Januártól iskolakezdő programokkal várja a leendő elsősöket és szüleiket a Farkasvermi Úti Tagiskola. Az első alkalomra január 21-én, kedden 17 órakor kerül sor.
A 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola. A technikum a minőségi szakmai oktatás helyszíne, itt érettségi és technikusi szintű szakképzettség szerezhető, ami középvezetői szintű ismereteket biztosít. A szakképző iskolában pedig a harmadik év végén a tanulók szakképzettséget szerezhetnek.
Mintegy hétszáz székesfehérvári középiskolás vett részt az immár hatodik alkalommal megrendezett Városi Diákbálon. Az idén az ’50-es, ’60-as évek stílusa jelent meg zenében és ruhadivatban egyaránt. A MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében szombaton este nemcsak a „rongylábú” táncosok, hanem többek között az amerikai középiskolások: Danny és Sandy is jól szórakozott.
Ismét megtelt a székesfehérvári campus a Budapesti Corvinus Egyetem nyílt napján, amelyen több száz leendő hallgató vett részt. A nyílt nap programjaira az alap- és mesterképzések iránt érdeklődőket egyaránt várták.
A Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola másodszor rendezte meg a Királyi ízek, illatok gasztronómiai versenyt és a Kereskedők viadalát. Előbbiben pincér-, szakács- és cukrásztanulók, utóbbiban a kereskedők mérik össze szaktudásukat.
Negyedik alkalommal rendezték meg pénteken a Sportgazdaságtani Kutatók és Egyetemi Oktatók Fóruma Konferenciát. Idén is a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa adott otthont a nagyszabású eseménynek, melyen a sport globális gazdasági tényezőivel kapcsolatos aktuális kérdések kerültek terítékre. Szó volt Kína "futballhatalmi" törekvéseiről és az El Clásico-ról is.
Közeleg február tizenötödike, a felsőoktatási jelentkezés határideje. Bár Fehérvár nem tartozik a hagyományos egyetemi városok közé, mégis most már három felsőoktatási intézménynek ad otthont.
2020. január 17-én, pénteken 9 órai kezdettel nyílt napot tart a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa. A rendezvény célja a campus és a székesfehérvári felsőoktatás népszerűsítése. Az eseményen szaktájékoztatókkal, workshopokkal, diákszervezetek bemutatkozásával, kollégiumi- és campus sétával, valamint interaktív kvíz játékkal várják a képzések iránt érdeklődőket.
Sportos-kóstolós rendezvénnyel zárult le a Széna Téri Általános Iskola egészséges étkeztetést és életstílust népszerűsítő EFOP-programja. A rendezvényen tanulók, tanárok és szülők is részt vettek: a projekt szakmai összefoglalói mellett Janota Zoltán triatlonista beszélt a gyerekeknek az egészséges életvitelről, volt sporttáncbemutató, és bemutatták a Széna térisek száz legjobb receptjét tartalmazó kis kiadványt is