Városfejlesztés
-
Elsőként Fejér megyében állnak forgalomba az új Mercedes-Benz buszok
A Volánbusz idén is folytatja a flotta megújítását a 2018-ban indított nagyszabású járműfiatalítási programjának keretében. Ennek következő lépéseként forgalomba állnak az első magyar gyártású új Mercedes-Benz REFORM 501 LE típusú autóbuszok. A 88 járműből 26 busz Fejér megye helyközi járműflottáját erősíti, melyek közül az első 6 már meg is érkezett.
2022.01.20. 12:23:47 -
Jól halad a munka az Aranybulla Emlékműnél – tavasz közepére elkészül
Jól haladnak az Aranybulla Emlékmű felújítási munkálatai. Kezdenek testet ölteni a korábbi látványtervek a Csúcsos-hegyen. Már elkészült a két díszlépcső, a parkolók többsége, és lassan végeznek az ide tervezett pihenő terasszal is. A díszburkolatok többsége is helyére került, megszépült maga az emlékmű is melynek környékére több ezer tő növényt is ültetnek.
2022.01.13. 08:38:00 -
Kormányzati forrásból újulhatnak meg Öreghegy fő útjai
Hétfőn délelőtt jelentette be Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője közösségi oldalán, hogy a Kormány elfogadta javaslatát, így 2022 és 2025 között állami forrásból teljeskörűen, közművekkel együtt megújul a Pozsonyi út, a Zsolnai út, a Nagyszombati utca, a Kassai utca és a Nyitrai utca. Dr. Cser-Palkovics András polgármester szintén közösségi oldalán fejezte ki örömét a hírrel kapcsolatban.
2022.01.10. 15:26:47 -
Április közepére készül el az Öreghegyi Közösségi Ház felújítása
Az Öreghegyi Közösségi Ház felújítás miatt várhatóan április 15-ig zárva tart. A ház állandó csoportjai ideiglenesen a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) más művelődési házaiban és közösségi tereiben működnek.
2022.01.07. 07:54:55 -
Elkészült a Deák Ferenc utca páros oldalán a belső utak teljes felújítása
Véget ért a Deák Ferenc utca és Lövölde út közötti területen a belső úthálózat és a parkolók felújítása. Az utolsó ütemben a 8-48. számok közötti szakaszon újult meg az útburkolat és a járda. A körzetben az Erzsébet utcában és a Deák páratlan oldalán folytatódnak az útfelújítások.
2022.01.04. 14:35:32