45 pedagógus vette át „színes” diplomáját a Hiemer-ház báltermében tartott ünnepségen. Az ötven, hatvan, hatvanöt, hetven évvel ezelőtt diplomát szerzett óvónőknek, tanítóknak és tanároknak dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere adta át az oklevelet.
A Science Park C1 épülete adott otthon szerda délután az 58. Tudományos Diákköri Konferencia Ifjúsági, valamint Geoinformatikai és Műszaki Szekciójának. Az eseményre a középiskolás diákok négy TDK dolgozattal neveztek, még az egyetemi hallgatók hat dolgozatot mutattak be.
Ezúttal az idén 85 éves Széna téri Általános Iskolában folytatta bemutatóit a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A bélyeggyűjtők egy olyan összeállítással készültek a diákoknak, ami a gyermekek figyelmét felkeltő darabokat tartalmazza. A kiállítás egészen március közepéig lesz látható az intézményben és négyhetente új tematikákat mutatnak be.
Ismét Székesfehérváron tartotta kétnapos ülését az Országos Diáktanács. Pénteken az Országos Diákparlamenten megfogalmazott ajánlások kapcsán készítettek jogalkotási terveket, szombaton pedig egy kulturális programot követően szakmai előadások következtek, többek között a gyermekvédelmet és a fiatalok mentális egészségét előtérbe helyezve.
A tankerületben elsőként a Széna Téri Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak szülei vehették át a „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” program keretében, kormányzati forrásból biztosított laptopokat. Idén 140.000 notebook kerül az iskolákba, jövőre pedig további évfolyamok diákjai számára nyílik meg a lehetőség, hogy okoseszközökhöz jussanak.
Október utolsó hétvégjén rendezték meg a Richter MindRun versenyt. A 24 órás ötletmaratonon az ország egyetemeiről és főiskoláiról jelentkezők közül választottak ki 30 hallgatót, akik a helyszínen alakult hat csapatba osztva dolgoztak ki megoldást egy adott társadalmi problémára.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az iskolai erőszak és a kibertérben elkövetett bűncselekmények megelőzésének témakörében szervezett konferenciát az Alba Bástya Családsegítő és Gyermekjóléti Központban. A Székesfehérvári Diáktanács itt hozta nyilvánosságra azt a 600 fehérvári fiatal megkérdezésével készült felmérést, amit az iskolai szóbeli, lelki bántalmazásról készítettek.
Esernyős és kalapos tánccal, népi játékokkal és verssel köszöntötték a nagycsoportosok a születésnapost: a Tolnai Utcai Óvoda 40 éve nyitotta meg kapuit. A palotavárosi intézményben kedden tartott ünnepségen a város nevében Mészáros Attila alpolgármester mondott köszönetet a több évtizedes munkáért.
Nyilvános oktatási napot tartottak a szociális ápoló és gondozó képzésen a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben, Székesfehérváron. Október elején indult a másfél éves időtartamú szociális ápoló és gondozó képzés Székesfehérváron az Albensis Tudásközpont részeként működő Ybl Miklós Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Technikum szervezésében.
November 2-án csütörtökön 17 órakor Sárkány Dominik előadásával folytatódik a Szülők Akadémiája a székesfehérvári Mathias Corvinus Collegiumban. Az előadás célja gyakorlatorientált módon bemutatni, milyen testi, gondolati, illetve érzelni változások mennek végbe bennünk a különböző teljesítményhelyzetekben.