-
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15. -
Útfelújítások Fehérváron
A város nagy gyűjtőútjait, a közösségi közlekedés számára kiemelt jelentőségű, illetve a városrészek közlekedése szempontjából fontos utakat, valamint több olyan, régebb óta felújításra váró lakóövezeti utcát is érint a most induló, nagyszabású útfelújítási program, amelynek részleteit keddi sajtótájékoztatóján ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.
2026.02.03.
19 milliárd forintos iskolafelújítási program indul Székesfehérváron!
„A 19 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően a fehérvári diákok a jövőben modern és energiatakarékos épületekben tanulhatnak majd.” – írja közösségi oldalán Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester bejegyzése az alábbiakban olvasható:
„A középiskolai campus felépítéséről régóta tárgyaltunk, akik követték az eseményeket, tudhatják, hogy a rendkívül magas költségek miatt sajnos megakadt a fejlesztés. Vargha Tamás képviselő úrral közösen azonban megígértük, hogy nem adjuk fel a programot, hiszen Székesfehérvárnak szüksége van az iskolák fejlesztésére!
Ehhez át kellett tervezni a projektet, amit a város szakemberei el is végeztek. A háttérmunkának és számos, Vargha Tamással közös tárgyalásunknak eredményeképp a Kormány megtárgyalta az új fejlesztési irányt, a közelmúltban pedig telefonon egyeztettem Miniszterelnök Úrral többek közt ebben a kérdésben. A Kormány érzi és érti a fehérvári iskolák fejlesztésének szükségességét, így a Modern Városok Program erre fordítható keretét megemelte 15,8 milliárd forintról 19,1 milliárd forintra!
A Vasvári Pál Gimnázium a mostani helyén marad, az épületet teljesen felújítjuk és ki is bővítjük mintegy 5 milliárd forintból, valamint a tornacsarnok kérdését is megoldjuk körülbelül még 1 milliárdból. Az Intermodális Csomópontot átterveztettük, az iskola olyan műszaki megoldásokat fog kapni, amivel nem zavarja majd az oktatást a Intermodális Csomópont jelenléte. Külön köszönöm a Vasvárisok megértését és türelmét!
A Tóparti Gimnázium épületét is felújítjuk mintegy 2,5 milliárd forintból, átfogó építészeti és gépészeti renoválást kap az épület.
A Kodolányi János Gimnáziumot körülbelül 3,5 milliárd forintból újítjuk fel. Elsősorban építészeti és energetikai korszerűsítésekre kerítünk majd sort. Az Ybl Miklós Általános Iskola jelenleg használaton kívüli, leromlott állapotú épületét mintegy 1 milliárd forintból hozzuk helyre, bővítve ezzel a Kodolányi gimit.
A Kodály Zoltán Általános Iskola energetikai felújítása és tornacsarnokának építése most is zajlik, ezt a felújítást megtoldjuk további 500 millió forinttal, amiből a homlokzatot és a tetőt renováljuk.
A Hermann Zeneiskola ebben a koncepcióban helyben marad, de az iskola számára speciális terveink vannak, az intézményt úgy szeretnénk ugyanis bővíteni és felújítani, hogy egyben kialakítsuk a város koncerttermét is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy meghosszabbítjuk az épületet a pláza irányába, nagy előadótermet létrehozva ezzel az épületben. Ennek a tervezése és előkészítése 150 millió forintba kerül, ha kész vannak a tervek, ismét tárgyalunk majd a Kormánnyal.
50 milliót különítettünk el a Teleki Blanka Gimnázium tetőtéri bővítésének előkészítésére, a tervezési feladatok megkezdésére. Fel kell mérni, hogy elbír-e az épület egy ilyen bővítést.
A Barátság Házának fejlesztésére is jut a programban forrás, több mint fél milliárd forint.
További 15 fehérvári általános iskola - a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai Tagintézménye, a Hétvezér Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a Tóvárosi Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola, az István Király Általános Iskola, a Felsővárosi Általános Iskola, a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Széna Téri Általános Iskola, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, a Németh László Általános Iskola, a Zentai Úti Általános Iskola, az I. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - vizesblokkjainak felújítása történik meg. Az első 4 iskola esetében hamarosan kezdődik is a munka.
További, jelentős összeget költhetünk majd eszközbeszerzésekre, de ez a keret függ a fenti tételek végleges bekerülési költségétől is.
Ami a felújítások ütemét illeti, egyszerre minden iskolaépületnek nem lehet nekiugrani, több okból sem. Az oktatást fenn kell tartani az intézményekben, nincs elég építőipari kapacitás és nyilván a munkálatok sorrendje sem mindegy. Ezért a kisebb munkákkal, mint a mosdófelújítások, fokozatosan haladunk majd, egyszerre 3-4 intézménnyel. A teljes épületfelújítások (Vasvári, Tóparti, Kodolányi) esetén pedig munkafázisonként ütemezetten történik majd a fejlesztés.
Emiatt ezt a 19 milliárd forintot valószínűleg, legjobb esetben 2024. végére tudjuk elkölteni, tehát akkorra valósulhat meg a teljes fenti projektlista. Ez persze feltételezi azt, hogy nem történik olyan változás, ami megszüntetné a politikai támogatást a projekt mögött, bár ez igaz mindegyik nagy fejlesztésre.
Városunkban nagyon régóta, de az elmúlt 30 évben bizonyos, hogy nem történt ilyen nagyságrendű, komplex iskolafejlesztés. Mindezeket ráadásul további felújítások is kiegészítik majd, melyeket más forrásokból fedezünk, ilyen például a már közbeszerzés alatt lévő lévő energetikai felújítása mintegy 10 fehérvári óvodának, iskolának. Emellett a Tankerület és a Szakképzési Centrum is dolgozik több nagyszabású fejlesztési programon, ami Uniós forrásból valósulhatna meg.
Köszönet illet mindenkit, aki kitartott a projekt mellett, munkájával, szakértelmével segítette azt, köszönet illeti a Kormányt is, hiszen nélküle ez a beruházás sem valósulhatna meg, és külön szeretném megköszönni a fehérvári diákok, pedagógusok türelmét! Teljes erőbedobással fordulunk rá most a felújítások előkészítésére és kivitelezésére, haladunk tovább és magasabb szintre lépünk, együtt, százezren egy csapatban!”