Szeptembertől nem lesz minden a régi, a Corvinus Egyetem is hibrid oktatásra készül. A nagyobb előadásokat online tartják meg, a szemináriumok pedig korlátozások mellett személyes jelenléttel zajlanak majd.
A jövő régészeti leletei címmel nyílik Miklós János keramikus tárlata a Pelikán Galériában. Az idén 70. születésnapját ünneplő művész pályájáról átfogó képet adnak alkotásai, amelyeket dr. Szücsi Frigyes régész ajánl majd az érdeklődők figyelmébe az augusztus 14-én, pénteken 17 órakor nyíló kiállításon.
Sok bizonytalanság jellemezte az idei fesztivál előkészítését és végül idén augusztus 22 és 24 között a Feketehegy-Szérazréti Közösségi Ház szabadtéri színpadán rendezik az Alba Regia Fesztet. Székesfehérvár Önkormányzata és a Kodolányi János Egyetem összefogásának köszönhetően három napon keresztül 12 ingyenes koncerttel várják az érdeklődőket.
Augusztus 11-én, kedden 19 órától Kovács Zoltán sportigazgatóval, Márton Gábor vezetőedzővel és Nikolics Nemanja csapatkapitánnyal találkozhatnak a szurkolók a MOL Aréna Sóstón. Augusztus 15-én kezdődik a 2020/2021-es szezon, egy héttel később pedig a Paksi FC ellen játsza a Vidi az első hazai meccsét.
Hatalmasat nőtt a hazai e-kereskedelem; gyorsuló növekedést várhatunk a 2020-as évtől, de mi lesz ezután? Összegyűjtöttük a szektorral kapcsolatos legérdekesebb adatokat és véleményeket.
Hétvégén rendezték a XXX. eXtremeMan Hosszútávú Triatlon Országos bajnokságot Nagyatádon. A pénteki utánpótlás sikerek után hétvégén a felnőttek álltak rajthoz a Gyékényesi tó partján. Az Alba Triatlon sportolói derekasan helytálltak, mindenki sikeresen célba ért!
1938. augusztus 9-én született Bokros János költő, akinek nevét nagyon sok fehérvári ismeri, hiszen az egykori József Attila Gimnázium tanára volt: az emlékét őrzi a család, a tanítványok és a helyi irodalmi élet iránt érdeklődők, a pályatársak.
Balett, irodalom és muzsika több műfajban, látványos íjász bemutató, ráadásnak pedig szekerezés a gyerekeknek a Fő utcán – a Művészkorzó ismét szép élményekkel ajándékozta meg a közönséget szombaton Székesfehérvár Belvárosában.
Ebben az esztendőben is megemlékeztek Szabadbattyánban a 2016-ban, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jung Józsefről, a nagy formátumú labdarúgó edzőről. A Dunaferr NBI- es csapatának, a Videoton és a MÁV Előre ifjúsági együtteseinek egykori mestere 66 évesen távozott az égi futballpályákra.
A bajnokságban rangadónak számítana, ezúttal csak egy edzőmeccs volt a MOL Fehérvár - Újpest találkozó a sóstói stadionban. Szombat délelőtt mintegy ötszáz néző előtt Márton Gábor csapata Hodzic góljával nyert, ez volt első győzelme a felkészülési időszakban.
Különleges jótékonysági akció zajlik szombaton az Edon Ink tetoválószalonban a József Attila utcában. Baráti találkozót szerveztek, amelynek keretében a koronavírus-járvány időszakát megörökítő tetoválásokat varr Kiss Edina. A napi bevételt az Arany János Módszertani Intézmény Autista csoportjának és a Kóborka Állatmenhelynek ajánlják fel a szervezők.
A Bet-at-home ICE Hockey League tájékoztatásában foglaltak szerint a liga csapataira vonatkozó transzferstopot azonnali hatállyal feloldották. A Hydro Fehérvár AV19 együttesénél így folytatódhat a következő évi keret kialakítása, ennek részeként szerződést hosszabbított szlovén támadójával a Volán.
A történelmi kalandozásnak most is az egyik főszereplői lesznek az óriásbábok, fellépnek a város balett- és színművészei, hallgathatunk régizenét és könnyed nyáresti dallamokat, illetve harcművészeti bemutatóra is várják a közönséget.
A férfi 110 méteres gátfutás lehet majd az augusztus 19-i Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj egyik csúcsszáma, mivel a világbajnokság amerikai, illetve az Európa-bajnokság francia címvédője is rajthoz áll.