Duális információs napot és állásbörzést rendeztek csütörtökön az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. Az intézmény duális vállalati partnerei közül tucatnyi cég mutatta be gyakorlati képzési kínálatát, álláslehetőségeit a leendő egyetemista középiskolásoknak, akik általános tájékoztatást is kaptak a duális képzés előnyeiről és a jelentkezésről.
Az első elemek születése címmel tart előadást Dr. Hudoba György április 25-én kedden a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. Az előadás főként az ősrobbanás utáni néhány perc eseményeire koncentrál.
A Hydro, a Kyndryl és az Óbudai Egyetem is csatlakozott székesfehérvári helyszínként a Lányok Napja országos programsorozathoz. A tudomány, technológia, mérnöki és matematika területekhez közelálló szakmákat népszerűsítő pályaorientációs nap eseményeire a diáklányokat várják.
Új programsorozatot indít a Terror Háza Múzeum, amelynek keretében időszaki kiállításaikat mutatják be országszerte közoktatási és közművelődési intézményekben. Az első állomás április 19-én a Székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium lesz, ahova az 1956 – A szabadságért és a függetlenségért című időszaki tablókiállítás utazik.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Digitális Témahetet a Széna Téri Általános Iskola felső tagozatos diákjainak. A hét során készültek kisfilmek, ballagási meghívó és fotóalbum, valamint János vitézt kísérték végig és segítették próbatételei során az online térben – olvasható az iskola által készített összefoglalóban.
Talán az egyik legkedvesebb hagyomány Székesfehérváron a Bolondballagás, amelyet idén május 3-án, szerdán rendeznek meg a belvárosban. Az érettségizők nagy, közös bulija az Alba Plaza elől indul reggel fél kilenckor. A maskarába öltözött osztályok bemutatóit idén is a zsűri értékeli.
Ünnepélyes keretek között adták át a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI megújult tornatermét. A közel 900 millió forint uniós és hazai forrásból megvalósult projekt keretében az épület tetőterében egy kórustermet és fejlesztő helyiségeket is kialakítottak. A beruházások folytatásaként a Modern Városok Program részeként állami forrásból megújul az épület homlokzata, a két iskolaépületet összekötő folyosó teljes tetőszerkezete és a sportudvar is.
Az 51. Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulóját rendezték meg pénteken a Vöröskereszt székesfehérvári központjában. Az idei évben minden eddiginél több csapat jelentkezett a megmérettetésre. A szakmai feladatok között égési sérülések, törések ellátása és újraélesztés is szerepelt.
Szülők és gyermekek egyaránt megismerkedhetnek a Hétvezér Általános Iskolával és a Vasvári Pál Általános Iskolával az intézmények nyílt napjain. A gyerekek tornatermi aktivitásokon, a szülők pedig tájékoztatókon vehetnek részt.
Megérkeztek Székesfehérvárra a Széchenyi Országos Műszaki és Közismereti Verseny döntőbe jutott csapatai. A diákokat és kísérőtanáraikat csütörtökön este a Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, megismertetve őket Székesfehérvár történelmével.