Sporthírek


/ 2008.07.24. 00:04:33 |

Jeges gondok az Alba Volán SC-nél

 Az Alba Volán Jégkorong csapata az alapozás utáni pihenőt követően augusztus negyedikén kezdi a jeges felkészülést. A fehérváriak azonban nem hazai környezetben korcsolyáznak először jégre, sőt még az is kérdéses volt, hogy az idénykezdetre lesz-e jege a bajnoki címvédőnek.
/ 2008.07.23. 08:10:36 |

Erős emberek viadala szombaton a Bregyó Sportcentrumban

Ebben az évben már második alkalommal rendezik meg Fehérváron az Erős emberek bajnokságát július 26-án szombaton a Bregyó Sportcentrumban. A versenyen négy fős csapatok mérik majd össze erejüket. Magyarországot a Fekete család képviseli. Az Európa-bajnokságra Szlovákiából, Szlovéniából, Szerbiából és Horvátországból érkeznek versenyzők. A tavalyi versenyen a Zichy-ligetben nem fértek el a nézők, idén ezért már a Bregyó Sportcentrumban emelik majd a súlyokat az erős emberek.
/ 2008.07.19. 16:53:23 |

Vörös Zsuzsáék ezüstérmesek az öttusa EB-n

Ezüstérmet szerzett a Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Máthé Vivien összeállítású magyar csapat a moszkvai öttusa Európa-bajnokság női váltóversenyében. "Jól lőttünk, jól úsztunk, jól lovagoltunk és a futásban is megtettük a magunkét. A vívásban a vártnál visszafogottabban szerepeltünk" - értékelt Kulcsár Antal szövetségi kapitány.
/ 2008.07.19. 11:31:58 |

Szektorrend-változás és új bérletek a Sóstói Stadionban

 Közeledik az NB1-es labdarúgó bajnokság rajtja, így a csapat mellett a stadiont is fel kell készíteni a következő idényre. A legfontosabb változás, hogy megújultak a mellékhelyiségek, s módosítás történt a szektorrendben. A Red Blue Devils, tehát a fehérváriak ultrái új helyre költöznek. Az eddig megszokott szektor már kissé szűknek bizonyult, így az eredményjelző alatti kanyarban kapnak helyet a szurkolók.
/ 2008.07.19. 11:28:57 |

Fehérváron hangolódott a Világbajnokságra a junior női kézilabda válogatott

 A macedóniai junior Világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését vívta Magyarország válogatottja Japán hasonló korú fiataljai ellen. A Róth Kálmán vezette magyar csapat inkább a 2009-es győri rendezésű junior-megmérettetésre készül, ezért a jelenlegi válogatottat ifjúsági korú játékosok alkotják.

/ 2008.07.19. 11:18:39 |

Déli szél - Vujovic és Pavlicic az FC Fehérvár meghatározó játékosai lehetnek

 Az FC Fehérvár labdarúgó csapata a bajnoki dobogós célok elérése érdekében több külföldi futballistát is igazolt. A piros-kékek meghatározó játékosa lehet például a horvát Milan Pavlicic, vagy a montenegrói utánpótlás-válogatott Goran Vujovic. A futballisták a felkészülési mérkőzések során rendre a kezdő-csapatban kapnak helyet.
/ 2008.07.18. 10:17:45 |

Csapatot épít az Alcoa

Új edzővel, a csapatépítés jegyében vág neki női kézilabda-bajnokság 2008-/09-es idényének Fehérép Alcoa együttese.
A székesfehérvári alakulat sajtótájékoztatóján Sótonyi László, a Vura Józsefet váltó vezetőedző hangsúlyozta: bár még élvonalbeli női klubnál nem dolgozott, kedvezőek a tapasztalatai, és az átalakított kerettel képesek lesznek meglepetést okozni.

/ 2008.07.17. 16:27:40 |

Együttműködés a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC között

Többek között az U19-es és U17-es labdarúgócsapatokra érvényes szakmai együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia az FC Fehérvárral. A szakmai munkát Mezey György korábbi szövetségi kapitány, a fehérváriak sportigazgatója, a Puskás Akadémia szakmai irányító testületének tagja felügyeli.

/ 2008.07.14. 08:38:00 |

Fehérvári off-road sikerek Erdélyből

 2007 után 2008-ban is a magyarok lettek a legjobbak Európa egyik legerősebb terepjáró-viadalán, a Transsylvania Adventura Trophy sárdagasztásában. A július elseje és hatodika között Erdélyben rendezett Off-road versenyen minden induló nemzet két gépjárművel vágott neki a sziklafalakkal, meredek emelkedőkkel és sáros lejtőkkel, vízmosásokkal és folyóátkelésekkel tarkított terepnek, s az extrém végelszámolásnál a Boros Csaba-Boros Melinda duó által irányított Jeep proto, valamint a fehérvári Dóczi István-Demeter Paul nevével fémjelzett G-Mercedes-proto örülhetett a magyar csapat elsőségének.

/ 2008.07.14. 08:27:10 |

Közösen bowlingozik az ARISZ női futballcsapata és a Fehérvár Rugby Club női együttese

 Együttműködési megállapodást köt egymással az ARISZ női futballcsapata és a Fehérvár Rugby Club női együttese. A két fél rendhagyó együttműködésének lényege, hogy a jövőben segítik egymás rendezvényeit a propagálás és a személyes részvétel tekintetében. Az ARISZ-os és az FRC hölgyek kezdő lépésként egy barátságos bowling-összecsapáson mérik össze tudásukat július 22-én, kedden 17.30 -kor a Five-X Centerben.