Sporthírek


/ 2018.10.16. 14:23:19 |

Portóban kezdődik a FIBA-Európa-kupa csoportköre az Albának

Szerdán, magyar idő szerint késő este a labdarúgó csapatáról méltán híres, de kosárlabdában kevésbé nagy névnek számító FC Porto kosarasai ellen kezdi meg szereplését a FIBA Európa-kupában a főtáblán az Alba Fehérvár. Dzunics Braniszlav csapata elutazott Portugáliába.
/ 2018.10.16. 10:49:11 |

Jól szerepeltek a fehérvári párbajtőrözők a Vidék bajnokságon

A Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület versenyzői közül az egyik legnagyobb sikert Nádi Zsombor érte el, aki tizennégy évesen a felnőtt mezőnyben az első tízben végzett. Csapatban egy negyedik és egy hatodik hely a termés a szegedi Vidék bajnokságon.
/ 2018.10.16. 08:45:37 |

A MÁV Előre női és férfi csapata is győzött a röplabda bajnokságban

Egyaránt három játszmában, fölényesen nyertek a fehérvári röplabdázók az NB II-es női és NB I-es férfi bajnokságban is. A lányok hazai pályán, a fiúk idegenben szerezték meg a pontokat.
/ 2018.10.16. 08:06:40 |

Saját országos csúcsát megjavítva, negyedik lett Takács Boglárka az Ifjúsági Olimpián

Az Ifjúsági Olimpia hétfői versenynapján folytatódott az ARAK-osok kiváló szereplése. Takács Boglárka, az Ifjúsági EB-n szerzett ezüstérme után a világ atlétikai színpadán is maradandót alkotott. A második futás alkalmával elért 11.45-ös, fantasztikus eredménnyel negyedik helyen ért célba. Az összesítésben is a negyedik helyen zárt.
/ 2018.10.15. 09:17:03 |

Érmek, értékes helyezések a Kyokushin karate magyar bajnokságról

A kyokushin karatéban az Utánpótlás Magyar Bajnokság, a Diákolimpia után a legnagyobb és legrangosabb seregszemle a fiatal versenyzők számára. Ennek a rangos viadalnak, mint azt az elmúlt években már megszokhattuk, ezúttal is a pestszentimrei Sportkastély adott otthont, ahol 57 sportegyesület 400 versenyzője mérte össze erejét és tudását testvédős- és knock-down küzdelem versenyszámokban.

/ 2018.10.15. 06:45:46 |

Ezüstérmes az ARAK fehérvári távolugrója, Endrész Klaudia az ifjúsági olimpián

A fehérvári távolugró Endrész Klaudia ezüstérmet nyert vasárnap a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián. Az ARAK 17 éves magyar versenyzője egyetlen centiméterrel maradt le a győzelemről, utolsó ugrásával az összetett élén volt, a végső győztes belga Maite Beernaert azonban végül megelőzte. 
/ 2018.10.14. 20:11:10 |

Grazban sem sikerült nyerni - hosszabbítás után kapott ki a Fehérvár AV19

A Villach után a Graz otthonában is kikapott a Fehérvár AV19, örömteli különbség, hogy míg pénteken nem sikerült, vasárnap legalább összejött a pontszerzés.
Graz 99ers – Fehérvár AV19 4-3 (1-0, 1-3, 1-0, 1-0) -hosszabbítás után

/ 2018.10.12. 21:48:59 |

Két gólos hátrányból állt fel a Fehérvár AV 19, de kikapott Villachban

Villachban kezdte az osztrák túrát a Volán, amely gyorsan hátrányba került a Dráva-partján. Hannu Jarvenppa együttese a harmadik játékrész elejére eltüntette a különbséget, de a hazaiak ismét bevágtak kettőt, ezzel pedig mindhárom pontot megszerezték a fehérváriak ellenében.
/ 2018.10.12. 20:30:00 |

A negyedik negyedben döntötte el a Kecskemét elleni meccset az Alba

Első győzelmére hajtott a bajnokságban az Alba Fehérvár, ellenfele hazai pályán a Kecskemét volt. Az összeszokott vendégek szervezett játékukkal végig tapadtak az első félidőben, vagy éppen vezettek, az Alba szünet előtt javítva védekezésén kicsikart egy kis előnyt. A kép a harmadik negyedben sem változott, a negyedik elején viszont állva hagyta ellenfelét az Alba, és az ekkor kiépített előnnyel meg tudta nyerni a meccset.
/ 2018.10.12. 09:50:35 |

Endrész Klaudia harmadik a távolugrás első fordulójában

Az Ifjúsági Olimpia hatodik napján elkezdődtek az atlétika küzdelmei is. Az ARAK kiváló távolugrója, Endrész Klaudia 605 centiméterrel a harmadik helyen zárta az első fordulót.