Sporthírek


/ 2004.10.20. 10:23:31 |

Szlovéniában győzött a Volán

 5-3-as győzelmet aratott az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata az Interliga 5. fordulójában a Slavija Ljubljana otthonában kedden este. A fehérváriak az utolsó harmadban fordítottak. A mérkőzésen Sille 2, míg Majoross, Kiss G., és Gröschl 1-1 gólt szerzett. A Volán pénteken a szintén szlovén Olimpija Ljubljana gárdáját fogadja.

/ 2004.10.19. 13:40:57 |

Német gárda vár a Cornexi-Alcoára az EHF Kupában

 A német Frankfurter HC együttesét kapta a Cornexi-Alcoa női kézilabda csapata az EHF Kupa 2. fordulójában a 16 közé jutásért a mai bécsi sorsoláson. Az első mérkőzést Németországban rendezik 2005. január 8-9-én, a visszavágóra pedig január 15-16-án kerül sor Székesfehérváron. Balássi Imre, a Köfém SC elnöke elmondta: komoly együttes a német gárda, a bajnokság legutóbbi második helyezett csapatában szerepel az ex-dunaújvárosi Szrnka Hortenzia is. Kaphattunk volna nehezebb, és könnyebb ellenfelet is, de szeretnénk továbbjutni – tette hozzá az egyesület vezetője.  

/ 2004.10.19. 10:31:03 |

Albacomp szurkolói ankét ma este

 Ma este az edzés után, 19.30-kor szurkolói ankét lesz az ARÉV csarnok emeleti klubtermében. Az Albacomp új játékosai, a vezetőség és a szakvezetés várják az érdeklődő szurkolókat, három nappal a Pécs elleni bajnoki rajt előtt.

/ 2004.10.19. 07:01:47 |

Vörös Zsuzsa SportStar Awards elismerést kapott

 Két magyar sportoló, az öttusázó székesfehérvári Vörös Zsuzsannát és a kézilabdázó Radulovics Bojanát is elismerésben részesítették a SportStar Awards díjátadás keretében. Az öttusázó Vörös Zsuzsanna olimpiai-, világ és Európa-bajnoki címekkel büszkélkedhet, a kézilabdázó Radulovics Bojana BL győztes, olimpiai és VB második helyezéseket ért el. A lausanne-i Olimpia Múzeumban hétfőn este díjazták a sportscillagokat.
/ 2004.10.17. 14:24:46 |

Magabiztos Volán: 2 nap 2 győzelem

 Magabiztos könnyed győzelmet aratott az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata a Miskolc elleni bajnoki mérkőzéseken. A fehérváriak szombaton 19-0-ra, míg vasárnap 9-1-re verték a miskolciakat.

/ 2004.10.17. 14:22:07 |

Az Albacomp nyerte az LG Kupát

 Az Albacomp férfi kosárlabda csapata nyerte az LG Kupát, miután az utolsó mérkőzésen 104-85-re verte a német Braunschweig együttesét. A második a Kecskemét, harmadik a Braunschweig, míg a negyedik a szintén német Kalsruhe lett. A torna legjobb játékosának a fehérvári Jermaine Spivey-t választották. A fehérváriak pénteken már a bajnokság első fordulójában a Pécs ellen lépnek pályára Székesfehérváron. 

/ 2004.10.17. 12:48:06 |

Az Albacompnak győznie kellett...

 Az LG Kupa második napján az Albacompnak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy esélye legyen a tornagyőzelemre. A fehérváriak az Univer KSE ellen sikeresen teljesítették a kitűzött célt, a vasárnapi zárás előtt megvan a sanszuk arra, hogy az élen végezzenek.

/ 2004.10.17. 12:45:51 |

Újabb FRC-s győzelem a rögbi NB.I-ben

 A kezdeti botladozások után kezd magára találni a Fehérvár RC rögbi csapata. Az első osztályú bajnokságban : FRC - Kecskemét 22-10 A tavalyi ezüstérmes kezdettől fogva fölkényben játszott és -Madarász Viktor vezetőedző szerint- ha játékosai egy kicsit jobban koncentrálnak, akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattak volna.

/ 2004.10.17. 12:43:51 |

Háromgólos, biztos győzelem az esőben

 Az Arany Ászok Liga 9. fordulójában az FC Fehérvár együttese a Diósgyőr BFC-t fogadta. A hazaiak végig kézben tartották a találkozót, és korai góljukat követően még kétszer vették be Kövesfalvi kapuját. A fehérváriak megérdemelten tartották itthon a három pontot, kis szerencsével akár nagyobb arányú is lehetett volna győzelmünk. Sajnos a szakadó eső és az irreális talaj sokszor megtréfálta a csapatokat, ettől függetlenül izgalommentes mérkőzésen van túl a piros-kék alakulat. 

/ 2004.10.16. 12:15:19 |

Továbbjutott a Cornexi-Alcoa az EHF-kupában

 Bár 30-27-re kikapott a Cornexi-Alcoa női kézilabda csapata a romániai Déva otthonában, összesítésben azonban 9 góllal, 63-54 arányban továbbjutott, hiszen az első mérkőzést 36-24-re nyerték Lőwék. A szombat délelőtti mérkőzésen Vámos 7, Siti 6 gólt szerzett. Szabó Edina gárdája tehát bejutott a legjobb 32 közé. A következő forduló sorsolását kedden tartják Bécsben.