Sporthírek
-
A Kihívás Napján ismét sportolt Székesfehérvár
Hajnali áloműző tornával, uszodai mozgással indult, majd egész nap folytatódott a Kihívás Napja fehérvári programsorozata. A város kategóriájában évek óta az elsők között van a legalább negyed óra testmozgást végző lakók számát tekintve, és idén is számtalan alkalmat kínált azoknak, akik szántak tizenöt percet a mozgásra.
2018.05.30. 20:35:09 -
Négy sportág öt bajnokcsapata a Városházán
Az Alba Fehérvár U16 és U18 kosárlabdacsapata, a Diákolimpia országos döntőjét megnyerő Tóvárosi Általános Iskolás labdarúgócsapata, a sikeresen szerepelt U13-as diákröplabdások a Felsővárosi Általános Iskolából, valamint a Magyar bajnok U16 lány rögbicsapat tagjai látogattak szerdán délután a Városházára. A gyerekeknek Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere gratulált a szép eredményekhez.
2018.05.30. 17:39:59 -
Tánc: Pauker Barbara két aranyat hozott a világbajnokságról
Május 23–27. között rendezték meg a horvátországi Pulában a 16.IDF (International Dance Federation, Nemzetközi Táncszövetség) World Dance Championship elnevezésű világbajnokságát. A vébén ott volt, és két aranyérmet is szerzett Pauker Barbara, a fehérvári Free Spirit egyesület versenyzője.
2018.05.30. 12:46:17 -
A Vidi ünnepélyes éremátadására várják vasárnap a szurkolókat
Akárcsak 2015-ben, idén is a Magyar Király Hotel előtti térre hívják a szurkolókat, hogy együtt ünnepelhessék a Videoton történetének harmadik bajnoki címét. A bajnoki serleg és az aranyérmek átadására június 3-án, vasárnap 15 órakor kerül sor.
2018.05.30. 09:20:48 -
Júliusban kezdődik a Sóstói Stadion műszaki átadás-átvétele
Kedden este a bajnokcsapat törzsszurkolóival találkozott a város vezetése. A köszönet mellett arról is tájékoztatták a szurkolókat, hogy a kivitelezővel a jövő héten egyeztetnek a részletekről, de az új stadion várhatóan július végére készül majd el, akkor indul majd a műszaki átadás-átvétel, valamint az engedélyeztetési és hitelesítési eljárások - írta közösségi oldalán Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere.
2018.05.30. 07:46:25
Áloműző tornával indult a Kihívás Napja Székesfehérváron
Fehérvári triatlonosok a balatonkenesei féltávú országos bajnokságon
Egylabdás meccsen tartotta meg pályaelőnyét az Albával szemben a Falco
Tizenhárom pontos hátrányt is leküzdött az Alba a kosárlabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén és elképesztően szorossá tette a végjátékot Szombathelyen. Az olykor parázs csatában a második félidőben a fehérváriak domináltak, de a dudaszó előtt a hazaiak eldöntötték a csata első felvonását.
Falco KC - Alba Fehérvár 90-88 (24-19) (29-22) (10-23) (27-24)
Karate: fehérvári sikerek három városból
A hétvégén is sűrű volt a Fehérvár Karate Akadémia versenyzőinek programja, a tehetséges karatékák három helyszínen küzdöttek a szebbnél szebb érmekért.
Két fehérvári ezüstérem a Tini Országos Súlyemelő Magyar Bajnokságon
Diadal és ünneplés - a bajnok Videotont köszöntötték a Városház téren
Legyőzte a Honvédot, harmadszor bajnok a Videoton!
Végig irányítva, két gólt lőve legyőzte a Videoton a Honvéd gárdáját, ezzel pedig egy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította első helyét a tabellán.
A Városház téren este 11 órától várják a szurkolókat!
Futva a tiszta, egészséges Székesfehérvárért - már hetedszer
Megfelelni a kihívásnak – idén is sokan fognak mozogni Fehérváron
Kikapott az Alba Fehérvár KC az utolsó bajnokin, de így is nyolcadik helyen zárta a szezont
Ugyan a Dunaújváros három góllal felülmúlta a fehérváriakat, de az MTK Debrecen felett aratott győzelmének köszönhetően az Alba a nyolcadik helyen zárta a női kézilabda NBI 2017/18-as szezonját .A fehérváriak helytálltak a szomszédvárban, de a bravúr ezúttal elmaradt.
Dunaújváros – Alba Fehérvár KC 30-27 (16-13)