Sporthírek
-
Fehérvári szinkronúszók a XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokságon
A hétvégén indult a műúszók hazai nagy sorozata - szombaton és vasárnap a Duna Arénában zajlott a XXVI. Gyermek és Junior Országos Bajnokság. A fehérvári ORKA SE gyerek és junior kategóriában volt ott a versenyen. Most hétvégén az utánpótlás versenyzők ugranak majd vízbe.
2018.04.12. 08:00:10 -
Sima Vidi-siker a Bozsik Stadionban, utolérte a listavezető Fradit a Nikolics-csapat
A korábban elmaradt kispesti bajnokit pótolta be szerda este a Videoton, amely győzelmével pontszámban beérhette a listavezető Ferencvárost. Az első félidőben egygólos előnyt szerzett a Vidi, szünet után pedig egyételművé tette, hogy jelenleg jobb a bajnokságban tavaly őt megelőző Honvédnél. Lazovics duplázott, a bajnoki versenyfutás pedig mostantól végleg kiélezetté vált.
2018.04.11. 20:00:48 -
Szünet után fordított és nyert az Alba Fehérvár Kecskeméten
Második mérkőzését is megnyerte a középszakaszban az Alba Fehérvár. A Kecskemét otthonában szünetben még hétpontos hátrányban volt a fehérvári kosrcsapat, de a feljavuló védekezés a folytatásban meghozta az eredményét. A harmadik negyedben megfordította a meccset az Alba, amelyben többen is jó teljesítményt nyújtottak. Sikerült visszavágni a Kecskemétnek az alapszakaszban elszenvedett hazai vereségért.
2018.04.11. 19:44:30 -
Elmaradt meccsét pótolja szerdán a Vidi - felvezetést biztosítanak a szurkolóknak
A Videoton FC szerdán 18 órai kezdettel a Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd FC vendégeként lép pályára és győzelem esetén pontszámban utolérheti a listavezető Ferencvárost. A mérkőzésre kilátogató, Székesfehérvár irányából személygépjárművel érkező drukkerek számára a BRFK rendőri felvezetést biztosít a Bozsik Stadionhoz. Akik a felvezetett kötelékhez csatlakozni szeretnének, - a BRFK tájékoztatása szerint - az M1-M7 bevezető szakaszán található MOL-kúton gyülekezhetnek szerdán 17 óráig.
2018.04.11. 10:02:00 -
Lengyel Zsófi vezeti az UCI világranglistáját
Lengyel Zsófi az Alba Triatlon SE és a Szingo Balaton Team para-sportolója az olaszországi Massában rendezett kerékpár Európa-kupa versenyen szombaton és vasárnap is győzött a tandemesek mezőnyében.
2018.04.10. 20:58:34
Hétvégén zárult a Fejér Megyei Sakk Csapatbajnokság
Két érmet hoztak Ajkáról az Alba Triatlon versenyzői
Két érmet szereztek az Alba Triatlon SE sportolói Ajkán, a duatlon ranglistaverseny sorozat vásárnapi állomásán.
A Family Tree Triatlon junior és felnőtt versenyzői is jól szerepeltek Ajkán
Nem sikerült javítani – Enthroners vereség a Nyíregyháza otthonában
Három aranyérmet szereztek a Fehérvár Rugby Club súlyemelői
Megnyerte a Fésüs Röplabda Akadémia fiú csapata a mini bajnokság fordulóját
Kezdődik a biciklis szezon - versenyekre készülnek a SZINGO SE sportolói
Horvátországban kezdte a szezont a Szingo SE, ahol kis forgalom mellett, sokat mentek a fiatalok. A város támogatásával be tudtak szerezni egy 9 személyes kisbuszt, amivel a versenyekre járnak: idén a kisebbekkel az amatőr kupában indulnak, ifjúsági versenyzőiket a Magyar Kupában indítják, de terveik között szerepel a Szlovák Kupán való részvétel is - monda Neubauer Tamás a Szingo SE csapatvezetője.
Kosárlabda - ötödször is legyőzte a Körmendet az Alba
Az első negyedet még a Körmend nyerte, a folytatásban azonban végig jobb volt az Alba Fehérvár, így tulajdonképpen simán győzte le – a szezonban ötödször – soros ellenfelét a Loránt Péter vezette alakulat.
Alba Fehérvár – Egis Körmend 88-69 (20-27, 22-10, 26-18, 20-14)
Gorsenyina döntött a legvégén - újra győzött az Alba Fehérvár KC
A félidőben még három góllal vezetett a vendég Budaörs az Alba Fehérvár ellen, a második félidőben azonban fordított, a hajrában pedig meccset nyert Deli Rita gárdája.
Alba Fehérvár KC – Budaörs 29-28 (13-16)