Városfejlesztés


/ 2020.09.22. 17:18:38 |

Tavaszig öt fehérvári óvodaudvar kap új burkolatot és játékokat

Uniós forrásból kezdődött Székesfehérváron játszóudvar-felújítási program júliusban, ütemezett munkaterv szerint. A közel 186 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően márciusig öt intézményben lesz új burkolat és új játékok az udvaron.
/ 2020.09.21. 10:21:39 |

Megfelelő ütemben folytatódhat a Bartók Béla tér felújítása

A műszaki akadályok elhárultak, így megfelelő ütemben folytatódik a Bartók Béla tér felújítása. Mint ismeretes, a tér felújításának második üteme tavasszal indult, és a munkálatok során falmaradványok kerültek elő. A régészeti dokumentációt követően, a földmunkák folytatása előtt új terveket kellett készíteni a megváltozott terhelési igények figyelembevételével, az elkészülő burkolt felület épségének megőrzése érdekében.
/ 2020.09.15. 13:32:30 |

Aláírta a város polgármestere a déli összekötő kivitelezési szerződését

Kedden aláírta Székesfehérvár polgármestere a déli összekötő megépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést. Cser-Palkovics András közösségi oldalán osztotta meg a 4.5 milliárdos beruházás indulását. A munkaterületet átadása után pedig kezdődik az építkezés, ami várhatóan két évig tart majd.
/ 2020.09.14. 15:33:45 |

Megújult a játszóudvar és a villamos hálózat a Hosszúsétatéri Óvodában

Összesen harmincmillió forint önkormányzati forrást fordítanak a Hosszúsétatéti Óvoda udvari játszóeszközeinek és villamos hálózatának felújítására. A munkálatok nagy részével elkészültek, már csak a homokozók tetőszerkezetének cseréjét kell elvégezni. 
/ 2020.09.14. 12:03:21 |

Akusztikai fejlesztés keretében megújulhat a Malom utcai Táncház

Egy nyertes pályázatnak és az Alba Regia Táncegyesület lelkes, kreatív csapatának köszönhetően megújulhat a Malom utcai Táncház játszóhelye: az akusztikai fejlesztést követően a mostaninál sokkal jobb minőségben élvezheti a műsorokat a jövőben a közönség.
/ 2020.09.11. 10:38:45 |

Közel félmilliárdos fejlesztés a Mártírok útján - II. ütemben a Seregélyesi útig újítják fel a csapadékcsatornát

Székesfehérvár Önkormányzata vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósítja meg a Mártírok útja csapadékcsatorna II. szakaszát a Terület - és Településfejlesztési Operatív Program keretében. Összesen 456,47 millió forintból valósul meg a Raktár utcától a Seregélyesi útig tartó beruházás.
/ 2020.09.04. 15:59:33 |

156 új parkolóhelyet alakítottak ki a Szent György Kórház mellett

A kormány támogatásának köszönhetően 156 új parkolóhely készült el a Szent György Kórház mellett a Seregélyesi út - Kikindai utca sarkán. A kivitelezés nyár közepén kezdődött és az új parkolót hétfőtől már használhatják az autósok. A program része további 52 parkolóhely építése a Hunyadi úti rendelőintézet mögött, melynek kivitelezése hamarosan kezdődik. 
/ 2020.09.01. 15:46:37 |

Éjjellátó kamerákkal a Sóstón bővült a városi térfigyelő rendszer

Az Önkormányzat Informatikai Központ Hikvision típusú full HD kamerákat szerelt a Sóstóra. A típust azzal az ún. darkfighter technológiával szerelték, amivel éjszaka is szinte tökéletesen színes képet alkot a kamera a megfigyelt területről, ami fontos szempont, főleg a természetvédelmi területen.
/ 2020.08.31. 17:57:54 |

Felújították a BMX és gördeszka pálya elemeit a Bregyóban

A Városgondnokság asztalos és lakatos kollégái több mint ötszáz munkaórát töltöttek azzal, hogy felújítság a Bregyóban a BMX és gördeszka pálya elemeit. A nyári szünetben este kilencig várta a fiatalokat az extrém pálya, ősszel hétköznaponként 13 és 19 óra között, hétvégén 9 és 19 óra között lesz nyitva.
/ 2020.08.27. 15:35:47 |

M81 - a negyedik fehérvári M7-es csomópont építése is része a 81-es négysávosításának

Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és a 81-es is négysávos lesz M81-es néven, ami a negyedik fehérvári M7-es csomóponton keresztül Sárbogárdig halad majd és ott ér össze a szintén előkészítés alatt álló M8-as úttal. A jelentős közlekedési fejlesztésről a Városházán tartott tájékoztatót a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Fehérvár polgármestere és országgyűlési képviselői.