Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ hagyományainak megfelelően idén is megrendezte a tavaszi pedagógiai napokat. A programsorozat tematikáját az egészségnevelés és a művészeti nevelés adta. Ez utóbbi témában zajlott szakmai konferencia kedden a József Attila Középiskolai Kollégiumban, Alfa generáció Vagy ÉS tradíció címmel.
Vidám hangulatú, kötetlen rendezvény helyszíne volt hétfőn délelőtt a Városháza Díszterme. A Hétvezér Általános Iskola és az Arany János EGYMI diákjai látogattak el Székesfehérvár legfontosabb épületébe, ahol a város polgármesterével találkoztak. Dr. Cser-Palkovics Andrást kérdezték a munkájáról, egykori iskolaéveiről, hobbijairól, majd megnézték a polgármesterei irodát is.
Alapításának 140. évfordulóját ünnepelte a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pénteken este. A jubileum alkalmából az iskola tanulói rendhagyó gálaműsorral készültek a meghívott vendégek számára.
Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Egyetem fenntartója, a KJE Fenntartó Zrt. és a Prémium Média & Sport Management Zrt. Székesfehérváron. A felek ezentúl közösen segítik a sportkultúra fejlődését. Az együttműködési megállapodást a KJE Fenntartó Zrt. részéről Mits Gergely vezérigazgató, a Prémium Média & Sport Management Zrt. részéről pedig Boda Gábor vezérigazgató látta el kézjegyével.
Élhetőbb és fenntarthatóbb városok tervezéséről hallgathat négy egyetem, mintegy negyven diákja előadásokat a következő napokban az Óbudai Egyetemen. Az egyhetes nemzetközi programra Romániából, Szlovákiából és Portugáliából is érkeztek hallgatók és oktatók egyaránt, hogy kreatív projektmunkákat dolgozzanak ki közösen a Zöld Városok projekt keretében.
A gyermekvédelmi jelzőrendszerben tevékenykedő szakembereknek szervezett konferenciát a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban. Mintegy hatvanan vettek részt a tanácskozáson, ahol többek között a kiskorúakat ért bántalmazásokról, a gyerekek biztonságba helyezéséről, a bűnmegelőzési és kommunikációs lehetőségekről egyeztettek a résztvevők.
Hétfőn a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégiumban kezdődtek meg a JAK Napok, amelynek keretében az intézmény minden évben megemlékezik névadója születésnapjáról. A város számára is nyitott JAK Galériában Ízelítő címmel nyílt tárlat, mely a Hang-Szín -Tér Művészeti Iskola vizuális művészeteket tanuló diákjainak munkáiból válogat.
Folytatódik a sikeres együttműködés a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikuma és a British Telecommunications Régiós Üzletági Szolgáltatóközpont között. Az iskola újabb digitális eszközöket, thinkpadeket és monitorokat kapott a cégtől, melyeknek köszönhetően egy új számítógépes termet alakítottak ki. Az ünnepélyes átadást hétfőn tartották.
Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Egyetem a Székesfehérvári Szakképzési Centrummal Székesfehérváron. A megállapodás fő célja, hogy minél több fehérvári középiskolában végzett diákot tartsanak Székesfehérváron és tanuljanak tovább helyben, a Kodolányi János Egyetemen.
Fennállásának 85. évfordulóját ünnepli a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikum. A város közösségei közül első alkalommal e jeles eseménynek adott otthon szerdán az Alba Aréna, ahol a jelenlegi és egykori diákokat, oktatókat Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszöntötte.