Sporthírek


/ 2006.11.09. 20:49:58 |

Sikertelen bemutatkozás - Kikapott a Cornexi Debrecenben

 Nem sikerült Vura József első mérkőzése a Cornexi-Alcoa-HSB Holding kispadján. A női kézilabda NB1 12. fordulójában a DVSC otthonában léptek pályára a fehérváriak, és pont nélkül kellett távozniuk a civisvárosból. A találkozóra végig komoly csata volt jellemző, nagyrészt fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első félidőben a Loki megpróbált ellépni ellenfelétől, azonban a kísérletet visszaverte a Cornexi.
Fordulás után is szoros játékot hoztak a felek, majd a hajrában a Debrecen állva hagyta Vura József alakulatát, és ötgólos győzelemmel erősítette meg pozícióját az élmezőnyben, míg a Cornexi továbbra sem tudott az első négy csapat után iramodni. DVSC – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 27-22 (13-12)

/ 2006.11.09. 13:21:23 |

"Ütős" Dojo-sikerek - fehérvári érmek az EB-ről és a VB-ről

 A 2006-os esztendő meghatározó időszak volt az Alba Shotokan Dojo, vagyis az egyik legnagyobb fehérvári harcművészeti egyesület életében, hiszen versenyzői világ-, és kontinens-viadalokon is megmérették magukat, nem is akármilyen eredménnyel. Az albás karatékák a nyári Európa-bajnokságon és az októberi Világbajnokságon is kiemelkedő teljesítménnyel rukkoltak elő, fényes érmekkel tértek haza.
/ 2006.11.09. 07:00:17 |

A végén VB - A Világbajnoksággal zárják az idényt az öttusázók

 Idén az utolsó, de talán a legrangosabb viadalára készülnek a legjobb magyar öttusázók. A korábbi, megszokott versenyprogramot felborítva a szezont a Világbajnokság zárja, nem is akárhol, hanem a nem éppen öttusa-sportjáról híres Guatemalában. Nem csupán a közép-amerikai ország természeti és társadalmi adottságai, de a VB szokatlan időpontja is megnehezíti a versenyzők és edzőik dolgát.
/ 2006.11.07. 07:45:22 |

Rózsaszín ütőkkel játszik majd az Alba Volán a kontinentális kupán

 A mellrák elleni nemzetközi összefogás jegyében rózsaszínű ütőkkel játszik majd a januári, székesfehérvári Kontinentális-kupán az Alba Volán-Fevita tíz mezőnyjátékosa és két kapusa. A kanadai TPS cég speciálisan erre az alkalomra készített botokat a magyar élgárdának. A rózsaszínű botokat Budai Krisztián és Hetényi Zoltán kapusok, valamint Borostyán Gergely, Csibi József, Fodor Szabolcs, Gröschl Tamás, Majoross Gergely, Ocskay Gábor, Rajz Attila, Simon Csaba, Svasznek Bence és Tőkési Lajos mezőnyjátékosok használják majd.

/ 2006.11.05. 11:13:41 |

A Megyeri úton 3-1-re nyert az Alba Volán

 Budapesten nyert az Alba Volán jégkorongcsapata. A Megyeri úti összecsapáson, amely bajnoki és egyben Interliga-mérkőzés is volt, a székesfehérvári gárda 3-1-re győzte le az Újpestet. Már az első percektől közönségszórakoztató játékot láthattak a nézők, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Az egyre bátrabban játszó Alba Volán így megérdemelt kétgólos vezetéssel zárta a második harmadot. Bár továbbra is számos helyzetet láthattak a nézők, az utolsó játékrészben mégsem esett gól.

/ 2006.11.04. 09:57:25 |

Győzött a Fehérvár a Diósgyőr ellen a Sóstói Stadionban

A sóstói Stadionban nyert a Fehérvár labdarúgócsapata a Borsodi Liga 12 fordulójának nyitómérkőzésén a Diósgyőr ellen. A Marijan Vlak által irányított együttes az egész mérkőzést végigtámadta, és a vendégek Szalma Pál kapusnak köszönhetik, hogy nem kaptak ki több góllal. Az ötvennegyedik percben kissé megnyugodhatott Marijan Vlak, és a fehérvári játékosok is, ugyanis Dvéri hajszálpontos keresztlabdáját Sitku Illés passzolta Szalma kapujának jobb oldalába...
/ 2006.11.03. 08:11:42 |

Sóstói Stadion - Jövő héten már lehet jegyet venni a Magyarország - Kanada mérkőzésre

 Jövő héttől kaphatók a jegyek a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó, november 15-én Székesfehérváron sorra kerülő, Kanada elleni barátságos mérkőzésére. A belépőkhöz 500, 1000 és 2000 forintos áron lehet hozzájutni az IBUSZ irodáiban. A 14 éven aluli gyermekek szervezett módon, csoportosan - húszfőnként egy kísérővel - díjtalanul léphetnek be a stadionba. A találkozót 20 órától rendezik.

/ 2006.11.01. 21:29:38 |

Szabó Krisztián elégedetlen - a fehérvári sakkozó 10. lett a VB-n

 Sűrű a versenynaptár, így nincs sok ideje a pihenésre Szabó Krisztián nemzetközi sakk-mesternek. A fehérvári sakkozó alig hogy hazatért az Európa-bajnokságról, máris Grúzia felé vette az irányt, ahol a korosztályos Világbajnokságon ült asztalhoz. A kéthetes, Batumiban megrendezett viadal nem úgy sikerült Szabó Krisztián számára, mint ahogy azt a fiatal sportoló igazán szerette volna, „csupán” egy tizedik helyezésel kellett beérnie a korosztály legjobb magyarjának.

/ 2006.11.01. 21:25:20 |

Először szenvedett vereséget az Albacomp

 Elszenvedte idei első vereségét az Albacomp kosárlabda csapata. Az NB1-es bajnokság negyedik fordulójában az eddig 100%-os teljesítményt nyújtó Albacomp a Kaposvári KK otthonába látogatott, nem titkoltan a győzelemért szállva harcba. Az első negyedben még nem is gond, sőt, a nagyszünet előtt is Fodor Péter alakulata vezetett. Fordulás után aztán újított a Kaposvár és egy remek harmadik játékrészt produkált, amit a fehérváriak a hajrában sem tudtak felülmúlni. A Kaposvár tíz ponttal volt jobb az Albacompnál, a kék-fehérek vereségükkel a tabella negyedik helyére csúsztak vissza. Kaposvári KK-Albacomp 90-80 (16-22, 19-16, 26-17, 29-25)
/ 2006.11.01. 21:23:15 |

Sorsoltak a kézilabda Magyar Kupában

 Kedden kisorsolták a kézilabda Magyar Kupa negyedik fordulójának párosítását. Itt kapcsolódik a versenysorozatba nyolc első osztályú csapat, köztük a Cornexi-Alcoa-HSB Holding is. Az előző szezonban kupaezüstöt szerző fehérváriak a Szombathelyi FSE csapatát kapták ellenfélül. A 12 párosítás győztese mellett a tavalyi bajnokság első négy helyezettje teszi majd teljessé a nyolcaddöntő mezőnyét.