-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
18 intézmény, 86 osztály, 1856 ballagó diák – három év után ismét városi ballagást tartottak
2019-ben az esős időjárás, 2020-ban és 2021-ben pedig a koronavírus-járvány miatt maradt el a városi ballagás. És bár az elmúlt két évben online formában megtartották a végzős fehérvári diákoknak szóló eseményt, ma nyílt arra lehetőség, hogy ismét személyes találkozással folytatódhasson a szép városi hagyomány.
Az ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester útravalóul a város közösségének biztatását tolmácsolta, és azt kérte a ballagóktól, hogy soha ne felejtsenek el egy mosolyt, egy biztató ölelést adni egymásnak az elkövetkező héten, az érettségik időszakában.

Mint dr. Cser-Palkovics András kiemelte: a város közössége is sok értéket, maradandó élményt kapott a most ballagó fiataloktól, és felidézte a városi diákünnepségek mellett az utcaszínházi előadások és a helyi tehetségkutató versenyek emlékét. „Ahogy a dal szól: soha nem lesz másképp, mindig ez lesz az első otthonotok. Ha lehajtanátok a fejeteket, akkor ez a város és ez a közösség majd felemeli, ott lesz nektek támaszul. (...) Menjetek, és valósítsátok meg az álmotokat, ami bennetek él! Köszönjük, hogy itt voltatok ezekben az években, legyen az otthonotok továbbra is Székesfehérvár. Hajrá, fehérvári fiatalok!” – tolmácsolta a ballagó diákoknak útravalóul a fehérvári közösség üzenetét a polgármester.
A ballagó diákok nevében Still Péter, a Ciszterci Szent István Gimnázium végzős diákja, a Szóval győzni! kommunikációs bajnokság különdíjasa búcsúzott. Beszédében elsőként arra kereste a választ, mitől igazi a ballagás.
Kortársai nevében is megerősítette: mindez a szívük mélyén őrzött, közös iskolai emlékek, az elmúlt években együtt megélt élmények előtti tisztelgést jelenti. Felidézte az online oktatás időszakát, és elismerően szólt azokról, akik nehéz családi hátterük, egy betegség vagy egyéb személyes terhek miatt szinte lehetetlen akadályokat küzdöttek le az elmúlt években, és jutottak el a ballagásig.
„Nem tudhatod, hogy a másik sorban álló, más osztályban, iskolában tanuló diáknak mit kellett átélnie, hogy most itt lehessen. De most egy téren állsz vele, ugyanazt az üzenetet hordozva: sikerült. Búcsúzzunk el egymástól. Legyen ez most a békesség perce. Itt vagyunk mindnyájan különböző helyekről érkezve, és most mégis egy közösen lüktető szívvé kovácsolódunk össze. Búcsúzzunk el tanárainktól, akik sokszor szüleink voltak szüleink helyett, szívből köszönjük odaadó munkájukat. Búcsúzzunk el iskolánktól, ami hol börtönnek, hol menedéknek, de főleg otthonnak tűnt. Életünk egy nagy szakaszát zárjuk. Emlékeink, tanulságaink lesznek útravalóink abban a kis tarisznyában, amit kapunk. Hordjuk büszkén, és ne féljünk néha megállni, belenézni és mosolyogva visszagondolni a Fehérváron eltöltött középiskolás éveinkre.” – hangsúlyozta Still Péter. 
A hagyományok szerint valamennyi intézmény felkötötte szalagját a város zászlajára, ami a következő ballagásig Székesfehérvár polgármesterének szobájában őrzi majd a 2022-es végzősök és ballagásuk emlékét.
A műsorban Zsigmond Lala, Sári Attila és a Stringers Vonósegyüttes működött közre. A városi ballagáson Mészáros Attila és Lehrner Zsolt alpolgármesterek, Török Szabolcs, a tankerületi központ igazgatója, Vörös Csaba, a SZIK főigazgatója, valamint több önkormányzati képviselő is részt vett.
