Országos hírek
-
Áprilistól átlagosan 10 százalékkal drágul a gáz
Csütörtökön jelenthetik be, hogy a kisfogyasztóknál, azaz a háztartásokban 9,98, a 20-100 köbméter közötti fogyasztók - óvodák, társasházak - esetében pedig 9,5 százalékos lesz az emelkedés mértéke a jelenlegihez, azaz a januárban meghatározotthoz képest. A 100-500 köbméter között fogyasztóknál 10,2 százalék lesz a növekedés.
2010.03.25. 13:47:36 -
Átlagosan 6.4 cm a hőszigetelés vastagsága Magyarországon
Az energiaköltségek csökkentése nem csak Magyarországon mozgatja meg a lakosság fantáziáját. A sárszentmihályi Masterplast által végzett felmérésből kitűnik, hogy a régióban élők is egyre inkább képesek költség-, és környezettudatos fejjel gondolkodni, és ennek megfelelően egyre vastagabb szigeteléssel látják el otthonaikat. A szigetelések vastagságában élen járó osztrákok például az elért energia-megtakarítást támogatják.
2010.03.25. 12:00:51 -
Még mindig vannak áldozatai - március 24. a TBC világnapja
A tuberkulózis a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt. 1901-ben, Magyarországon a halálesetek 25 %-t okozta a TBC, amit magyar népbetegségnek tartottak és amit a tömegek nyomorából és szegénységéből eredő tömegesen egészségtelen életmód terjesztett el. Ma már gyógyítható, de még mindig több mint kétmilliárd ember fertőzött a bacilussal. TOVÁBB Székesfehérvár Egészségügyi Portáljára!
2010.03.23. 20:53:29 -
Ma délutánig meg kell semmisíteni az összes le nem adott kopogtatót
Azoknak a pártoknak, amelyek nyilvántartásba vetették magukat az áprilisi országgyűlési választásra, de mégsem tudták összegyűjteni a választókerületenként szükséges 750 ajánlást, hétfőn 16 óráig kell megsemmisíteniük az ajánlószelvényeket. Az áprilisi országgyűlési választásra az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint 824 jelölt - köztük 21 független - adta le a jelöltté váláshoz szükséges 750 ajánlást.
2010.03.22. 09:00:37 -
Hétfőtől vásárolhatják meg a pártok a választási névjegyzék adatait
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek mától kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte. A törvény azért biztosít lehetőséget a névjegyzékben szereplő mintegy 8 millió választó név- és lakcímadataihoz való hozzájutáshoz, hogy a pártok az országgyűlési választás kampányában közvetlenül is megszólíthassák a választópolgárokat. Az adatszolgáltatásra a választást megelőző 20. naptól, azaz március 22-étől van lehetőség.
2010.03.22. 06:56:23
