Sporthírek
A majdnem elmaradt meccsen: a lényeg a győzelem
Amíg péntek délután a Borsodi Jégkorong Liga három győzelemig tartó elődöntőjének első összecsapására készültek az Alba Volán-FeVita játékosai, addig az FTC csapatánál állt a bál. A Fradi játékosai megelégelve az együttes sanyarú helyzetét lemondásra szólította fel a klub szakosztály-elnökét, Kassai Györgyöt. A zöld-fehérek csak akkor szálltak fel a Székesfehérvárra induló buszra, amikor a szakosztály-elnök eleget tett a kérésnek, de a játékosok hozzátették, csak akkor játszanak Fehérváron, ha a sportvezető szóbeli lemondását írásban is megerősíti... Alba Volán-FeVita – FTC 6-4 (4-1, 2-1, 0-2)
Sikeres volt a törökországi edzőtábor - Nem szenvedett vereséget az FC Fehérvár Antalyában
Február elejétől két héten át a törökországi Antalyában edzőtáborozott az FC Fehérvár labdarúgó csapata. A futballisták közkedvelt téli állomásán két román, egy orosz és egy dél-koreai ellenféllel szemben lépett pályára Csertői Aurél alakulata, összesen öt alkalommal. A török tél többnyire ideális körülményekkel szolgált a Világ több tájáról felkészülni érkező együttesek számára, bár előfordult, hogy egy-egy találkozót meghiusított az időjárás. A fehérváriak öt mérkőzésen összesen 2 gólt kaptak, és hatot rúgtak, három győzelemmel és két döntetlennel zárták az idegenbeli felkészülést.
Megnyugtató előny - kiütötte belgrádi ellenfelét a Cornexi Alcoa HSB Holding
Megnyugtató előnyt szerzett a Cornexi az RK Belgrad ellen a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjében. A párharc székesfehérvári meccsén a magyar együttes 36-19-re győzte le szerb-montenegrói riválisát. A fehérvári csapat az első pár percben még nem igazán találta a ritmust, a folytatásban viszont remekül játszott, és már a félidőre jelentős előnyre tett szert (22-11).
A győzelemért lép pályára a Cornexi az EHF-Kupában – vasárnap, 17.00: Cornexi - Beograd
Az idegenbeli bajnoki sorzat után – háromszor is nyert a Cornexi-Alcoa-HSB Holding – a kupaküzdelmekre koncentrálnak a fehérváriak. A Magyar Kupa negyeddöntőjében a Debrecent sodorta Fortuna Szabó Edina csapata útjába. Előtte azonban az EHF-Kupában kell helyt állniuk a fehérvári kézis hölgyeknek, ugyanis az RK Hummel Beograd látogat a Köfém csarnokba. (Fehérvár TV - vasárnap, 21.00)
Ingyenes meccs-belépők az általános iskolásoknak és a nyugdíjasoknak
Újabb fehérvári győzelem Törökországban
A Törökországban edzőtáborozó FC Fehérvár eredetileg szerdán délután mérkőzött volna meg az orosz első osztályban szereplő FC Amkar együttesével, azonban a felhőszakadás miatt a találkozót csütörtök délelőttre halasztották. A piros-kékek a dél-koreai Bucheon után az Amkar skalpját is begyűjtötték, miután Alumona és Kocsis góljaival 2-0-ra nyertek. A mérkőzés 20. percében egy ütközést követően a Vidi új szerzeménye, Jusuf Dajic vállsérülést szenvedett, és Alumona váltotta a pályán.
Győzelem a Magyar Kupa negyeddöntőjében, de még nem dőlt el a továbbjutás
A kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntő első összecsapásán nem szerzett mindent elsöprő előnyt az Albacomp a Szolnoki Olaj ellen. Jól kezdték a mérkőzést a Spivey-t nélkülöző fehérváriak, de a második negyedben magukra húzták az Olajt. Fordulás után valamelyest növelte előnyét Fodor Péter együttese, sőt, a találkozó vége előtt megnyugtató volt a differencia, de a hajrában felzárkózott a Szolnok, és így az Albacomp csupán hétpontos előnyt szerzett a március elsejei visszavágóra. Albacomp - Szolnoki Olaj KK 79-72(26-11, 14-22, 22-17, 17-22)
Újabb idegenbeli Cornexi-győzelem a bajnokságban
A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabdacsapata sorozatban harmadik idegenbeli győzelmét ünnepelhette a hét közepén a Váci NKSE otthonában. A fehérváriak a kötelező győzelem terhe mellett léptek pályára, hiszen a felsőházi rájátszásért folytatott harcban minden pontra szüksége van Szabó Edina együttesének. Az első félidőben még a Vácnál volt az előny, aztán fordulás után a Cornexi állva hagyta ellenfelét, és nem engedte ki kezéből a győzelmet. Váci NKSE – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 25:31 (14:13)
Nyerni kell Vácon – szerda, 18.00: Vác – Cornexi
A női kézilabda NB1 16. fordulójában a Cornexi-Alcoa-HSB Holding ismét idegenben lép pályára. A fehérváriaknak most is hozniuk kell a kötelező győzelmet, ami nem lesz könnyű. A Cornexi az alapszakasz első négy csapata közé pályázik, úgy, hogy jelenleg a tabella 5. helyén áll, három pontra a 4. Dunaferrtől. Hogy versenyben maradjon Szabó Edina együttese, mindenképpen hoznia kell a Vác elleni találkozót. (Fehérvár TV – csütörtök, 21.20)
Bosnyák utánpótlás-válogatott csatárt igazolt az FC Fehérvár
3 és fél éves szerződést kötött a bosnyák U21-es válogatott csatárával, Jusuf Dajic-csal az FC Fehérvár labdarúgó csapata. A törökországi Antalyában edzőtáborozó fehérváriak egy felkészülési mérkőzésen – a dél-koreai Bucheon ellen - tesztelték a 22 éves jobboldali csatárt, és a játékos produkciója elnyerte a vezetőedző, Csertői Aurél tetszését.
Irány a Magyar Kupa elődöntője – szerda, 18.00: Albacomp – Szolnok
A bajnokságban remeklő, és már a tabella második helyén álló Albacomp, a kosárlabda Magyar Kupában is a legjobbak közé igyekszik. A Kupa negyeddöntőjében a Szolnoki Olaj együttese vár a fehérváriakra, pontosabban a párharc első összecsapásán Fodor Péter csapata fogadja a nem is oly rég szebb napokat látott Szolnokot. A kék-fehéreknek nem lehet más céljuk a szerda esti hazai derbin, mint megnyugtató előnyt szerezni a március elsejei visszavágóra. (Fehérvár TV – szerda, 20.30)
Idegenbeli Albacomp-siker a bajnokságban
A kosárlabda NB1 soros fordulójában szoros mérkőzésen ugyan, de újabb bajnoki pontokat gyűjtött az Albacomp. A fehérváriak a Dombóvár otthonában léptek parkettre, ahol Fodor Péter legénysége az első és harmadik negyedben nyújtott teljesítményével harcolta ki a diadalt. Újabb sikerével az Albacomp fellépett a bajnoki tabella 2. helyére. Dombóvár KC - Albacomp 91-95 (21-28, 23-22, 24-27, 23-18)
Második helyen zárt az Alba Volán-FeVita a jégkorong Interligában
A szlovén bajnok és címvédő Acroni Jesenice nyerte a jégkorong Interliga 2005-2006-os sorozatot, miután a két győzelemig tartó döntő harmadik, utolsó összecsapásán, Székesfehérváron győzte le az Alba Volán-FeVitát. A Jesenice 3-1-re nyert a végső csatában, és így az élen végzett, az ezüstéremmel pedig a fehérváriak teljesítették alapvető célkitűzésüket. Alba Volán-FeVita - Acroni Jesenice 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)
Magabiztos Cornexi-győzelem Hódmezővásárhelyen
A női kézilabda NB1 15. fordulójában a tabella ötödik helyén álló Cornexi-Alcoa-HSB Holding a 9. helyen tanyázó Liss-Hódmezővásárhely otthonában vendégszerepelt. A fehérváriak végig magabiztos játékot produkáltak és Szabó Edina tanítványai fölényes győzelmet arattak a vásárhelyi csarnokban. A Cornexi újabb bajnoki pontjaival továbbra is versenyben van a legjobb négy együttes közé kerülésért, s jövő héten 17 órától ismét idegenben, a Vác otthonában lép pályára. Liss-Hódmezővásárhely - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 23-33 (9-15)