Országos hírek
-
Nem lesz elvárt adó, de többet és szigorúbban ellenőriz az APEH
Az elvárt adótól visszalépett a kormány, helyette az APEH szigorúbb ellenőrzésekkel érné el, hogy az eddig adómentes társaságok is fizessenek. A kormány két változatban tárgyalta a törvényjavaslatot, s elképzelhető, hogy a két javaslat "mixelése" valósul meg, ami nem új adónemet, hanem az adótörvények több módosítását jelenti - mondta Veres János. Magyarázatként hozzáfűzte: Magyarországon 315 ezer vállalkozásból - legalábbis papíron - 118 ezer veszteséges, 16 ezer pedig nulla forint adót fizet. A 321 ezer egyéni vállalkozó közül 210 ezer nem fizet adót, közülük 108 ezer veszteséget jelent. A pénzügyminiszter közölte: a vállalkozásoknak mindkét változat szerint meg kell fizetniük egy minimális adót, amely társas vállalkozásoknál a korrigált bevétel két százalékának, 10 illetve 16 százaléka, egyéni vállalkozásoknál pedig a jövedelemadó-alap két százaléka.
2007.03.30. 07:57:37 -
Vasárnaptól válnak fizetőssé a főutak a 3.5 tonnánál nehezebb autóknak
Április 1-jétől a személy- gépkocsik kivételével minden 3,5 tonnánál nehezebb gépjárműnek díjat kell fizetnie az eddig ingyenes autópálya-szakaszokon és az autóutakon. (Kivételt képeznek az egyes autópályák fővárosi bevezető szakaszai, illetve az M0 autóút.) Mindezeken túl a D4-es kategóriába tartozó, vagyis a 12 tonna össztömegnél nehezebb gépjárművek az országos közúthálózat 42 szakaszát is matrica ellenében használhatják a jövő hó elejétől. (Az említett 42 szakasz a legkülönbözőbb hosszúságú, 2-15 kilométeres szelvényeket foglal magában). A 12 tonna alatti (D2, D3 kategóriába tartozó) tehergépjárműveknek - az autóbuszok kivételével - 2008. január 1-jétől kell majd díjat fizetniük ezen a 42 útszakaszon is.
2007.03.27. 09:03:27 -
Március 31-ig lehet visszamenőleg is igényelni a gázártámogatást
Aki március 31-ig nyújtja be a gázártámogatás iránti igényét, az visszamenőleg is megkapja a juttatást, aki azonban április 1. után adja be, az csak májustól jogosult a támogatásra, amely a júniusi számlában fog megjelenni. A Magyar Államkincstár már decemberben postázta azokat az nyomtatványokat, amelyek pontos kitöltésével és visszaküldésével igényelni lehet a támogatást.
2007.03.26. 02:15:21 -
Régió helyett nagymegye - megszűnnének a megyei jogú városok
Az ellenzék által nem támogatott régiók helyett 12 nagymegyét hozna létre a kormány: az új önkormányzati egységek „régiós” feladatokat és hatásköröket is kapnának. Lamperth Mónika önkormányzati miniszter, aki már javasolta a választott regionális önkormányzatok létrehozását, most ismét azt hangsúlyozza, hogy ez a modell adna igazi súlyt a középszintű (megyei) önkormányzatoknak. Megszűnne a megyei jogú városi státus (ma 23 ilyen város van, köztük Székesfehérvár is), s az ehhez kötődő speciális feladatok többsége a nagymegyékhez és székhelyükhöz kerülnének. A megyei jogú városok a továbbiakban városként vagy „nagyvárosként” működnének.
2007.03.23. 09:04:44 -
2012-ig megszűnik a hagyományos földi sugárzású televíziós műsorszórás Magyarországon
A kormány elfogadta a televíziózás és a rádiózás digitális átállásának stratégiáját; a digitális átállás lényege, hogy 2012-ig megszűnik a hagyományos földi sugárzású televíziós műsorszórás, és helyébe a lényegesen több csatorna átvitelére alkalmas digitális technológia lép. Sarkady Ildikó, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) médiapolitikai főtanácsadója elmondta: a digitális átállás révén a televíziózásban javul a hang- és képminőség és bővül a csatornák száma. Mint hozzátette, lehetővé válik akár 30, illetve 2011 végétől akár 60-80 televíziós csatorna digitális földfelszíni sugárzása. (Jelenleg 3 ilyen csatorna létezik: M1, RTL Klub, TV2).
2007.03.23. 08:28:32
Ingyen fűteni - magyar találmány a házi biogáz reaktor
Cégbejegyzés akár egy óra alatt - aláírási címpéldány ügyvédtől
Kísérleti jelleggel féláron kapják az autópálya-matricát a motorosok
Áprilistól lehet benyújtani a lakossági energiatakarékossági pályázatot
Néhány éven belül kiépülhet az e-bíróság
Ma már nem hidrogénezett növényi olajokból készül a margarin
Áprilistól várhatóan a rendszámért és az eredetvizsgáért is többet kell fizetni
Próbára tette a növényeket az enyhe tél, de nincs ok pánikra
98 százalékos volt a részvételi arány a kisebbségi választáson
Az elektorok 98,19 százaléka ment el vasárnap szavazni a kisebbségi választásokon - mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda elnöke. A voksokat hétfőn a választási bizottságok nyilvános ülésein számolják majd össze, a végleges eredményeket az Országos Választási Bizottság szerdán álapítja meg. A kisebbségi választáson az a 10 ezer elektor vehetett részt, akik októberben kisebbségi önkormányzati képviselők lettek. A törvény szerint megyei önkormányzatot az a kisebbség alakíthat, amelyiknek az adott megyében legalább 10 településen van önkormányzata. Ha négy megyében létrejön a kisebbségi önkormányzat, országosat is alakíthat.
