit végezé, állítana szoboremléket.” A zúgó éljenzéssel kísért beszéd után Zichy és Splényi Henrik, a Székes- Fejérvári Casino akkori elnöke nyomban megbízást kaptak a munkálatok előkészítésére. Néhány nap múlva kérelmet nyújtottak be, engedélyt kérve a szobor felállítására és a gyűjtés megkezdésére, ám azt a Helytartótanács, „tekintve az országban létező hangulatot és az agitációra való hajlamot”, elutasította. A megismételt kérelemre 1861-ben már igenlő válasz érkezett. A fiatal gróf vezette szoborbizottmány gyűjtőíveket bocsátott ki, és felkérte báró Vay Miklóst a terv elkészítésére. Aligha értek volna el sikert az országos méretűvé szélesedett közadakozás és a következő öt esztendei kitartó munka nélkül.
A szobor és a talapzat elkészítéséhez szükséges összeget, 8600 osztrák értékű forintot tehát gyűjtéssel teremtették elő. A fehérvári közönség nagylelkűen támogatta a kezdeményezést: az adománygyűjtés mellett a Széchenyi utca lakói saját költségükön lefedették a nyitott csatornát, a város pedig lekövezte az új utat, és biztosította a szükséges építőanyagot, illetve a gyalog- és igáserőt.
Bár a mű már 1864 októberében készen állt – Anton Dominik Fernkorn bécsi bronzöntő műhelyében várakozott az elszállításra –, az ünnepélyes avatásra még mintegy másfél évet kellett várni az egyéb munkálatok elhúzódása miatt. Végül 1865. augusztus 14-én megtörtént a talapzat elhelyezése, benne egy üveg- és porcelánszelencébe zárt emlékirattal.
Az avatás napján a ciszterci templomban ünnepi szentmisét celebráltak, majd a díszmenet a fellobogózott utcákon át a helyszínre vonult. A családot a költő fia és három testvére képviselte, az országgyűlés, az akadémia, a Kisfaludy Társaság, a Természettudományi Társulat, a Nemzeti Színház küldöttségei mellett az ország minden részéről érkeztek lelkes hazafiak, megjelent a megyei és a városi tisztikar, az országgyűlési és helyi ifjúság. Itt a Szózat hangjaira és ágyúdörgés közepette hullott le a lepel báró Vay Miklós szobrász művéről. Gróf Zichy Jenő mellett Fekete János jegyző mondott beszédet, és két vers is elhangzott, amelyeket a szoborállítás alkalmából kiírt verspályázat zsűrije a legjobbaknak ítélt. Az egyiket Nyilas Samu református lelkész, költő, a másikat Udvardy Géza írta, és Egressy Gábor színész, a Kisfaludy Társaság tagja szavalta el. Az avatás végén Zsömböry Ede városi főbíró bejelentette, hogy a város döntése értelmében a teret Vörösmartyról nevezik el. Az ünnepség után tartott női bazárban Pribék Antal fotográfusnak a szoborról készült fényképeit és más emléktárgyakat árusítottak. Ezek 1200 forintos bevételéből állították a szobrot övező kis liget köré azt a vaskerítést, amelyet ma már csak régi képeken láthatunk.
A Vörösmarty-liget a költő szobrával az 1890-es években
A szobor ma már nem eredeti helyén áll, és a belváros helyett az út felé néz, ám nem csak ennyi változás történt a megnövekedett forgalom miatt az 1970-es években átalakított téren. Havranek József polgármester 1900-ban kezdeményezte, hogy a költő születésének 100. évfordulója alkalmából a város és a megye egy bronzkoszorút helyezzen el az emlékmű talapzatán. A hazai törvényhatóságok adakozásából 3000 korona gyűlt össze, így 1901. december 8-án ünnepélyesen leleplezték Radnay Béla szobrászművész alkotását, ércszalagján az adományozó városok: Arad, Baja, Budapest, Fiume, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kolozsvár, Komárom, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Selmecbánya, Sopron, Szabadka, Szeged, Székesfehérvár, Temesvár, Versec és Zombor nevével.
Az 1866-os szoboravatás olyannyira fontos esemény volt a helyi közélet jeles férfiai számára, hogy dátumához igazították a költő nevét viselő Vörösmarty Kör megalakítását is, amely 1867. május 6-án 126 taggal jött létre, és évtizedeken keresztül ezen a napon tartotta rendes évi közgyűlését. Lelkes titkára, Dr. Lauschmann Gyula vármegyei tisztifőorvos 1907-ben kis kötetben adta közre a Kör elmúlt 40 évének történetét. A város históriájának lelkes és elhivatott kutatójaként számos irodalmi és történeti témájú előadást tartott. A névadó emlékének ápolása, szellemének ébren tartása a szervezet legfontosabb feladata volt. „Ez a nemes gondolat gyűjtötte össze minden december hónap elsején Székesfehérvár intelligens közönségét, hogy a kör falai között lángra gyúljon az áldozati tűz, melynek lobogó lángjánál a nagy szellem születését ünnepeljük” – olvashatjuk Lauschmann-nál. Mihály-nap előestéjén, szeptember 28-án a tagság estélyeket rendezett nyilvános felolvasásokkal és szavalatokkal, november 19-én, a költő halálának évfordulóján pedig ünnepélyes gyászmisét mondattak a ciszterci templomban.
Ezeken a napokon az éppen Fehérváron játszó színtársulat általában valamely Vörösmarty- darabot tűzött műsorára. A díszelőadások nagy sikert arattak, a társulatok viszont gyakran cserélődtek, és megfogalmazódott az állandóság igénye egy kőszínház formájában. A Vörösmarty Kör kezdeményezésére egy részvénytársaság alakult, amelynek feladata volt a város által adományozott telken a színház felépítése. Az ünnepélyes alapkőletétel 1872. augusztus 20-án megtörtént, két évvel később pedig, 1874. augusztus 22-én felavatták a színházat, amely 1913-ban, a fehérvári színjátszás kezdeteinek centenáriumi ünnepélyén vette fel a költő nevét.
A Városi Színház 1874-es megnyitásától 1909-ig adott otthont a Vörösmarty Körnek.
A Vörösmarty Kör által rendezett ünnepélyek sikerét az is mutatta, hogy azokon szép számú közönség vett részt. A rendes tagok száma a századfordulóra 370 főre emelkedett. Az alapítás után 33 évvel, a név- és példaadó születésének 100. évfordulójára országos ünnep szervezését határozták el.
Az első megemlékezést az évad nyitányaként november 25-én a ciszterci gimnázium önképzőköre tartotta. Délután a Vörösmarty Körben leleplezték a költő arcképét, amelyet a főgimnázium igazgatója, Szenczy Győző Vastagh György festőművésztől rendelt meg. November 30-án különvonat indult Nyékre, ahol a Vörösmartyt felnevelő egykori gazdatiszti háznál tartottak ünnepséget, és emléktáblát avattak. Ekkor már létezett az akkori tulajdonosok által létrehozott emlékszoba, amely később a mai Emlékházzá nőtte ki magát.
A december 1-i nagymise után leleplezték a ciszterci rendház falán a költő tanulóéveire emlékeztető márványtáblát, ifj. Havranek Antal szépen kimunkált alkotását. Díszközgyűlés volt a megyeházán, a színházban pedig díszelőadást tartottak. A szobor talapzatára 50 koszorút helyeztek el. A díszebéden nem más mondott pohárköszöntőt, mint Vörösmarty veje, a miniszterelnök Széll Kálmán. Este a fellobogózott várost kivilágították, és fáklyás-lampionos menet vonult először a Vörösmarty térre, majd a Magyar Király Szállóhoz, ahol a zenekar hazafias dalokat adott elő. A fáklyásmenetben tízezer ember vett részt.
Az ünnepségek befejező eseménye volt a szobor érckoszorújának fent már említett december 8-i leleplezése.
A költő emléktáblája az egykori ciszterci rendház homlokzatán
A 20. század első felében az emlékezések és a már szervesen hozzájuk tartozó szertartások tovább folytatódtak. Mihály-napon hatalmas tömeg zárta körül a ligetet, megemlékezve egyik legnagyobb költőnkről. A szobrot este a Városi Tűzoltó Egylet fáklyái és a Dalkör sokszínű lampionjai világították meg. Változatlanul megemlékeztek a leleplezés, valamint Vörösmarty születésének és halálának évfordulójáról. A rendszeresen megtartott felolvasásokat, amelyeken költészetével, drámáival, nyelvezetével és stílusával foglalkoztak, műveit lélektani, filozófiai, történelmi, orvostudományi szempontból elemezték, társasvacsorák követték. És bár a Körnek rendes tagjai csak férfiak lehettek, ezekre az ünnepélyekre a hölgyeket is szeretettel várták.
A Vörösmarty tér Láng Erzsébet 1935-ben készült felvételén
A két világháború között a Kör rendezvényei rendkívül népszerűek voltak. Ezekben az esztendőkben vált hagyománnyá a Vörösmarty-lakoma és a Vörösmarty-bál.
Az irodalmi tevékenység irányítói a Körön belül alakult „harmincévesek” csoportjának tagjai lettek, majd 1932-től a Vörösmarty Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság vette át ezt a szerepet. A Társaság tagja csak művészettel foglalkozó, legalább három színvonalas munkát felmutatni tudó alkotó lehetett.
A Kör és a Társaság mindvégig szoros kapcsolatban állt egymással. Az irodalmi és művészeti élet szervezését a Társaság végezte, a helyiségeket és a hallgatóságot a Kör biztosította. Jeles vendégek fordultak meg ekkoriban Fehérváron: 1933 decemberében Kosztolányi Dezső vett részt a Vörösmarty irodalmi esten, 1934-ben az emlékünnepélyen Babits Mihály olvasta fel a költőről szóló neves tanulmányát, 1939-ben Áprily Lajos tartott előadást A vén cigány műhelyéből címmel.
A Vörösmarty Társaság 1938-ban kiadta a Vár című folyóiratot, amelynek egy teljes és egy csonka évfolyama jelent meg Baróti Géza helybeli újságíró, György Oszkár műfordító, fehérvári tanár és kedves tanítványa, a később országos hírű költő-író Jankovich Ferenc szerkesztésében. A folyóirat egyebek mellett közölte Weöres Sándor, Illyés Gyula, Képes Géza és Erdélyi József verseit, Tatay Sándor és Németh László prózai írásait.
Bár a Társaság nem válhatott a dunántúli irodalmi élet központjává, ahogy ezt tagjai elhatározták, egy évtizedes tevékenysége a város legjelentősebb irodalmi eseményeinek korszaka volt. A több évtizednyi kényszerű hallgatás után 1988-ban újjáalakult egyesület változatlan célokkal működik tovább, és egyebek mellett a Vár folyóirat kiadásáról is gondoskodik.
Végül még egy adalék, kapcsolódva Vörösmarty drámaírói munkásságához: a Vörösmarty Színház 1944 decemberében máig tisztázatlan körülmények között kiégett, életveszélyessé vált. A romok mintegy másfél évtizeden át csúfították a belvárost. Ez volt az utolsóként helyreállított középület a városban. Az ünnepélyes avatásra 1962. november 7-én került sor. A Nemzeti Színház művészei – köztük Törőcsik Mari, Bitskey Tibor és Garas Dezső – a Csongor és Tündét adták elő, tisztelegve a névadó előtt, és emlékezve arra, hogy a művet 1831-ben Fehérváron adták ki először nyomtatásban, „Számmer Pál betűivel”. Ugyancsak Számmernél jelent meg még 1830-ban A bujdosók című drámája. E tényre emlékezteti az utókort az egykori nyomda falán 2003-ban felavatott emléktábla.
Emléktábla az egykori Számmer nyomda falán
.jpg)