Az új esztendőben is heti két alkalommal nyitja ki kapuit a Zeneovi a Tálos Edit Alapítvány szervezésében. Az óvodásokat és kisiskolásokat dallal, tánccal és hangszerbemutatóval várja pénteken délután a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Szőnyi Anna és Varró János, hétfőnként pedig Végvári-Köves Melinda.
Idén is meghirdették a Csoóri Sándor és Csanádi Imre versmondó és verséneklő versenyt. A Fejér vármegyei általános és középiskolások január 15-ig jelentkezhetnek, a megmérettetés döntője február 8-án lesz a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A legjobban szereplő fiatalok díjazásban részesülnek.
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
A holokausztról tanulhatnak a székesfehérvári diákok az Élet Menete Alapítvány utazó kiállításán, amely ezen a héten csütörtökön érkezik a Széchenyi István Műszaki Technikumba. A különleges, szemléltető oktatási anyag az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriásmakettjének segítségével mutatja be az egykor történteket.
Az idősek biztonságos internetezését segítő foglalkozással, a gorsiumos diákok alkotásaiból nyílt tárlattal, valamint könyvsorozat-kiállítással várják az érdeklődőket a Vörösmarty Mihály Könyvtár és tagkönyvtárai az év legelején.
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
Magyarország száz legjobb középiskolája 2025-ben címmel készítették el a hazai gimnáziumok rangsorát. A listán négy székesfehérvári gimnázium kapott helyet, a legelőkelőbb helyen a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola szerepelt.
Májusban csodálatos virágkompozíciókat láthattunk a város szívében, elkészült a város első fecskehotele, 56 osztály 1288 végzős diákja búcsúzott a várostól, megújult a felsővárosi Szent György-kút, minden eddiginél többen vettek részt a TESZ futáson és ismét Zöld bajnok lett Székesfehérvár.
„Úgy érzem 2024 legfontosabb eredménye az, hogy közösségként továbbra is nagyon erős Fehérvár.” - mondta a város honlapjának adott év végi interjújában Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Kérdeztük az iskolafelújításokról, a már előkészített nagyberuházásokról, a Nemzeti Emlékhelyről, a legnehezebb döntéséről és arról is, hogyan élte meg az ötvenet idén.