Dr. Saára Gyula negyvenes éveiben készült műtermi portréja
Saára Iván és felesége, Németh Laura az 1850-es években költöztek Székesfehérvárra. A férj a Királyi Törvényszék telekkönyvvezetője, valamint előadója volt. A házasságból több gyermek született, ám nem mindegyikük érte meg a felnőtt kort. A legidősebb Ivánt két esztendős korában, a Hosszú temetőben épített családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Gyula pedig 1856-ban látta meg a napvilágot Fehérváron. A családfő 1875-ben hunyt el, mindössze 51 esztendősen.
Gyulát, mivel jóeszű gyermek volt, szülei a ciszterci gimnáziumba íratták be, ahol 1874-ben érettségizett, majd jogi tanulmányokba kezdett Budapesten. 1882-ben joggyakornokként lett a frissen alakult Fehérvári Általános Ipartársulat jegyzője. Ezt a tisztségét még akkor is betöltötte, amikor már komoly szerepe volt a városvezetésben. Ügyvédjelöltként ő képviselte a társulat jogi ügyeit, vezette az ülések jegyzőkönyveit, számvizsgálóként pedig az éves számadások összeállításában is jelentékeny feladat hárult rá. Több mint 100 iparos érdekvédelmét látta el ebben az időben. A társulat jogi ügyeinek intézése mellett javaslatot tett például egy iparkiállítás megrendezésére, ezt 1906-ban sikerült megvalósítani.
A helyi sajtó az 1880-as évektől főleg az Ipartársulat vonatkozásában cikkezett róla. Elsősorban a Csitáry G. Emil nyomdász, laptulajdonos, a későbbi polgármester édesapja szerkesztésében megjelent Székesfehérvár és Vidéke hozta rendszeresen a nevét társulati események kapcsán. Saára fontos személyisége volt a helyi Függetlenségi Körnek, valamint a Függetlenségi és 48-as Párt városi szervezetének, ahogy Csitáry is, akit számos alkalommal képviselt a sajtóban megjelentekkel elégedetlen személyek miatt folytatott peres ügyekben, sőt, amikor 1882-ben barátja párbajozott Gáspár Imrével, a Szabadság szerkesztőjével, a Székesfehérvár és Vidékében Saára egy nyilatkozatot adott ki a lovagias ügy lefolyásáról.
A Pesti Hirlap rövid beszámolója Gáspár Imre és Csitáry G. Emil párbajáról.
Az 1900-as évek elején az ügyvédet érte sérelem, amely a becsület helyreállítását kívánta. Jogász emberként tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a párbaj tiltott dolog Magyarországon, ám mint úriember, nem hagyhatta következmények nélkül a sértést.
Közéleti pályafutása a Palotavárosi Olvasókörben kezdődött, először tagként, majd vezető tisztségben. A kör a függetlenségi érzelmű, az 1867-es kiegyezést elutasító polgárok gyűjtőhelye volt. Ezt az irányvonalat képviselte ekkoriban az országos politika szintjén mások mellett Kossuth Lajos fia, Ferenc, gróf Apponyi Albert és Wekerle Sándor. Ők voltak 1882-ben a már említett párt alapítói, amelynek helyi gyökerei az Olvasókörből fakadtak.
Az ügyvéd úr 1895-ben önálló irodát nyitott a Kossuth utca 17. (ma 8.) szám alatti lakóházában, miután kérésére – majdnem 40 évesen – felvették az ügyvédi kamara tagjai közé. Néhány évvel korábban nősült, a nála 8 esztendővel idősebb Borsiczky Alojziát vette feleségül. Házasságkötésük idején már nem voltak annyira fiatalok, frigyüket nem kísérte gyermekáldás. Két fiút neveltek: Németh Sándort és Horváth József Gézát.
Amikor 1906. december végén elhunyt a város országgyűlési képviselője, gróf Zichy Jenő, az időközi választáson a függetlenségiek őt jelölték a tisztségre. Nagy fölénnyel szerzett mandátumot, de ezt nem tartotta meg sokáig. 1908. április 9-én ugyanis lemondott Havranek József polgármester, aki 30 éven át irányította szülővárosát. A közgyűlés a lemondás bejelentését követően napirendre tűzte az állás betöltésének ügyét. A kijelölő választmány első helyen ifj. Havranek Józsefet jelölte utódnak, a másodikon pedig dr. Saára Gyulát. A közgyűlés 18 szavazatnyi különbséggel utóbbit választotta a város vezetőjévé, aki ekkor a választást törvénytelennek nyilvánította, nem fogadta el annak eredményét. Elérte, hogy a város pályázatot hirdessen a tisztségre, amelyre azonban egyedül ő jelentkezett. Májusban, amikor egyhangúlag ismét megválasztották, bár a közgyűlésen személyesen nem vett részt, az eredményről pedig a kiadott végzés útján értesítették, a tiszta jogi helyzetet elismerve lemondott képviselői megbízatásáról, és feladta nagy jövedelmű irodáját is, hogy minden idejét és erejét a város ügyének szentelje.
Polgármesteri székfoglaló beszédében elhangzott: „A hála igaz érzelmeitől áthatva állok önök előtt, hogy szívem mélyéből eredő igaz köszönetemnek adjak kifejezést.. A maga teljességében átérzem ama kötelesség fontosságát, mellyel azon megtisztelő bizalmukért tartozom, hogy városunk kormányzását, ügyeinek vezetését reám bízta.. Ernyedetlen szorgalommal azon fogok törekedni, hogy a város közügyeinek lelkiismeretes intézése, a város fejlődése, haladása, polgárai érdeke, java és jólétének előmozdítása egy céltudatos és helyes közigazgatási rendszer megvalósítása biztosíttassék. Éppen ezért igaz szeretettel és őszinte bizalommal kérem tiszttársaimat, hogy városunk érdekében folytatandó munkában igaz szeretettel tömörüljenek azon zászló alá, amely zászlót a törvényhatósági bizottság megtisztelő bizalma adott kezembe..." Székesfehérvár újdonsült vezetője korábban és később is több alkalommal tanúbizonyságát adta szónoki képességeinek.
Havranek után rendet kellett tenni a Városházán, mivel számos hivatalnok kihasználta a pénzügyekben és a közgazdaságban való járatlanságát, ezzel nagy káoszt okozva. A városnak óriási adóssága volt a kiadások fedezésére felvett póthitelek miatt. Az ügyosztályok vezetésében, ahol szükségesnek mutatkozott, személyi változások történtek.
1912-13-ban nagy fejlesztések kezdődtek. Elkészült a városi vízvezeték-hálózat, felgyorsult a közművesítés, megtörtént az újabb utcaszabályozás, a korábbi földes-poros utak helyén kővel burkolt utakat létesítettek, több korábban szabályozott, forgalmas utcát és utat aszfalt- vagy keramitburkolattal láttak el. Ez főként a Belvárost, a Vízivárost és a vasútállomás környékét érintette.
Az anyagi helyzet stabilizálódása megmutatkozott abban is, hogy 1912-ben Székesfehérvár megvásárolta a Városházával szomszédos épületeket. Ezzel részben a túlzsúfolt épületből való átköltözések is megindulhattak, de a nagyarányú fejlesztésre csak 1936-37-ben az ifjabb Csitáry G. Emil idejében került sor.
Saára polgármester függetlenségi elvbarátai, például Holly Géza és Csöppenszky Mihály vagy éppen a kenyerüket iparosként keresők révén számíthatott a közgyűlés jelentős hányadának támogatására, s nemsokára, látva munkája első fontos eredményeit, a teljes tagság bizalmát élvezhette.
Bő 10 évet töltött el a polgármesteri székben. Megbízatásáról az 1918. november 18-i közgyűlésen mondott le, gróf Károlyi József vármegyei és városi főispánnal együtt, tiltakozásul az akkori kormány politikája ellen. Amikor 1920-ban, Horthy Miklós kormányzóvá választása után nagy változások következtek be a közigazgatás minden szintjén, egyre súlyosbodó betegsége miatt vele már nem számoltak. 1922. április 13-án hunyt el, felesége után 3 hónappal. 66 évet élt. Zavaros Aladár polgármester így emlékezett meg róla: „élete egy állandó áldozat volt a város javára. Áldozatul hozta vagyonát, nyugalmát, és ami a legnagyobb volt, egészségét is”. A Hosszú temetőben a várostól díszsírhelyet kapott a tisztelet jeleként.
Saára Gyula gyászjelentését a család a Számmer nyomdában készíttette el.
Polgármesterként fontos példaképe volt Csitáry G. Emilnek, aki emlékirataiban hosszasan taglalta érdemeit. 2013-ban Székesfehérvár önkormányzata elindította a nevével fémjelzett útfelújítási programot, 2017-ben pedig felavatták emléktábláját Kossuth utcai háza falán.
Pintér Balázs alkotását 2017. januárjában avatták fel a Kossuth utca 8. számú ház homlokzatán. Az épületben ma dr. Saára Gyula dédunokája, dr. Horváth Gyula ügyvédi irodája működik.
