-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Kezdődik a sportcsarnok és kollégium építése a Corvinus mögött
Ez a kosárlabda és a város ünnepe is, hiszen a beruházás nem jöhetett volna létre a Magyar Kosárlabda Szövetség nélkül - mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. Nagyon jelentős, mintegy ötmilliárd forintos beruházás kezdődik el, amihez 3.5 milliárd forintot kap a város a szövetségtől és mintegy másfél milliárd forintnyi önerőt biztosít az önkormányzat. Kiemelte a szövetség, a klub, a város és az egyetem együttműködését. „Nagyon örültünk annak, amikor a Corvinus úgy döntött, hogy Székesfehérváron campust létesít és az ország egyik legértékesebb diplomáját adó egyetemeként sokféle szakmai és infrastrukturális együttműködésben partner.”
Hamarosan elkészül a Corvinus új épületének felújítása is, ahol szeptembertől már tanulhatnak a hallgatók.
Az együttműködés bizonyos területeken kifejezetten erős, ilyen a sport területe, ami Székesfehérváron stratégiai jelentőségű. Ezért is indult el a sporthoz kapcsolódó képzés a Corvinuson, ami csak Fehérváron elérhető. Nem titkol szándékunk, hogy meg tudjunk szólítani azzal fiatal sportolókat, hogy ha Fehérvárra jön sportolni, akkor a Corvinuson értékes képzést tud választani magának.
A város polgármestere köszönetet mondott az Alba Fehérvárnak, hogy belevágott ebbe a beruházásba, ami komoly kihívásokat rejt magában. A csarnok kivált két ma meglévő csarnokot: a kosárlabda és a kézilabda otthonát is. A kosárlabda otthona már nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak, a kézilabda esetében pedig a Köfém csarnok már nagyon elavult. Fontos az új csarnok megépítése a városi rendezvények szempontjából is, aminek jó példája, hogy a szombaton az eső miatt elmaradt ballagást nem lehetett megrendezni olyan helyen, ahol 1500 diák és a családjuk kényelmesen elfért volna. Kifejezetten egy olyan multifunkcionális létesítmény megépítésében gondolkodtunk, ami a közösségi tér funkciót is betölti nem csak a sport, hanem a kultúra vagy az oktatás területén.
Szalay Ferenc a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke elmondta, ahhoz, hogy a sport stratégiai ágazat lehessen, a mindennapos testnevelés bevezetésén túl szükséges a létesítmények fejlesztése és építése is.
A csarnok megépítéséhez másfél milliárd forintos önerőt az önkormányzat biztosítja. A multifunkcionális létesítményben helyet kap egy 3000 férőhelyes kosár -és kézilabda pálya, egy edzőcsarnok, tekepályák, de előadótermek, ruhatár és gyermekmegőrző is.
András Krisztina a BCE Székesfehérvári Campusának rektori megbízottja arról beszélt, hogy a városban egyedülálló módon duális formában is elérhető nappali szakon a sportközgazdász mesterszak.