Sporthírek
-
Egy góllal kapott ki a Videoton Zalaegerszegen
Hazai pályán tartotta a három pontot a ZTE együttese a Videoton ellen az Arany Ászok Liga 25. fordulójában. A legutóbbi kupamérkőzéshez hasonlóan 1-0-ra győzött a kék-fehér gárda. A kék-fehérek a második játékrészben sokkal több helyzetet alakítottak ki, és akár több góllal is nyerhettek volna a kiállítást követően kissé szétzilálódott vendég védelem mellett. Csank János a mérkőzés után elmondta, hogy az első félidőben meg nem adott Medved találat döntően befolyásolta a végeredményt, míg Tóth Balázs kiállítása után már nem tudott ujítani csapata.
2004.04.22. 09:37:01 -
A jégkorong mesterei Budapesten is győztek
A kanadai jégkorong-válogatott 9-2-re győzött barátságos mérkőzésen a magyarokkal szemben a Budapest Sportarénában kedden este. A hazaiak góljait Gröschl Tamás és Peterdi Imre szerezték.
2004.04.21. 10:11:27 -
Nyíregyházán is győzött az Albacomp
89-74 arányban győzött az ALbacomp férfi kosárlabdacsapata Nyíregyházán a negyeddöntúő második mérkőzésén. A gyenge kezdés után a feélidő végére kiegyenlítettek Benczéék, majd átvették a vezetést és végül simán nyertek. Bencze 28, Spivey és Lapov 14 ponttal járult hozzá a győzelemhez. Folytatás csütörtökön Székesfehérváron.
2004.04.20. 15:22:00 -
Kosárlabda -Fehérváron maradt a Knézy-kupa.
Vasárnap szenior kosárlabda tornát rendeztek Székesfehérváron a 2003-ban elhunyt népszerű sportriporter, Knézy Jenő emlékére. Az Alba Regia sportcentrumban négy együttes lépett pályára: Pécs-Baja, Paks, Székesfehérvár és a Budapesti Honvéd.
2004.04.19. 06:52:11 -
A Fáy utcában győzött a Cornexi
29-24 arányban győzött a Cornexi-Alcoa női kézilabda csapata a Vasas otthonában szombaton az 5-8. helyért zajló rájátszás első fordulójában. A fehérváriak legeredményesebb játékosa Tápai Szabina lett 9 góllal. A Cornexi-Alcoa pénteken a Debrecent fogadja.
2004.04.18. 12:08:47
Videoton - Pécs 3:3 (2-1) -döntetlen a sárban
3-3-as döntetlent játszott a Videoton hazai pályán a Pécs ellen a rájátszás második fordulójában irreálisnak mondható pályán. A hazaiaknál Medved, Fehér és Tóth volt eredményes. A székesfehérvári gárda szerdán Zalaegerszegre látogat.
Az Albacompnál az előny
82-66 arányban győzött az Albacomp férfi kosárlabdacsapata a Nyíergyháza ellen hazai pályán a negyeddöntő 1. mérkőzésén. A fehérvári győzelemhez Spivey 24, Boros 16, Fodor 14 ponttal járult hozzá. Folytatás hétfőn Nyíregyházán.
Két fehérvári úszó már teljesítette az olimpiai szintet
Az olimpiai felkészülés eddigi szakaszáról és a madridi Európa-bajnokságról tartott ma sajtótájékoztatót Börgöndpusztán a székesfehérvári Delfin-Lászlóvill SE. A 2004-es athéni olimpiára két fehérvári úszó, Kerékjártó Tamás és Horváth Péter már teljesítette a szintet, erre Kolozár Dávidnak van még lehetősége július 21-ig. A májusi madridi Eb-re a két úszó várhatóan a hétvégén ússza meg a szintet.
A sporttörvény változásairól Fehérváron
A március 13-án hatályba lépett új sporttörvényről tartott előadást Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megye sportvezetői számára a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium főosztályvezetője ma a székesfehérvári Városházán. Horváth András elmondta: a törvény előkészítése során széleskörű egyeztetést tartottak a sport és civilszervezetekkel.
Rallye TV a helyi médiában
Győrben győzött a Videoton - vége a nyeretlenségi sorozatnak
4-0-ra győzött a Videoton labdarúgócsapata a rájátszás első fordulójában a Győr otthonában. A székesfehérvári együttesben Magasföldi 2, míg Tóth és Savu 1-1 gólt szerzett. A Videoton a következő fordulóban, jövő szombaton a Pécs együttesét fogadja.
A Kaposvár nyerte a Magyar Kupát
Rendkívül igalmas mérkőzésen a Kaposvár 83-81 arányban győzött a Magyar Kupa döntőjében az Albacomp ellen Székesfehérváron. A somogyi együttes története első kupa győzelmét aratta. A harmadik helyen a Debrecen végzett, miután a bronzmérkőzésen 80-79 arányban győzött.
A Magyar Kupa döntőjében az Albacomp
102-87 arányban győzött az Albacomp a Magyar Kupa elődöntőjében a Debrecen ellen az ARÉV Sportcsarnokban. Spivey 20, Fodor 19, 17 ponttal járult hozzá a győzelemhez. A székesfehérvári gárda szombaton a döntőben a Kaposvár ellen küzd a kupa elnyeréséért.
Elindult a kézi-ovi
A Cornexi-Alcoa női kézilabda szakosztály kezdeményezésére elindult országos szinten egyedülálló módon a kézi-ovi program március végén. A hivatalos megnyitót ma tartották a Köfém Sportcsarnokban. A gyermekek mozgás koordinációját fejlesztő programban 12 óvoda 432 óvodása vesz részt.
Döntetlen a Sóstón
2-2-s döntetlent játszott a Videoton labdarúgócsapata szerda este hazai pályán a Zalaegerszeg ellen az NB1 22. fordulójában. A székesfehérvári együttes góljait Szalai és Herczegfalvi szerezték. A Videoton szombaton a rájátszás első fordulójában Győrben lép pályára.