Sporthírek
-
Szaúdi vízilabdázók vendégeskednek Székesfehérváron
A Szaúd-arábiai férfi vízilabda-válogatott tíznapos edzőtáborban vesz részt városunkban, melynek programjában több edzés és edzőmérkőzés is szerepel a Fehérvár Vízilabda SE csapatával. Kedd este is játszottak egymással, ezt megelőzően Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a vendégeket.
2018.03.27. 21:08:44 -
Mezei futás a Palotavárosi tavaknál - április 5-én lesz a megyei döntő
Kedden délután a Palotavárosi tavaknál rendezték a tanév Városi Atlétika Mezei Futás Diákolimpia döntőjét – idén is több száz gyerek részvételével. A versenyen három korcsoportban indulhattak a fiúk és a lányok, akik közül a legjobbak a megyei döntőben, április 5-én állhatnak rajthoz.
2018.03.27. 16:12:45 -
Triatlon: remekül kezdte a szezont Dévay Márk
Jól kezdte a szezont Dévay Márk: az Alba Triatlon SE sportolója Portugáliában kilencedik helyen zárt az első Európa-kupa futamon.
2018.03.27. 15:44:52 -
Hétvégén is a Pancho Arénában játszik a Vidi, ám ezúttal vendégként
Március 31-én, szombaton 17 órakor a 2018-ban még nyeretlen Puskás Akadémia vendége lesz a Videoton az OTP Bank Liga 24. fordulójában. A Pancho Arénába a vendégjegyek elővételben és online 800 forintba, mérkőzésnapon a helyszínen 1000 forintba kerülnek.
2018.03.27. 10:05:00 -
Az Ifjabb Ocskay Gábor Akadémia lett az év utánpótlás műhelye
Az év legsikeresebb utánpótlásműhelyeit képviselő sportolók és szakemberek találkoztak ünnepi délutánon a budapesti Larus Rendezvényközpontban. Egyrészt csakugyan ünnepelni, hiszen eljött a nagy bejelentés ideje: mely szakosztályok érdemelték ki 2017-ben Az év műhelye díjat, amit idén utoljára osztottak ki. Az ország számos utánpótlás bázisa közül a tavalyi év eredményei és munkája alapján a fehérvári hokiakadémia lett a legjobb!
2018.03.27. 08:10:49
Kosarasokkal, kézilabdázókkal osztott adományt a SZETA
Dévényi Tibor Emléktorna - dobogón a fehérvári röplabdás fiúk
Harmadik helyen zárta a Fésüs Röplabda Akadémia fiúcsapata a hazai rendezésű országos mini bajnoki kvalifikációs versenyt, egyben a Dévényi Tibor Emléktornát.
Karate: hét fehérvári aranyérem Dunaszerdahelyről
Huszonhat fehérvári versenyző is rajthoz állt a Nyílt szlovák utánpótlás bajnokságon a hétvégén, Dunaszerdahelyen. A Fehérvár Karate Akadémia sportolói számos értékes dobogós helyezés mellett összesen hét aranyérmet gyűjtöttek.