Sporthírek
A záróharmadban fordított az Alba Volán-FeVita
Az Interliga 21. fordulójában az Alba Volán-FeVita a Medvescsak Zagreb otthonában vendégeskedett, bár a hóakadályok miatt kérdéses volt, hogy a fehérváriak elindulnak-e a horvát fővárosba. A Volán az első játékrészben még érezte az utazás fáradalmait, ekkor 3-1-re vezetett a Zagreb, majd Pat Cortina alakulata fokozatosan átvette az irányítást, és a záróharmadban megfordította az állást. A kék-fehérek 5-3-as győzelmükkel hozták a kötelezőt, remélhetőleg eredményesen hangolódva a január 3.-i, DAC elleni rangadóra. A Volán góljait Fodor, Stastny, Buril, Gröschl és Palkovics szerezték. Medvescsak Zagreb – Alba Volán-FeVita 3-5 (3-1, 0-1, 0-3)
Ünnep a jégcsarnokban – „simán” nyert a Volán
Az Interliga 20. fordulójában pozíciója megerősítésére készült a tabella harmadik helyén álló Alba Volán-FeVita, no meg arra, hogy a Slavija Ljubljanát leszakítva a másik ljubljanai csapat, az Olimpija nyomába eredjen. Nagy iramban kezdett az Ondrejcsiket és Vaszjunyint nélkülöző Volán a Slavija ellen, és már az ötödik percben vezetést szerzett Buril révén... Alba Volán-FeVita – Slavija Ljubljana 4-1 (2-1, 0-0, 2-0)
Ünnepek közötti hokicsata – kedd, 18.00: Alba Volán – Slavija
Az Interliga alapszakaszának hátralevő mérkőzésinek mindegyike óriási téttel nyomja az Alba Volán-FeVita vállát, hiszen nem mindegy, hogy a fehérváriak a tabella melyik helyéről várják a rájátszást. A Volán akár a 2., de elképzelhető, hogy az 5. pozícióban kezdi a középdöntőt… A minél kellemes állomás érdekében kedden a Slavija Ljubljana ellen gyűjtögetheti a pontokat Pat Cortina alakulata. A szlovén csapat szorosan lohol a kék-fehérek nyomában, így a győzelem megnyugtathatná a Fehérvári Ördögöket. A Volán a Borsodi Ligában már szinte biztosra veheti alapszakaszbeli első helyét, így a sportág 2005-ös legjobbjának választott Palkovics Krisztián és társai szép karácsonyi diadallal ajándékozhatná meg a publikumot.
(Fehérvár TV – kedd, 20.30)
Újabb vereség a Superligában
A Cornexi-Alcoa HSB Holding hosszú szünet után lépett ismét pályára. A fehérvári kézis lányok ezúttal a Superliga keretein belül a Hypo Niederösterreich csapatához látogattak. A Kenyeres Fannit betegség, Siti Beát pedig sérülés miatt nélkülöző EHF Kupagyőztes nem találta a házigazdák lendületes játékának ellenszerét, és nagy különbségű vereséget szenvedett. A Cornexi december 28.-án a HC Leipzig otthonában javíthat. Hypo Niederösterreich - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 38-24 (19-11)
Könnyen nyert az Alba Volán
Az Alba Volán és a Győr 24 órán belül másodszor csapott össze, ami megnehezítette a mérkőzéshiánnyal küszködő vendégek dolgát. Az első negyedórát Martin Sojka kapussal az élen még derekasan kibekkelték, ám Ocskay Gábor gólja után hosszú időre szinte teljesen beszorultak. A Fehérvár különösebb erőbedobás nélkül győzött. Alba Volán FeVita–Győri ETO HC 6–1 (3–0, 3–0, 0–1)
2005-ben eredményesen szerepelt a Cornexi-Alcoa-HSB Holding
Az Év Sportolója - interjú Vörös Zsuzsannával
Győzelemmel búcsúztatta a 2005-ös esztendőt az Albacomp
A kosárlabda NB1 9. fordulója zárja a honi élmezőny csatározásának 2005-ös szakaszát. A Fodor Péter irányításával magára találó Albacomp idegenben lépett parkettre az év utolsó bajnokiján, mégpedig a Körmend otthonában. A fehérváriak most sem tudtak hibázni, igaz, szoros csatát vívtak a csapatok. Az Albacomp végül két ponttal bizonyult jobbnak a Körmendnél, s így Góbiék tovább szárnyalnak. Marc-Körmend-Albacomp 89-91(21-20, 14-22, 26-18, 28-31)
Lengyelországban a jégkorong válogatott
Kimondottan a kísérletezés jegyében portyázik a magyar jégkorong válogatott a lengyelországi Katowicében. A felkészülési sorozat Eurotour állomására Pat Cortina, szövetségi kapitány nem vitte magával a nemzeti együttes nagyágyúit – Ocskayt, Palkovicsot, Sillét, Ladányit, Tokajit, Szupert – így igazi versenyhelyzet alakult ki a válogatott közelében ténykedő hokisok között. A címeres mezt viselő csapat szerdán és csütörtökön gyakorolt együtt, péntektől vasárnapig pedig sorrendben Norvégia, Lengyelország és Románia nemzeti válogatottjával méri össze erejét.
Õszi második az FC Fehérvár - az eddigi legjobb szezon a csapatnál
Vörös Zsuzsanna a legjobb magyar női sportoló
A sportújságírók szavazatai alapján az öttusázó Vörös Zsuzsanna lett az Év sportolója a nők között. A székesfehérvári versenyző tavaly olimpiai aranyérmet szerzett, mégsem került a legjobb három közé, idén vb-második volt és győzött a Világkupa döntőjében. Vörös első alkalommal bizonyult a legjobbnak a voksoláson, mögötte a teniszező Szávay Ágnes végzett a második, a kajakos Szabó Szilvia a harmadik helyen.
Eredményes évet zárt az Alba Volán SC
Túlzás nélkül állítható, az Alba Volán Sport Club Székesfehérvár legeredményesebb egyesületei közé sorolható. 2005-ben három volános sportoló bizonyult kategóriája legjobb magyar versenyzőjének: a jégkorongozóknál Palkovics Krisztián, a női öttusázóknál Vörös Zsuzsanna, a férfi öttusázóknál Horváth Viktor részesült országos, szakszövetségi elismerésben.
Fehérvár FC – FC Barcelona együttműködés - spanyol sztárklub városunkban
Fehérvári pontgyártás a MAFC ellen
A kosárlabda NB1 újabb fordulójában az Albacomp tekintélyt parancsoló eredménnyel adta a MAFC-Újbuda együttesének tudtára, hogy a fehérvári kosarasoknak a legjobbak között a helyük. Fodor Péter csapata száz pont fölött teljesített a hazai találkozón, míg a MAFC csupán az utolsó negyedben tudta megközelíteni Góbiékat. Albacomp – MAFC-Újbuda 108-67 (29-6, 30-20, 27-19, 22-22)
Sikeres Volán-portya Érsekújváron
A Borsodi Jégkorong Liga alapszakaszának soros fordulójában a magyar bajnokságban vendégként debütáló Lokomotiva Nové Zamky otthonában korcsolyázott jégre az Alba Volán-FeVita. A fehérváriak magabiztos győzelmet arattak Szlovákiában úgy, hogy Pat Cortina csapata csak egyszer kényszerült kapitulálni. A Volán góljain Sille, Tőkési, Palkovics, Ocskay és a két találatot szerző Csibi osztoztak. Lokomotiva N.Z. – Alba Volán-FeVita 1-6 (0-2, 0-0, 1-4)