-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Két fehérvári öttusázó már biztosan ott lesz az Olimpián
Nem kétséges, hogy 2008-ban az Alba Volán-Bericap öttusázóira ismét nagy feladatok várnak, a korán elkezdődött felkészülési időszak, és a válogatottak barcelonai edzőtáborozása után, pedig már versenyről versenyre járnak Kulcsár Antal tanítványai. Azt is mondhatnánk, hogy a legfontosabb kérdések már tavaly eldőltek, hiszen az egészen biztos, hogy két fehérvári résztvevője lesz a nem egészen fél év múlva kezdődő pekingi ötkarikás játékoknak. A címvédő Vörös Zsuzsanna, valamint a tavalyi idényt kiemelkedő teljesítménnyel záró, világ és Európa-bajnokság első helyét bezsebelő Horváth Viktor teljes mellszélességgel készülhet -olvasható a Fehérvári Sportban.
2008.04.16. 08:21 |
Nem kétséges, hogy 2008-ban az Alba Volán-Bericap öttusázóira ismét nagy feladatok várnak, a korán elkezdődött felkészülési időszak, és a válogatottak barcelonai edzőtáborozása után, pedig már versenyről versenyre járnak Kulcsár Antal tanítványai. Azt is mondhatnánk, hogy a legfontosabb kérdések már tavaly eldőltek, hiszen az egészen biztos, hogy két fehérvári résztvevője lesz a nem egészen fél év múlva kezdődő pekingi ötkarikás játékoknak. A címvédő Vörös Zsuzsanna, valamint a tavalyi idényt kiemelkedő teljesítménnyel záró, világ és Európa-bajnokság első helyét bezsebelő Horváth Viktor teljes mellszélességgel készülhet, míg többek előtt – Máthé Vivien, Gyenesei Leila – még ott áll a lehetőség a kvótaszerzésre -olvasható a Fehérvári Sportban.
Horváth Viktor számára „aranyévet” jelentett 2007, és talán véglegesen átadta a múltnak az „örök második” címét. Nem vitás az lenne a „hab a tortán”, ha Pekingben is felléphetne a dobogó legmagasabb fokára az Alba Volán-Bericap kiválósága. „Évek óta azt aggatták rám, hogy csak ezüstöt tudok szerezni, erre tavaly rácáfoltam, az igazi örömet tényleg egy olimpiai arany jelentené.” – mondta legutóbb, amikor a legendás, nagy előddel a mexikói olimpia aranyérmes csapattagjával, Móna Istvánnal a Sportcsillagok Falán „hagyta” kézlenyomatát. Azzal, pedig már nem foglalkozik, hogy négy évvel ezelőtt méltánytalanság érte, amikor nem utazhatott ki Athénba. Akkor a szakemberek az olimpia egyik favoritját látták benne. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány annak ellenére sem szavazott bizalmat neki, hogy jobb eredményei voltak, mint vetélytársának Kállai Ákosnak… Ez a pofon megerősítette őt abban, hogy bebizonyítsa, ott a helye a legjobbak között, bár több sérülés is akadályozta a munkában, mégis parádésra sikeredett a visszatérés.
Március első hétvégéjén az Unicredit Bank Kupa budapesti nemzetközi fedettpályás versenyén a selejtező csoportját imponáló versenyzéssel nyerte, majd a döntőben elsősorban közepes futásának köszönhetően leszorult a dobogóról, negyedikként végzett. Váltóban, pedig második lett a két tehetséges fiatallal felálló - Demeter Bence, és Nagy Csaba egységgel.
Vörös Zsuzsanna hasonlóképpen Horváthhoz nyugodtan készülhet, immár harmadik olimpiájára. Igaz, ő tavaly a fehérvári Világkupa viadalon tudott csak számottevő eredményt elérni, de mentségre legyen mondva sérülés és, betegség zavarta munkáját. A fedettpályás bajnokságon két fiatal, Vadász Dóra és Juhász Katalin voltak a váltóban csapatársai, itt bronzérmet sikerült elérnie. Az egyéni döntőben aztán ismét megmutatta, „ki az úr a házban”, és a 32 fős mezőnyben a brit Heather Fellt megelőzve az élen végzett. „Sokat jelent ez a győzelem, két hét vírusos fertőzés után nem tudtam, hogyan bírom majd a versenyt.” –nyilatkozta sikere után.
Az olimpiára történő felkészülés jegyében meglehetősen szoros versenynaptár vár a versenyzőkre, hiszen a kairói versennyel elkezdődött Világkupa sorozatban még Mexikóvárosban, Milfieldben, Madridban, és Kladnóban nyílik lehetőség kvótaszerzésre. Természetesen a május 29.-június 2.-ig Budapesten megrendezésre kerülő MVM Világbajnokságon is ennek jegyében állnak rajthoz azok, akiknek még nem sikerült kivívni az ötkarikás repülőjegyet. Ez az Alba Volán-Bericap öttusázói közül elsősorban Máthét és Gyeneseit érinti.
Amiről mostanság kevés szó esik, ám ősztől mélyen érinti az Alba Volán-Bericap öttusa szakosztályának életét. Az egyesület vezetése anyagi okokra hivatkozva, hosszú huzavona után döntött, és eladta a Jakab Endre lovardának is otthont adó területet. Itt a hírek szerint bevásárlóközpont épül a jövőben. Így szeptember elején lezárul egy korszak Vörösék életében, átadják a létesítmény kulcsait, ám arról, hogyan készülnek ezután egyelőre nem, szól a fáma…
Horváth Viktor számára „aranyévet” jelentett 2007, és talán véglegesen átadta a múltnak az „örök második” címét. Nem vitás az lenne a „hab a tortán”, ha Pekingben is felléphetne a dobogó legmagasabb fokára az Alba Volán-Bericap kiválósága. „Évek óta azt aggatták rám, hogy csak ezüstöt tudok szerezni, erre tavaly rácáfoltam, az igazi örömet tényleg egy olimpiai arany jelentené.” – mondta legutóbb, amikor a legendás, nagy előddel a mexikói olimpia aranyérmes csapattagjával, Móna Istvánnal a Sportcsillagok Falán „hagyta” kézlenyomatát. Azzal, pedig már nem foglalkozik, hogy négy évvel ezelőtt méltánytalanság érte, amikor nem utazhatott ki Athénba. Akkor a szakemberek az olimpia egyik favoritját látták benne. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány annak ellenére sem szavazott bizalmat neki, hogy jobb eredményei voltak, mint vetélytársának Kállai Ákosnak… Ez a pofon megerősítette őt abban, hogy bebizonyítsa, ott a helye a legjobbak között, bár több sérülés is akadályozta a munkában, mégis parádésra sikeredett a visszatérés. Március első hétvégéjén az Unicredit Bank Kupa budapesti nemzetközi fedettpályás versenyén a selejtező csoportját imponáló versenyzéssel nyerte, majd a döntőben elsősorban közepes futásának köszönhetően leszorult a dobogóról, negyedikként végzett. Váltóban, pedig második lett a két tehetséges fiatallal felálló - Demeter Bence, és Nagy Csaba egységgel.
Vörös Zsuzsanna hasonlóképpen Horváthhoz nyugodtan készülhet, immár harmadik olimpiájára. Igaz, ő tavaly a fehérvári Világkupa viadalon tudott csak számottevő eredményt elérni, de mentségre legyen mondva sérülés és, betegség zavarta munkáját. A fedettpályás bajnokságon két fiatal, Vadász Dóra és Juhász Katalin voltak a váltóban csapatársai, itt bronzérmet sikerült elérnie. Az egyéni döntőben aztán ismét megmutatta, „ki az úr a házban”, és a 32 fős mezőnyben a brit Heather Fellt megelőzve az élen végzett. „Sokat jelent ez a győzelem, két hét vírusos fertőzés után nem tudtam, hogyan bírom majd a versenyt.” –nyilatkozta sikere után. Az olimpiára történő felkészülés jegyében meglehetősen szoros versenynaptár vár a versenyzőkre, hiszen a kairói versennyel elkezdődött Világkupa sorozatban még Mexikóvárosban, Milfieldben, Madridban, és Kladnóban nyílik lehetőség kvótaszerzésre. Természetesen a május 29.-június 2.-ig Budapesten megrendezésre kerülő MVM Világbajnokságon is ennek jegyében állnak rajthoz azok, akiknek még nem sikerült kivívni az ötkarikás repülőjegyet. Ez az Alba Volán-Bericap öttusázói közül elsősorban Máthét és Gyeneseit érinti.
Amiről mostanság kevés szó esik, ám ősztől mélyen érinti az Alba Volán-Bericap öttusa szakosztályának életét. Az egyesület vezetése anyagi okokra hivatkozva, hosszú huzavona után döntött, és eladta a Jakab Endre lovardának is otthont adó területet. Itt a hírek szerint bevásárlóközpont épül a jövőben. Így szeptember elején lezárul egy korszak Vörösék életében, átadják a létesítmény kulcsait, ám arról, hogyan készülnek ezután egyelőre nem, szól a fáma…