Sporthírek


/ 2008.04.17. 21:54:24 |

Vura József távozik a Fehérép-Alcoa FKC kispadjáról

 Eldőlt, hogy a Fehérép Alcoa FKC nem hosszabbítja meg Vura József vezetőedző június 30-án lejáró szerződését. A szakember 2006. október 30-án vette át a csapat irányítását, és az azóta eltelt időszakban 35 bajnoki mérkőzésből 23 találkozón – köztük hat rangadón – vezette győzelemre a fehérváriakat. A vezetőedző mellett a lejáró szerződésű Tápai Szabina is elhagyja Fehérvárt, az irányító Dániában folytatja pályafutását. A fehérváriak kapusával, Sladjana Djeric-csel szerződést hosszabbított a Fehérép-Alcoa FKC, míg a kölcsönben szereplő Mayer Szabinát visszarendelheti a Győr.
/ 2008.04.16. 18:56:11 |

Zalaegerszegen nyert az Albacomp az újrajátszott mérkőzésen

 Még januárban az Albacomp egy szoros összecsapáson vereséget szenvedett a Zalaegerszegi TE otthonában, majd az időmérő hibája miatt óvott, a Szövetség pedig ennek helyt adott. A két csapat csatáját kedden játszották újra a felek, s fordult a kocka. Az Albacomp és a ZTE végig a mérkőzés folyamán fej-fej mellett haladtak, nem tudták leszakítani a másikat, így az Albacomp hárompontos győzelmet aratott... ZALAKERÁMIA-ZTE KK–ALBACOMP 89–92 (24–22, 18–26, 28–25, 19–19)
/ 2008.04.16. 17:35:26 |

Sérülések tarkították a csillagvölgyi motocross idénynyitót

 A téli szünet után vasárnap idén első ízben gyülekeztek a a Csillagvölgyi motocross-pályán azok a motorosok, akik nem csupán teszteltek, hanem versenyeztek is Kőszárhegyen. Az idénynyitó viadal szerepét most az amatőr országos bajnokság második fordulója töltötte be, melyre szép számmal érkeztek a nevezők az ország minden szegletéből. A csillagvölgyi pályát kedvelik a honi motocrossosok, ezt bizonyítja a 154 induló, azonban a földcsíkra, ugatókra és a lóerők adta élményekre vágyó versenyzőknek kellő felkészültséggel kell érkezniük.
/ 2008.04.16. 08:21:41 |

Két fehérvári öttusázó már biztosan ott lesz az Olimpián

 Nem kétséges, hogy 2008-ban az Alba Volán-Bericap öttusázóira ismét nagy feladatok várnak, a korán elkezdődött felkészülési időszak, és a válogatottak barcelonai edzőtáborozása után, pedig már versenyről versenyre járnak Kulcsár Antal tanítványai. Azt is mondhatnánk, hogy a legfontosabb kérdések már tavaly eldőltek, hiszen az egészen biztos, hogy két fehérvári résztvevője lesz a nem egészen fél év múlva kezdődő pekingi ötkarikás játékoknak. A címvédő Vörös Zsuzsanna, valamint a tavalyi idényt kiemelkedő teljesítménnyel záró, világ és Európa-bajnokság első helyét bezsebelő Horváth Viktor teljes mellszélességgel készülhet -olvasható a Fehérvári Sportban.

/ 2008.04.15. 20:00:26 |

Az FC Fehérvár vezetőedzője az FC Bruges munkáját tanulmányozta

 Az FC Fehérvár jelenlegi vezetőedzője, Disztl László 1989-től öt éven át Belgium egyik legpatinásabb és eredmények tekintetében sem szegényes csapatában az FC Bruges együttesében futballozott. Disztl László a múlt héten visszatért Bruges-be, az UEFA Pro-licences edzőképző tanfolyam egyik feladataként látogatott el korábbi sikerei egyik színhelyére.
/ 2008.04.15. 18:58:10 |

Ingyenesen mehetnek az FC Fehérvár meccsekre a fogyatékkal élők

 A hétvégi, Győr elleni összecsapás az első, melyet már ingyen tekinthetnek meg a különféle fogyatékkal élők. Erről kedden délelőtt írt alá megállapodást az FC Fehérvár ügyvezetője, Berzi Sándor és az Esélyek Háza igazgatója, Márton Zoltán. „A futballnak fontosak a társadalmi kapcsolatok. Mivel a foci sokat kap a szurkolóktól, kötelessége adni is valamit.” – mondta az aláírást megelőzően Berzi Sándor. Márton Zoltán kiemelte, jónak tartja az ötletet, hiszen ezzel is elősegíthetjük a fogyatékkal élők társadalmi integrációját.
/ 2008.04.14. 22:23:15 |

A Tippmix-Kupa országos döntőjében a Turul Line

 Ha akart, ha nem szorgosan kellett ikszelgetnie annak, aki részt kívánt venni a Tippmix kupa nyugat-magyarországi döntőjén, hiszen a kispályás labdarúgó tornán az a 32 csapat indulhatott melynek tagjai 30.000 forint értékben feladták tippelős szelvényüket. A pályán már nem esett szó az esélyekről és odszokról, mindenki elszántan küzdött a gólokért és pontokért.
/ 2008.04.14. 19:06:12 |

Több, mint 600 induló vett részt a 100. Mezei Futó OB-n

 Napsütés és süvítő szél fogadta a 100. Mezei Futó Országos Bajnokság mezőnyét a nadapi dombokon. A Hunyadi DSE által rendezett viadalon összesen 620-an indultak el a különböző korosztályokban és kategóriákban, s bizony a versenyzőknek keményen meg kellett küzdeniük azért, hogy célba érjenek. A felnőtteknél a Hunyadis Õri István a 13. helyen ért célba a kismezei távon.
/ 2008.04.12. 23:30:50 |

OB1-es maradt, és a kilencedik helyért mérkőzhet a Fehérvár Póló SE


 8-4. Összesítésben ilyen arányban nyert az Androbau Fehérvár Póló SE vízilabda csapata a Szolnoki Főiskola ellen, az ING OB1-es bajnokság rájátszásában. A fehérváriak ezzel elérték céljukat, újonc létükre kiharcolták a bennmaradást, a következő idényben is a legjobbak között szerepelhetnek, előbb azonban a 9. helyért meg kell küzdeniük a BVSC csapatával.
 ANDROBAU FEHÉRVÁR PÓLÓ SE–SZOLNOKI FVSC 7–6 (1–1, 2–2, 2–1, 1–2, 1–0, 0–0) – hu.
/ 2008.04.12. 23:16:12 |

Fölényes Albacomp-siker a sereghajtó ellen

 A kosárlabda NB1 25. fordulójában a kötelezőt kellett hoznia az Albacomp csapatának. A legutóbb Körmenden diadalmaskodó, és ezzel a felsőházi rájátszás jogát magához ragadó fehérváriak a sereghajtó Bodrogi Bau Vásárhelyi KSE együttesét fogadták, és magabiztosan verték. ALBACOMP–BODROGI BAU VÁSÁRHELYI KSE 107–78 (32–14, 22–28, 26–8, 27–28)