Sporthírek
-
Majdnem elszórakozta, de bejutott a kupa elődöntőjébe az Alba Fehérvár
Két merőben ellentétes félidőt játszott a debreceni Magyar Kupa nyolcas döntő negyeddöntőjében az Alba és a Körmend. A szünetben hússzal vezetett az extrán dobó Simpson vezérelte Alba, a harmadik negyedben ellenben a körmendiek kapták el a fonalat és fordítaniuk is sikerült. Az izgalmas végjátékban aztán megszületett a fehérvári siker, a két csapat szezonbéli negyedik összecsapásán negyedszer is.
2018.02.16. 21:00:23 -
Jól tartotta magát az Alba Fehérvár KC a Fradi ellen
Végig lőtávolon belül tartotta az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét az Alba Fehérvár KC. Deli Rita alakulata tette mindezt úgy, hogy több fiatal is lehetőséget kapott a bizonyításra.Alba Fehérvár KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 23-29 (11-15)
2018.02.16. 20:17:48 -
Videoton Box Club néven szerepelnek a jövőben a VT Vasas ökölvívói
A Videoton Holding Zrt. engedélyezte a „Videoton” márkanév használatát a Vadásztölténygyári Vasas Ifjúsági és Sportegyesület számára, így annak versenyzői Videoton Box Club néven kezdik meg az idei versenyeken, gálákon való szerepléseket. A tradicionális nevet viselő VT Vasas ISE is fennmarad és csak a gyermekekkel valamint utánpótlás-neveléssel foglalkozik a jövőben.
2018.02.16. 14:55:10 -
Farsangi tollaslabda vasárnap Seregélyesen
Amatőr tollaslabda-versenyt rendeznek vasárnap a Seregélyesi Baptista Általános Iskola tornacsarnokában. Egyéniben és párosban is várják a sportágban már jártas, vagy azzal még csak ismerkedő nevezőket. Ugyanezen a napon rendezik a területi diákolimpiai döntőt, melyen a Fejér, és Komárom-Esztergom megyei diákolimpiák érmesei vesznek részt.
2018.02.16. 08:54:21 -
Szombaton lesz a Mezővári József - Kiss Lajos Labdarúgó Emléktorna
Február 17-én, szombaton 11 és 16 óra között lesz a hagyományos Mezővári József-Kiss Lajos Emléktorna a Tóvárosi Általános Iskola tornatermében. Az emléktornát két sportegyesület, a Dunafém-Maroshegy SE és a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület hozta létre; az idei esemény részleteiről a szervezők sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön, a Hiemer-házban.
2018.02.15. 13:35:44
A címvédés az Alba Fehérvár célja a kupadöntőn
Atlétika: Tímár Gergő ezüstérmes hatpróbában
A több próbázók országos bajnokságával folytatódott az atléták téli idénye. A szakág ifjúsági, junior és felnőtt legjobbjai küzdöttek két napon keresztül Budapesten a BOK csarnokban. Az ARAK összetettesei közül nem indult Mátó Sára, aki a vakbélműtéte után már elkezdte az edzéseket, de már nyárra készül. Tímár Gergő viszont kiegyensúlyozottan teljesített mind a hat versenyszámban.
Télen is nyílt edzéseire hívja a mozogni vágyókat a Fehérvár Frizbi SE
Véget ért a Vidi második spanyol edzőtábora
Óriási csatában, 0-2-ről felállva nyerte meg a MÁV Előre a röplabda megyei rangadót
Fehérvár Karate Akadémia: sok szép érem Tatáról
Tatán rendezték szombaton az 5. Renmei Kupa elnevezésű meghívásos kyokushin karate versenyt, melyen 240 fiatal lépett tatamira formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban. A verseny remek lehetőséget kínált a gyakorlásra a március elején rednezendő diákolimpiai selejtező előtt.
Egy pontot szerzett a Volán a Villach ellen
Büntetők döntöttek a Fehérvár AV19 – Villach EBEL-meccsen az alsóházi középszakasz negyedik körében. A vendégek Sofron góljával vezettek, majd Luttinen egalizál. A hosszabbítás sem döntött, a szétlövés után a vendégek örülhettek.
Hazai Alba-vereség, győzött a Kecskemét a Gáz utcában
Kétszer is vezetett Dornbirnban a Volán, mégis kikapott
Az alsóházat vezető Dornbirn otthonában lépett pályára a középszakasz harmadik körében – az első kettőt győzelemmel záró – Fehérvár AV19. A meccsen többször is változott, hogy melyik csapat vezet, végül kevesebb mint tíz perccel a vége előtt a hazaik ütötték meg a győztes gólt.
Fa Nándor lett a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöke
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) Fa Nándort tiszteletbeli elnöknek választotta. Csütörtöki hírlevelében Kollár Lajos, az MVSZ elnöke úgy fogalmazott, Fa Nándor érdemei egyenként is elegendőek lennének egy ilyen elismeréshez.