Jól halad a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása

Bejárás keretében mutatták be pénteken a Szent István Király Múzeum Rendházépületében eddig lezajlott felújítási és átalakítási munkálatokat. A bruttó 5,3 milliárd forintos beruházás a tervek szerint 2021. október végére fejeződik be, majd elkezdődhet az egyedülálló „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című kiállítás berendezése.
2021.02.12. 17:08 |
Jól halad a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása

A sajtónyilvános bejáráson Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester értékelték a munkálatokat.

Egy tavaly januárban közzétett kormányhatározat rendelkezik a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című kiállítás megvalósításáról az Árpád-ház Program keretében, és ennek érdekében a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújításáról, bővítéséről.

Az épület kiürítése, a műkincsek, a műtárgyak és a dokumentáció elköltöztetése után 2020 tavaszán kezdődött el a kivitelezés a több mint 250 éves Rendházban, amely megújulva egy XXI. századi múzeumi térré alakul.

A nagyszabású rekonstrukció két fő részből áll.

Egyrészt korszerűsítik a védett történelmi értéknek számító épületet, melynek falrendszere alapvetően változatlan marad. Magas szintű gépészeti és elektromos korszerűsítés teszi majd lehetővé a szabályozott légállapotú kiállítóteret az exkluzív időszaki és állandó kiállítások számára, illetve a műtárgyak védelmére korszerű biztonságtechnikai rendszert építenek ki. A megújuló múzeumi funkciók követik az eredeti kialakítást, tiszteletben tartják a történelmi adottságokat.

A rekonstrukció másik fő elemeként beépítik a gazdasági udvart, létrehozva ezzel az új előcsarnokot, ahol méltó körülmények között fogadhatják a látogatókat, és előkészítik számukra az élményt, ami a kiállításon fogadja őket. Itt kap helyet a ruhatár és a vizesblokk is. A több mint 8 méter belmagasságú térből a galériaszintre vezető lépcső indítja a múzeumi látogatás kijelölt nyomvonalát. A tájékozódást és az információk átadását digitális tárlatvezetői rendszer segíti, automatizált funkciókkal. Az akadálymentesített, lifttel felszerelt épület a színvonalas kiállítási tereken kívül helyet ad a múzeumi adminisztrációs felületeknek is.

A rekonstrukciós munkálatok a terveknek megfelelően, ütemezetten haladnak a Fehérép Kft. kivitelezésében.

„Egy önkormányzat önerőből ekkora fejlesztést, beruházást nem tud megvalósítani, ezért köszönet illeti elkötelezettségéért Magyarország Kormányát, hiszen ez egy bruttó 5.3 milliárd forintból megvalósuló felújítás, mely része a nagy Árpád-ház programnak.

A fejlesztésnek különös jelentőséget ad, hogy ezt követően olyan korszerű technológiával lesz ellátva az épület, amivel nagyon komoly értéket képviselő gyűjteményeket is be fogunk tudni fogadni.

A tervek szerint egy ilyen gyűjtemény bemutatásával kezdődik a rendház épület megújult élete; az első kiállítás egy nagy, nemzetközi Árpád-ház kiállítás lesz 2022 tavaszán/nyarán. Úgy látjuk, hogy az építkezés jól halad, külön öröm, hogy Fehérvárhoz kötődő vállalatcsoport végzi ezt a nagyon komoly beruházást, mely várhatóan 2021 végére el is fog készülni.” - hangsúlyozta a helyszínen dr. Cser-Palkovics András, polgármester.

„Folyamatosan készítjük elő a Királyok és szentek. Az Árpádok kora című kiállítást. Bemutatjuk azt a kort, melyről keveset beszéltünk az 1990 előtti mintegy 40 évben, és azóta sem beszéltünk róla eleget. Ez volt az a kor, amikor Magyarország Európa élvonalába tartozott, ennek fényes bizonyítéka a jövőre 800 éves Aranybulla. Az elmúlt tíz évben igyekeztünk ledolgozni az adósságainkat, és lassan, de biztosan haladunk előre. Nagyon várjuk, hogy a kiállítást megnyithassuk!” – mondta Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.

A bejáráson részt vett Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója és Sipos Tamás, a kivitelező Fehérép Kt. ügyvezetője is.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.