Oktatás

2017.04.10 |
| 2022.06.24. 16:19:03 |

Egy pillantás, amely 17 évig tartott - podcast Döbrentei Gyulával

A Telekiben először kézilabdacsapatot alapító, majd a Vasvári gimnáziumban a fizika-kémia tárgyak tanítása mellett atlétikaedzőként tevékenykedő Döbrentei Gyula, vagy ahogy a fiatalok egymás közt, nagy tisztelettel nevezték: Füge tanár úr, diákként atletizált, majd egy budapesti sportegyesületnél kézilabdázott.
| 2022.06.24. 12:25:58 |

Gyakorlaton az utánpótlás: ismét Repülő Kadét Tábort rendeztek Börgöndön

Harmadik alkalommal rendezték meg a Repülő Kadét Tábort a börgöndi repülőtéren az Albatrosz Repülő Egyesület és a Honvédelmi Sportszövetség összefogásában. A táborban közel húsz fiatal vett részt, akik szinte kivétel nélkül, mindannyian a repülésben képzelik el a jövőjüket. Csütörtökön a helyszínen látogattuk meg a táborozókat.
| 2022.06.21. 10:29:08 |

Tanulás, munkatapasztalat, közösségi szolgálat – folytatódik a Szülők Akadémiája

A Tanulás a 21. században című előadással folytatódik a Szülők Akadémiája az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában. Június 23-án, csütörtökön 17 órakor dr. Setényi János lesz a vendég, aki többek között olyan érdekes kérdéseket vet majd fel, hogy egyetemen vagy a digitális tartalmakból érdemes-e képezniük magukat a fiataloknak, illetve hogyan tevődik össze a fejlődésben a tanulás, a munkatapasztalat vagy éppen a közösségi szolgálat.
| 2022.06.20. 11:25:35 |

A menekült gyerekek számára is megkezdődött a nyári szünet

Gyerekzsivallyal telt meg a Jancsár Hotel étterme múlt héten, ugyanis a szálló adott otthont a székesfehérvári Digitális Tudás Általános Iskola évzáró ünnepségének. Ez a magánintézmény az egyike annak a – sajnos kevés – magyar iskolának, ahol általános iskolás korú ukrán anyanyelvű gyerekek tanítását sikerült megszervezni, jelenleg a tanulók többsége menekült.
| 2022.06.20. 07:19:00 |

Nyári diákmunka a Polgármesteri Hivatalban két turnusban

Két turnusban idén is lehet a Polgármesteri Hivatalban nyári diákmunkát vállalni: nappalin tanuló székesfehérvári, 16-25 éves fiatalok jelentkezhetnek elektronikus úton benyújtott pályázattal az első turnusra június 22-ig, a második turnusra július 15-ig. Segédmunkás munkakörre várnak jelentkezőket, egy-egy teljes havi turnusra, napi hat óra munkaidővel.
| 2022.06.17. 22:08:50 |

Néked zeng ez a dal - meglepetésműsorral köszöntötték Kneifel Imrét

Többszáz egykori és jelenlegi tanítvány, az Alba Regia Vegyeskar és a Tilinkó zenekar tagjai köszöntötték ma Kneifel Imrét. A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóját nyugdíjba vonulása alkalmából egy rövid műsorral lepték meg az iskola tanévzáró ünnepségét követően.
| 2022.06.17. 13:37:40 |

A Legsportosabb Település a Legsportosabb Tanintézményért

A 2022-es Kihívás Napján Székesfehérvár városa nyerte el a Legsportosabb Település címet, valamint az ezért járó 100.000 forint értékű sportszerutalványt. A város most a Legsportosabb Tanintézmény kategóriában dobogós helyet elérő Németh László Általános Iskolának ajándékozta az utalványt.
| 2022.06.16. 22:07:39 |

Figyelemre méltó eredményeket ,,zsebeltek be” a fehérvári kadétok

Ünnepélyes tanévzáró keretében köszöntötte a székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium vezetése a kadétképzésben résztvevő diákokat, akik számtalan versenyen mérettették meg tudásukat, tehetségüket az idei esztendőben. A fiatalok több alkalommal dobogós helyig küzdötték fel magukat az országos és megyei versenyeken és gyakran az első díjat is ,,bezsebelték”.
| 2022.06.16. 15:20:34 |

Az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövete látogatott Székesfehérvárra

Az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete látogatott ma Székesfehérvárra. Hamid Reza Nafez Arefi a Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel folytatott megbeszélést, amelyen a város történelme és gazdasági élete mellett szó volt a kulturális és felsőoktatási együttműködés lehetőségéről, valamint egy esetleges partnervárosi kapcsolat létrehozásáról is.
| 2022.06.13. 18:04:42 |

Az országos szakmai és tanulmányi versenyek sikeres résztvevőit köszöntötték

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, az Ágazati és Ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyen sikeresen szereplő tanulókat és felkészítő tanáraikat, valamint a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címben részesülő diákokat és tanáraikat köszöntötte a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester a Hiemer-házban.