Sporthírek


/ 2006.01.19. 02:00:31 |

VIP-, és médiaszint épül a Sóstói Stadionban - a bajnoki rajtig befejezik a munkát

 A 2012-es labdarúgó Európa Bajnokság rendezésére pályázó magyar helyszínek közül a székesfehérvári Sóstói Stadion a legfelkészültebb a kontinensviadal fogadására. Rövid szünet után, november eleje óta ismét dolgos kezek csinosítják a Sóstói Stadion fólelátóját. Az aréna építésének harmadik ütemét szerződés szerint február 28-ig kell befejezni, de a kivitelezők - a korábbi bajnoki rajt miatt – felgyorsítják a munkálatokat...
/ 2006.01.18. 20:40:33 |

Könnyű Volán-győzelem az Interliga rájátszásában - 4-0-ás győzelem hazai pályán

 A jégkorong Interliga negyeddöntőjét hazai környezetben kezdte az Alba Volán-FeVita, és esélyt sem adott rájátszás-beli ellenfelének, a DAC-Invitelnek. A visszafogott iramú találkozón a Volán különösebb megerőltetés nélkül lépte le a több sebből vérző dunaújvárosiakat. A 9. percben Palkovics, a 21.-ben Sille, a 46. minutumban Buril, az 51.-ben pedig Csibi vette be Kiss Tamás kapuját. A DAC egyetlen találattal sem tudott válaszolni, így ha a Volán a csütörtökön 18 órakor kezdődő második összecsapáson is nyer, akkor bejut az Interliga elődöntőjébe, ahol az Olimpija Ljubljanával találkozik. Alba Volán-FeVita – DAC-Invitel 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)

/ 2006.01.18. 12:13:04 |

Kezdődik az Interliga-rájátszás – Ma, 18.00: Alba Volán – DAC

 Az Alba Volán-FeVita a jégkorong Interliga alapszakaszának harmadik helyén végzett, ennek eredményeként a tabella 6. helyén záró csapattal küzdhet az elődöntőbe jutásért. Az Acroni Jesenice - elsőként - pihen a középdöntőben. Eleinte úgy tűnt, hogy az Újpest lesz a fehérváriak ellenfele a rájátszásban, azonban mérkőzések nélkül változott a sorrend.  (Fehérvár TV – 20.30)

/ 2006.01.18. 11:58:51 |

Józsi György mégsem az FC Fehérvárt választotta

 A hét végén a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője Gál László és a Zalaegerszeg 23 éves középpályása Józsi György megállapodtak a 2 és fél éves fehérvári folytatásról. A hét elején azonban megfogyatkozott  a piros-kékek tervezett kerete, Józsi nem írta alá Fehérvárra szóló szerződését, úgy döntött, inkább marad még másfél évig nevelő-együttesénél.

/ 2006.01.18. 09:33:23 |

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az Albacomp

 Tizenhárom pontos hátrányát már az első tíz percben ledolgozta az Albacomp a Soproni sÖrdögök ellen a Magyar Kupa visszavágóján. A második negyedben növelte előnyét a fehérvári alakulat, majd a hajrában izgalmassá vált a párharc, ugyanis a Sopron Bowman vezérletével felzárkózott. Fodor Péter együttese azonban tartotta a továbbjutást érő pontkülönbséget, és a negyeddöntőbe masírozott. A találkozó előtt már kisorsolták, hogy a továbbjutó gárda a négy közé jutásért a Szolnoki Olajjal mérkőzik. Albacomp - Soproni sÖrdögök 111-93 ( 31-17, 24-22, 28-25, 28-29 )

/ 1970.01.01. 01:00:00 |

/ 2006.01.17. 14:01:36 |

Sorsoltak az EHF-Kupában - Szerb ellenfelet kapott a Cornexi

 Kedden délelőtt  Bécsben megtarttották a női EHF-kupa sorsolását. A címvédő Cornexi-Alcoa-HSB Holding szerb-montenegrói ellenfelet kapott a nyolcaddöntőben. A fehérváriak az RC Hummel Beograd ellen küzdenek majd a legjobb nyolc együttes közé jutásért. A párharc első mérkőzését február 11.-én, vagy 12.-én rendezik Székesfehérváron, a visszavágóra február 18.-án, vagy 19.-én kerül sor.

/ 2006.01.17. 09:52:36 |

Nagy roham vár az Albacompra – ma, 18.00: Albacomp – Sopron az MK-ban

 Nem kevesebb, mint 13 pontot kell ledolgoznia az Albacompnak a kosárlabda Magyar Kupa visszavágóján. Az év elején, a fehérváriak első mérkőzésükön 97-84-es vereséget szenvedtek a Soproni sÖrdögök otthonában, így Fodor Péter együttese nehéz helyzetbe került. A bajnokságban kiválóan hangolódtak Góbiék az MK-visszavágóra, hiszen a Falco KC-t magabiztosan verték hazai környezetben. Ha az Albacomp át tudja menteni szombati teljesítményét a keddi derbire, akkor nem okozhat gondot a továbbjutás kiharcolása.

/ 2006.01.16. 14:24:14 |

Józsi György az FC Fehérvárba igazol Zalaegerszegről

 Dvéri Zsolt és Horváth Ferenc már biztosan az FC Fehérvárban folytatják pályafutásukat, a labdarúgók 2 és fél évre szerződnek a piros-kékekhez, és Székesfehérváron rúgja a labdát szintén 2 és fél éven át a 23 éves Józsi György is. Az utánpótlás-válogatott középpályást január 31.-ig köti szerződés a Zalaegerszegi TE-hez, így Józsi csak februárban állhat edzésbe a Sóstói Stadionban.
/ 2006.01.16. 09:42:43 |

Magabiztos Albacomp-siker a Falco ellen

 A Magyar Kupában elszenvedett soproni fiaskót bravúros győzelemmel feledtette az Albacomp a kosárlabda NB 1-ben. A fehérváriak a gyengélkedő Falco KC Szombathely együttesét fogadták a bajnokság soros fordulójában, és magabiztosan verték nyugat-magyarországi ellenfelüket. A vaskos diadal jó előjelként szolgálhat a keddi MK-visszavágóra, melyen 14 pontot kell ledolgoznia Fodor Péter csapatának a továbbjutáshoz.
Albacomp – Falco KC Szombathely 103-76 (33-23, 22-13, 28-25, 20-15)