Székesfehérvár ismét meghirdette a fiatalokat támogató ösztöndíjpályázatait. A város honlapján közzétett kiírás szerint a középiskolások és a felsőoktatásban tanulók, a hallgatói tanácsokban feladatot vállalók, valamint a tanulmányi és szakmai versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtott diákok jelentkezhetnek.
A tavaly májusban elhunyt Dr. Dienes Ottó Pro Civitate-díjas és a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával kitüntetett tanárra, íróra, az utolsó klasszikus értelemben vett „fehérvári polihisztorra” emlékeztek csütörtökön este az Aranybulla könyvtárban.
Az Alcoa Alapítvány támogatásának köszönhetően a SZÉNA Egyesület egy innovatív, nemzetközi sikereket elért programmal fordul a székesfehérvári fiatalok felé. A szervezet komplex megoldásfókuszú programja a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola öt osztályában valósul meg a 2021/2022. tanévben.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is támogatja a rászoruló családokban élő gyerekek iskolakezdését a Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A szervezet gyermekenként 10 ezer forint értékű tanszervásárlási utalványt ad, ami további 10 százalékos bolti kedvezménnyel egészül ki, így valójában 11 ezer forintos segítséget jelent. Az utalványok osztását ma délelőtt kezdte meg a szervezet.
Új, az okleveles gépgyártás-technológiai technikus szakkal bővül a Székesfehérvári Szakképző Centrum Széchenyi István Műszaki Technikum képzési palettája. A technikum az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral közösen dolgozta ki a tananyagot. A felmenő rendszerben, a jövő tanévtől induló ötéves képzésben résztvevők plusz pontokkal, kiváló emelt érettségi esetén pedig maximális pontszámmal nyernek felvételt az ÓE műszaki karra, hangzott el az új képzést bemutató sajtótájékoztatón kedden.
Ismét egyetemisták járják a várost – elindult a Gólyatúra. A három fehérvári egyetem, a Corvinus, a Kodolányi és az Óbudai Egyetem frissen felvett hallgatói 12 csapatra osztva ismerkednek a várossal és diáktársaikkal.
A hagyományoknak megfelelően idén is közös tanévnyitóval kezdték meg a tanévet Székesfehérvár három felsőoktatási intézményében, a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán, a Kodolányi János Egyetemen és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A Vörösmarty Színházban a rektori köszöntőket követően az új hallgatókat Székesfehérvár polgármestere fogadta a koronázó város polgárává, majd az egyetemek képviselői felkötötték intézményük szalagját a város zászlajára.
Az iskolai év szeptember 1-én, szerdán kezdődik, és 2022. június 15-ig, szerdáig tart. A diákoknak összesen 181 napig – a szakgimnáziumokban 179, a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 napig – kell iskolába járniuk.
Az elmúlt tanévben fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában volt kedden a Városi Tanévnyitó Ünnepség. Szeptember elsején a város általános iskoláiban 1157 kisdiák kezdi az első osztályt. Fehérvár polgármestere a tanévnyitón kiemelte, hogy „mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tanév nyugodtan és a fiatalok épülésére szolgáljon bármely fehérvári köznevelési intézményben.”
Az István Király Általános Iskola történetének első tanítási napja 1986 szeptember elsején volt, így a város legfiatalabb iskolája. Az eltelt 35 év alatt nagyon sokat változott az iskola, többek között nevében is. Idén 457 kisdiák kezdi meg a tanévet az intézményben, ahol három első osztály is indul.