Hírek

/ 2020.10.10. 19:33:12 |

162 éve született Prohászka Ottokár - szentmisével emlékeztek a püspökre

Püspöki szentmisével emlékeztek a Vasútvidéki Prohászka templomban Prohászka Ottokár püspökre születésének 162. évfordulóján. Spányi Antal püspök Prohászka alakjáról szólva kiemelte, hogy olyan ember volt, aki nem saját magára, hanem az isteni kinyilatkoztatásra figyelt, csöndet teremtett lelkében és a szívében megszólaló Istenre hallgatott.
/ 2020.10.10. 11:03:02 |

Magyar Kézműves Remek - fehérvári alkotót is díjaztak

Az „Magyar Kézműves Remek” 2020 pályázaton nyert díjat Szabó Demény Mónika, székesfehérvári alkotó, "Templomi festett énekmutató szekrény" alkotásával.
/ 2020.10.10. 10:23:56 |

Világsakkfesztivál az István Király Iskolában - kreatív délelőttöt szerveztek a diákoknak

Az idén hatodik alkalommal csatlakozott az István Király Általános Iskola ahhoz a világsakkfesztiválhoz, amely Polgár Judit, a Sakkpalota pedagógiai program kifejlesztőjének kezdeményezésére jött létre. A fesztiválon szimultán sakkversenyt vívtak a gyerekek, de lehetőség volt kreatív, kézműves alkotásra is.
/ 2020.10.10. 07:50:00 |

Elhunyt László István, a LÁSZLÓVILL Kft. tulajdonos-ügyvezetője

Elhunyt László István, a LÁSZLÓVILL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Életműdíjjal kitüntetett vállalkozója, aki 2017-ben a Pro Civitate Díjat is átvehette.
/ 2020.10.09. 22:18:24 |

Szellőséta - bemutatták Tornyai Gábor atya verseskötetét

Pénteken, este a szentmise után volt Tornyai Gábor, öreghegyi plébános Szellőséta című verseskötetének bemutatója az Öreghegyi templomban. A kötetről Bobory Zoltán beszélgetett Gábor atyával, akivel együtt ültek többször is a Versünnep zsűrijében. A Szellőséta című kötetet a Vörösmarty Társaság adta ki. 
/ 2020.10.09. 22:04:01 |

Álomkezdés után kapott ki a Dornbirntól a Hydro Fehérvár AV19

Alig telt el öt perc, és már három góllal vezetett a Hydro Fehérvár AV19 hazai pályán a Dornbirn ellen, és az előnyből még a harmadik harmad elején is volt két gól. A végén mégis örülni kellett, hogy döntetlenre mentette a meccset a Volán, de a hosszabbításban a vendégek ütötték be a győztes gólt.
/ 2020.10.09. 16:07:16 |

Tévéjátékkal emlékeznek idén az 56-os forradalomra

Idén a járványhelyzet miatt elmarad a hagyományos, a Városház térre tervezett október 23-i utcaszínházi bemutató, helyette születik meg a Szemek című tévéjáték, amely ebben az évben is az 1956-ból fennmaradt fehérvári dokumentumokra épül.
/ 2020.10.09. 14:50:45 |

Legyél Te Fehérvár hőse - hétfőn kezdődik a játék

Online játékra hívja a fehérváriakat egy új applikáció: a Fehérvár Hero lényege, hogy a csatlakozó játékosok naponta kapnak feladatokat, amelyeknek elvégzését egy-egy fotóval, bejegyzéssel igazolhatják. A többnyire Székesfehérvárhoz kapcsolódó kihívások mindenki számára könnyen teljesíthetők, pontok járnak értük, a ranglistát a résztvevők közössége figyelemmel követheti, a különböző szintek elérését ajándékokkal jutalmazzák a szervezők.
/ 2020.10.09. 13:01:03 |

A szeretetben nincs félelem! - felavatták Megyeri Sándor kopjafáját

Két éves várakozás után az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya plébánia kertjében találta meg végső helyét Megyeri Sándor, az ’56-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás székesfehérvári áldozatának emléket állító kopjafa. Az emlékoszlopot a Megyeri család állíttatta és Tornyai Gábor plébános avatta fel.
/ 2020.10.09. 12:38:46 |

70. születésnapját ünnepli Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója

Kerek évfordulóhoz érkezett a kortárs magyar színházművészet meghatározó személyisége, rendezői generációjának egyik legjelentősebb alkotója, Szikora János.
/ 2020.10.09. 11:16:39 |

Szombatig várják az érdeklődőket a Babahordozó Hét programjaira a Szabművházban

Két nap a család körül mottóval nyitották meg a Nemzetközi Babahordozó Hét székesfehérvári programjait, amely szombat délutánig várja a babás, kisgyermekes családokat és a kismamákat A Szabadművelődés Házában.
/ 2020.10.09. 10:27:41 |

Fehérvári mozaik, avagy a lényeg a részletekben rejlik

Virtuális városnéző sétára invitálja az érdeklődőket október 14-én, szerdán a Magyar Városkutató Intézet. A téma ezúttal Székesfehérvár épített környezetének részletgazdagsága lesz. A Váczi Márk előadása a Fehérvári Civil Központban lesz 16.30 órakor.
/ 2020.10.09. 08:55:00 |

Székesfehérvár a török korban - érdekes előadás lesz ma a Csók Képtárban

Dr. Kolláth Ágnes, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet tudományos segédmunkatársa tart érdekesnek ígérkező előadást Fehérvár török koráról a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában október 9-én pénteken 17 órától.
/ 2020.10.09. 07:57:00 |

A XVII. Élő Népművészet kiállítás nyílik vasárnap A Szabadművelődés Házában

Élő Népművészet címmel közös kiállítást szervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága A Szabadművelődés Házában. A XVII. Országos Népművészeti Kiállítás megnyitója október 11-én, vasárnap 15 órakor lesz.
/ 2020.10.08. 22:44:20 |

Nego debütált, Nikolics gólt lőtt, a válogatott győzött Bulgáriában

A labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében Bulgáriában lépett pályára a magyar válogatott, és meglepően sima, 3-1-es győzelemmel jutott a következő körbe, ahol hazai pályán harcolhatja ki az EB-részvétel. A szófiai meccsen négy MOL-Fehérvár játékos is szerepet kapott, közülük Loic Nego most mutatkozott be a válogatottban. Nikolics Nemanja ismét gólt szerzett.