Országos hírek
-
Kétharmados győzelmet aratott a Fidesz-KDNP az országgyűlési választásokon
A leadott szavazatok 92,67 százalékának összesítése alapján a Fidesz vezette pártszövetség 263, az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP 16 helyet szerez az Országgyűlésben. Az egyetlen független képviselő az edelényi Molnár Oszkár lehet. A rendszerváltás óta még olyan sem volt, hogy egy párt koalíció nélkül, önállóan alakított volna kormányt.
2010.04.25. 20:18:06 -
Egyáltalán nem reggelizik a magyarok jelentős része
A magyarok egyharmada egyáltalán nem, vagy csak alkalmanként szokott reggelizni, időhiányra hivatkozva 800 ezer ember rendszeresen indul el otthonról éhgyomorral. Az eredmény alapját egy a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által márciusban készített felmérés adta. Ebben mintegy 1200 felnőttet kérdeztek reggelizési szokásaikról. A válaszokból kiderült: a magyarok 30 százaléka egyáltalán nem, vagy rendszertelenül szokott reggelizni, 800 ezren pedig mindennap üres gyomorral indulnak el otthonról.
2010.04.23. 09:36:59 -
Nyolc megyében nem lesz második forduló
Nyolc megyében nem kell második fordulót tartani, mert ezekben minden egyéni választókerületben sikerült már az első fordulóban képviselőt választani. Az országgyűlési képviselők választásának első fordulójában, április 11-én érvényes és eredményes volt a választás valamennyi baranyai, győr-moson-soproni, hajdú-bihari, tolnai, vasi, veszprémi és zalai egyéni választókerületben.
2010.04.22. 13:17:14 -
Környezetvédelmi akciók a Föld Napján
Az első Föld Napját Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére tartották még 1970. április 22-én. A közutak mentén hatodik alkalommal tartják meg hagyományos országos szemétszedő akciót. A Föld Napja alkalmából szervezett eseményre az elmúlt évhez hasonlóan csaknem 50 ezer önkéntes jelentkezett. Csalán vasárnap délelőtt takarítanak az önkéntesek a Kiserdő mellett, továbbá számos városi programot szerveztek erre a napra az iskolák is.
2010.04.22. 07:28:12 -
Országos egészségügyi szűrőprogram indult
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezéssel tíz évre szóló program indult 21 szakmai szervezet kezdeményezésére kedden. A tervek szerint a szűrőállomásként működő kamion évente 125 településre jut el. A mozgó szűrőállomáson összesen 21-féle szív- és érrendszeri, tüdőgyógyászati, cukorbetegséggel kapcsolatos és belgyógyászati megelőző vizsgálatot végeznek el ingyenesen bárki számára a szakemberek.
2010.04.21. 08:31:53
