A Gaja Környezetvédő Egyesület „Korszerű természettudományos labor iskolásoknak” című programja keretében megvalósult laboratóriumot adtak át hétfőn, a Gazdaság Házában. Az egyesület sikeresen pályázott az Alcoa Alapítvány pályázatán, az új laborral pedig az a céljuk, hogy Fehérvár iskolásai foglalkozások keretében, kísérleti eszközök használatával ismerjék meg környezetünk azon elemeit, melyekre fokozottan kell ügyelniük a fenntartható jövő érdekében.
Idén is rengeteg ingyenes program várta az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján Székesfehérváron. Pénteken délutántól késő estig a Grundfos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Óbudai Egyetem, a Corvinus Egyetem, a Terkán Lajos Csillagvizsgáló és a Progresszió Mérnöki Iroda is rendkívül érdekes programokkal készült.
A Kossuth Lajos Általános Iskola 62 évvel ezelőtt végzett diákjai találkoztak, hogy az 1948-56 közötti évekre emlékezzenek, meséljenek egymásnak és persze megmutassák az unokák, dédunokák fényképeit. Az öreghegyi és ráchegyi "gyerekek" ötödik osztálytól kezdhették meg a valódi kossuthos éveket, és a világháború utáni nélkülözéssel teli időszakban voltak osztálytársak.
Az Árpád Szakképzőből indult és a Tóparti Gimnáziumban zárult az új városismereti versenyt népszerűsítő Siklósi Staféta. A diákok maguk vitték a vetélkedő felhívását iskoláról iskolára. A több fordulóból álló tudáspróbára november 10-ig lehet jelentkezni egy, a városról szóló kisfilmmel.
A székesfehérvári zsidóság nyomában címmel iWalk helytörténeti sétán vettek részt fehérvári középiskolások szerdán. A program hét állomásán túlélők visszaemlékezéseiből nézhettek meg videóinterjúkat, amihez az okostelefonjukra letöltött Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Shoah Foundation iWalk applikációját használták.
Újabb fejezettel folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme az első tanulmányi félévben. A sorsfordító századokat feldolgozó történelmi sorozat keretében szeptember 26-án, szerdán 16 órakor a prágai tavaszról hallhatnak előadást az érdeklődők a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjaihoz érkezett el hétfőn a hagyományos felsőoktatási roadshow. A rendezvényen a középiskolások megtudhatták, hogy milyen alapképzéseket kínál a városban az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, vagy a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa.
Új, a középiskolás korosztályt megszólító verseny indul útjára idén ősszel: a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedőre hat fős csapatok jelentkezését várják a szervezők. A felhívást hamarosan diákstaféta viszi iskoláról iskolára. A városismereti verseny részleteiről a szervezők számoltak be csütörtökön a Városháza Dísztermében.
Ebben az évben már a harmadik Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál várja a városban tanuló elsőéves egyetemi hallgatókat október 10-én. A Hotel Magyar Király kapui 20.30 órakor tárulnak ki, a buli hajnalig négyig tart majd bálkirálynő- és bálkirályválasztással, tombolával és persze kiváló zenékkel.
Szeptember 24-én, hétfőn 10 órakor kezdődik a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos Szent Gellért napi pedagógus konferenciája. Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik. A konferencián az egyházmegye 9 nevelési-oktatási intézményéből érkeznek pedagógusok, püspöki biztosok, az egyházmegye iskoláinak nevelő testületei és az óvodák delegációi, hogy a vértanú püspökre, a katolikus iskolák pártfogójára emlékezzenek.