Gazdasági hírek
-
Őszi üzem-, és tanműhely látogatásokat szerveznek a diákoknak
A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara folytatva az előző évek pályaorientációs tevékenységét, a 2019/2020-as tanévben újra megszervezi üzem-, és tanműhely látogatásait a különböző szakmákban érdekelt gazdálkodóknál és iskolák tanműhelyében a 6-7-8. osztályos diákoknak, tanáraiknak és a szüleiknek.
2019.09.19. 07:45:39 -
Szakmai konferencián mutatták be a külügyi és külgazdasági tudásbázist Fehérváron
„A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése” című, a tudástranszfert elősegítő kiemelt programjához kapcsolódó szakmai workshopot tartottak hétfőn, Székesfehérváron, a Novotel Hotelben, ahol bemutatták a „Külügyi és külgazdasági tudásbázist”. A konferenciát követő, a külgazdaság-ösztönzéssel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen Fehérvár alpolgármestere is részt vett.
2019.09.16. 11:41:00 -
Megnyílt az Alba Innovár 2 - harmanos csoporttal indul a felnőttképzési tanév
Hétfőn már a Kossuth utcai Alba Innovár 2-ben köszönthették a digitális élményközpont által indított felnőttképzésben résztvevő harmanos csoport tagjait. Az országosan egyedülálló, digitális felnőttképzési program keretében öt hónapon keresztül sajátíthatják el a résztvevők az intelligens gyártási technológiák kezelését.
2019.09.16. 09:30:00 -
Megújult a Praktiker áruháza Székesfehérváron is
A régió kedvelt barkácsáruházát hozzávetőleg 150 millió forintból újította meg szeptember elején a Praktiker. A székesfehérvári barkácsáruház ettől az időponttól kezdve még modernebb környezetben, gazdagabb termékkínálattal várja a vásárlókat.
2019.09.06. 10:15:00 -
Fehérváron is bemutatták az Országos Vállalkozói Mentorprogramot
Csütörtökön a Gazdaság Háza adott otthont az Országos Vállalkozói Mentorprogram Fejér megyei nyitórendezvényének. A program lehetőséget biztosít térségünk magyar tulajdonú kis- és középvállalkozóinak, hogy a beszállítóvá válás és a nemzetközi piacra lépés terén fejlődjenek, piacképes tudásra tegyenek szert.
2019.09.05. 16:56:18
Bemutatkoztak a Grundfos Magyarország új gyárigazgatói Székesfehérváron
Megújuló energia Fehérváron - már működik a Videoton Holding Naperőmű
Busszal az Ikarusban - üzemlátogatáson mutatták be a gyártást
IKARUS, a busz - gyárlátogatásra hívják az érdeklődőket
A Váci és az Arconic pályaorientációs táborában szerezhettek tapasztalatokat a diákok
Harmincegy csapat versenyzett a LEGO robotépítési és programozási versenyen
Konferenciával ünnepelt Fehérváron az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület
Innováció napja az Óbudai Egyetemen - középpontban a robotizáció
Ebben az évben a robotizációt és az ehhez kapcsolódó székesfehérvári felsőoktatási képzési paletta bemutatását választották központi témának az innováció napja alkalmából. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára ellátogattak a duális képzésben résztvevő partnervállalatok is.