Országos hírek
-
Növekedett a kábítószert használók száma a felnőttek és a fiatalok körében is
Magyarországon a marihuána vált a legelterjedtebb droggá a fiatalok körében. A drogozó fiatalok egyre korábban kezdik, és számuk is növekszik - olvasható a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ jelentésében. A tiltott drogok kipróbálása egyre korábban kezdődik. A vizsgálatok szerint a tiltott szerek kipróbálási értékei az életkor előrehaladtával növekednek, és a legtöbb fogyasztó a 18-24 éves korcsoportokban, illetve az egyetemi hallgatok körében található. A növekedés a felnőttek esetében is elsősorban a marihuánafogyasztás terjedésének tudható be.
2007.02.28. 02:14:51 -
Székesfehérvár és Sárkeresztes között is fizetős lesz az út a kamionoknak
Véglegessé vált azoknak a közutaknak listája, amelyeken április elejétől bevezetik az útdíjszedést a D4-es (kamion) járműosztályban. A fizetőssé tétel után három tucat főútszakaszon csak az autópályákon is használatos matricával közlekedhetnek majd a 12 tonnánál nehezebb teherautók. Az autósoktól a közutakon továbbra sem szednek útdíjat, egyes, ma még ingyenesen használható autóutak azonban számukra is fizetőssé válnak majd. Tőlük azokon a pályarészeken szednek áprilistól díjat, ahol a kiépítettség nem éri el az autópályákét, de a sztrádák folytatásaként, gyorsforgalmi útként működnek.
2007.02.27. 09:00:04 -
10 forinttal is emelkedhet a benzin szerdától
Az átlagosnál is nagyobb mértékben, akár 8-10 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára szerdától. A MOL még nem nyilatkozott az áremelésről, de szakemberek szerint az emelés biztosra vehető. Ennél is jobban, 10,5 százalékkal emelkedtek az üzemanyagjegyzés árak, igaz a MOL, ahogy ez szokásos, most sem veri nagydobra a nagykereskedelmi árak változását. A benzinárakról azonban azt is érdemes tudni, hogy jelenleg akár 20 forint eltérés is lehet a legdrágább és a legolcsóbb 95-ös között.
2007.02.27. 08:02:05 -
A módosított menetrend módosítása - péntektől vasárnapig késnek a vonatok Budapestre
Pénteken este 8 órától módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és Székesfehérvár között, mert Érd közelében egy aluljárót építenek. A Budapest és Székesfehérvár közötti szakaszon az építkezés miatt jelenleg sem az eredeti menetrend van érvényben, a korábbit néhány perccel már módosítani kellett. A MÁV tájékoztatása szerint nem járnak a vonatok pénteken este nyolctól vasárnap éjfélig Budapest - Kelenföld - Budafok-Albertfalva - Nagytétény - Érd alsó - Tárnok szakaszon, az utasokat buszokkal szállítják.
2007.02.23. 07:42:22 -
Vizitdíj-automatát nettó 380 000 Ft-ért a székesfehérvári Albacomptól
Hazai fejlesztésű és gyártású vizitdíj-automatát mutatott be az Albacomp zrt. A székesfehérvári vállalat a nettó 380 000 Ft-os vételáron elérhető készüléket elsősorban azoknak az egészségügyi szervezeteknek szánja, amelyek a számos extra funkciót nyújtó – és egyben ennek többszörösébe kerülő – automaták árát nehezen tudják kitermelni, de méretükből adódóan mégis hatékonyan alkalmazhatják az adminisztrációs munkájukat segítő eszközt.
2007.02.21. 16:12:45
Több mint 200 ezerrel több autópálya matricát adtak el az idén, mint tavaly
Befejezéshez érkezett a KRESZ módosítása - kötelező lesz a sárga mellény lakott területen kívül
Fizetős egészségügy - mától kell vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni
Ma éjfélig még büntetlenül vallhatunk az APEH-nak
A postai sárga csekk népszerűbb, mint valaha
Napirenden az ingatlanadó és a jegybanktörvény - megkezdődött a tavaszi ülésszak
Gazdasági szempontból kiemelkedően fontos törvények – illetve törvénymódosítások – egész sorát készül végigtárgyalni az Országgyűlés a ma kezdődő tavaszi ülésszakon. Az első napon az is világosabb lehet, hogy mindez milyen politikai hangnemben zajlik majd, hiszen a kormányfő és az ellenzék vezetője is beszédre készül. Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök beszédével ma megkezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amelyen számos fontos gazdasági törvényjavaslat is napirendre kerül. A parlamentnek kerek négy hónapja van rá, hogy végigtárgyalja a kormány zsúfolt tavaszi jogalkotási programját, igaz, ehhez előbb maguknak a törvényjavaslatoknak kell végleg elkészülniük.
Roham az adóhivatalban - bevallások határideje ezen a héten
Úthálózat-fejlesztés a Közép-Dunántúli Régióban
A Gönczöl jelentés kimondja - az őszi zavargások kapcsán mindenki hibázott
A tavaly szeptember-októberi tüntetéssorozat kialakulásáért eltérő mértékben ugyan, de felelős az egész politikai osztály, a közszolgálati média, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség és a helyzet kezelésénél hibázott a rendőrség a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök is - állapította meg a Gönczöl Katalin büntetőjogász vezette bizottság. Az MTV-székház ostroma kapcsán személyes szakmai felelőssége - a dokumentum szerint - a budapesti rendőrfőkapitánynak, illetve az ORFK helyszínen tartózkodó helyettes vezetőjének van. Veszélyesnek tartja a jelentés a jelenlegi választási rendszert abból a szempontból, hogy a győztes párt akár egyedül is kétharmados többséget szerezhet, ezzel tetszése szerint, konszenzuskényszer nélkül alakíthatja a későbbi alkotmányos berendezkedést.
