Sporthírek
-
Bravúros Albacomp siker a BC Dinamo Moszkva Region ellen
A FIBA Európa Kupa negyeddöntőjében az Albacomp együttese csütörtökön este az orosz BC Dinamo Moszkva Region gárdáját fogadta. A fehérváriak felnőttek a feladathoz, végig vezettek, csupán a záró játékrészben engedték magukhoz közel a vendégeket. Bár a visszavágóra a tízpontos előny kevésnek tűnik, mindenesetre a kontinens egyik legjobban jegyzett csapatát sikerült legyőzniük Góbiéknak és ne felejtsük el a Dinamo a FIBA Európa Kupa sorozatában Fehérváron szenvedte el első vereségét, ez pedig mindenképpen figyelemreméltó és jó ajánlólevél lehet a visszavágóra.
2005.03.04. 07:24:54 -
Jól szerepeltek a Cornexi játékosai a válogatottban
Tegnap felkészülési mérkőzésen találkozott a magyar, és a dán válogatott. A találkozón visszavonultatták Kulcsár Anita 22-es számú mezét. Minden gólt, és szép jelenetet Anita emlékének ajánlottak az együttesek. A jelentősen átalakított magyar csapat magabiztos győzelmet aratott az olimpiai bajnok dánok ellen. Bár az északiak nem a legerősebb összeállításban érkeztek, az új felállásban első találkozóját játszó válogatottunk számára mindenképpen siker a kilencgólos győzelem.
2005.03.03. 18:22:37 -
Ma este hatkor Albacomp-Dinamo Moszkva - előnyt kell szerezni
Csütörtökön igazi "kosárlabdacsemege" várható a Gáz utcai sportcsarnokban, hiszen a bombaerős Dinamo Moszkva lesz az Albacomp ellenfele Európa-kupában. A meccs a négyes döntőbe jutásért 18.00-kor kezdődik. Vasárnap pedig a bajnokságban vár csúcsrangadó a fiúkra Debrecenben. A Moszkva Region hihetetlenül erős játékoskerettel rendelkezik, még veretlen a mostani kiírásban, a nagyon jó orosz bajnokságban pedig a negyedik helyen áll. A fehérváriak azért megpróbálják majd megtörni ellenfelük győzelmi szériáját és igyekeznek előnyt szerezni a jövő csütörtöki oroszországi visszavágóra
2005.03.03. 08:53:39 -
Döntős az Alba Volán FeVita, elbukott a Ferencváros
Három mérkőzéssel a rájátszás vége előtt két dolog már tisztázódott a magyar jégkorong-bajnokságban. Az Alba Volán-FeVita ugyan hazai környezetben büntetőkkel alulmaradt az UTE-Karzol Transszal szemben, de a megszerzett egy ponttal már biztosan döntős, míg a hazai jégen 4-0-s vereséget szenvedő Ferencváros elbúcsúzhat aranyérmes álmaitól.
2005.03.02. 06:25:27 -
Döntetlent játszott a Cornexi a Dunaferrel
Nem bírt egymással a női kézilabda bajnokságban az éllovas Dunaferr és az NB I-ben sokáig remekül helyt álló Cornexi csapata. A székesfehérváriak remek hajrával ugyanis az utolsó pillanatban egyenlítettek Tápai Szabina góljával, így pontot tudtak rabolni a sérülései miatt csak tartalékosan felálló dunaújvárosi csapattól. Cornexi-Dunaferr 25-25 (10-10)
2005.02.28. 11:45:07
Alba Volán FeVita - Ocskay keze gipszben, egy ideig nem játszhat
Tíz góllal győzőtt Kiskunhalason a Cornexi-Alcoa-HSB
Magabiztos győzelmet aratott a Cornexi-Alcoa-HSB Holding a női kézilabda bajnokság egyetlen pénteki mérkőzésén a Kiskunhalasi NKSE otthonában. Kiskunhalasi NKSE-Cornexi-Alcoa-HSB Holding 23-33 (13-17) A Cornexi-Alcoa-HSB Holding legközelebb vasárnap 18 órakor hazai környezetben a Dunaferr csapatát fogadja -olvasható a fehervarsport.hu weboldalon.
Nehéz ellenfélnek bizonyult idegenben is a Ferencváros az Alba Volánnak
A Borsodi Liga rájátszásának pénteki játéknapján az Alba Volán-FeVita a Ferencvároshoz látogatott. Hiába fűtötte a viszavágás a kék-fehéreket, mert a péntek esti összecsapáson ismét a Fradi aratott egygólos győzelmet. A ferencvárosiak harmadik gólját a csapat NHL-sztárja, a kanadai Rob Niedermayer szerezte a második harmadban, miután kicselezte a fehérváriak teljes védelmét.
Bíztatóan szerepeltek a fehérvári öttusázók Kairóban
Az Alba Volán öttusázója Szatmári Adrienn harmadik helyen végzett a kairói nemzetközi öttusaversenyen. A versenyt az orosz Jevdokija Grecsisnyikova nyerte, a második helyet az egyiptomi Omnia Fahri szerezte meg. Kulcsár Antal a női válogatott szövetségi kapitánya, az Alba Volán öttusa-szakosztályának igazgatója ígéretéhez híven tehát megkezdte a jövő csapatának építését. Így az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna mellett bombaerősnek ígérkező gárda alakulhat az Alba Volán öttusa-fellegvárában.
A sírból hozta vissza a meccset a Volán
A Borsodi Liga rájátszásának keddi játéknapján az Alba Volán-FeVita megyei riválisát a DAC-Invitelt fogadta. A kék-fehérek másfél perccel a vége előtt egyenlítettek, majd a hosszabbításban megszerezték a győzelmet jelentő gólt. Ebben a hatvan percben minden találatnak óriási jelentősége volt, a Volán pedig, mint a szezonban már többször is a túlórázásban tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.
Pezseg az élet a Cornexi-Alcoa körül...
A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabdacsapat körül pezseg az élet mostanában. A fehérvári együttes múlt hét szombaton a norvég Byasen együttesét ejtette ki az EHF kupából, ma a bécsi sorsolás után eldőlt, hogy ki lesz az újabb ellenfél a négyközé jutásért.
A Ferencváros NHL-es gólokkal nyert Székesfehérváron
Az NHL-es sztárjainak köszönhetően remekül küzdő Ferencváros 2000 néző előtt 0-2-ről 3-2-re fordított és óriási meglepetésre nyert a címvédő Alba Volán-Fevita otthonában a jégkorong ob I Borsodi Liga vasárnapi mérkőzésén. A vendégeknél először lépett jégre a kétszeres Stanley-kupa-döntős, világbajnok Rob Niedermayer: az NHL-es sztár a szerdai DAC-Invitel elleni összecsapást szemsérülés miatt hagyta ki. Unokatestvére, Jason Strudwick ezúttal is a pályán volt.
A legerősebb ellenfelet kapta az Albacomp az Európa-kupa negyeddöntőjében
Ahogy az albakosar.hu oldalon írnak tudták, hogy nem lesz könnyű átverekednie magát az Albacompnak az Európa-kupa következő körén. A végső négyesdöntő küszöbén az eddigi legnagyobb akadály tornyosul a csapat előtt. Az orosz kosárlabda reprezentánsa, az ottani, bivalyerős szuperligában harmadik helyen álló D. Moszkva Region lesz az ellenfél, s ahogy Svájcban eldőlt, a visszavágót idegenben kell megvívnia a fehérvári csapatnak.
Negyeddöntős a Cornexi az EHF-kupában
Három góllal legyőzte a vendég norvég Byasent és ezzel bejutott a nőikézilabda-EHF-kupa negyeddöntőjébe a székesfehérvári Cornexi-Alcoa. Felváltva vezettek a csapatok, de ha a székesfehérváriak nem hibáztak volna heteseket és ziccereket, akkor már az első félidőben megnyugodhattak volna. Rettentően nehéz csatán vannak túl a cornexisek, dicséret illeti az egész csapatot, hiszen több alkalommal is több gólos hátrányból kellett felállniuk, fordítaniuk.
Az ARAK-os Miklós Éva fedettpályás Magyar Bajnok lett
Kiválóan teljesítettek a székesfehérvári atléták a sportág fedettpályás országos bajnokságán. Az ARAK-os sportolók három érmet nyertek a budapesti viadal első napján. Közűlük is kiemelkedik Miklós Éva teljesítménye. A kitűnő távolugró a dobogó tetejére állhatott. Két bronzérmet is elkönyvelhettek Hirt Károly tanítványai. Varga Fruzsina 400 m.-es síkfutásban, Varró Katalin 3 km.-es gyaloglásban egyaránt a harmadik helyen ért célba.