Sporthírek


/ 2008.12.19. 21:50:50 |

Bécsi siker a Fehérvári Jégcsarnokban

 A rövid pihenő után ismét kemény csatával folytatódott az Erste Bank Eishockey Liga pontvadászata. Az Alba Volán SC az osztrák bajnokság második helyén álló Vienna Capitals együttesét fogadta a 34. fordulóban. A fehérváriak már egy játékossal többet nevezhettek a bécsiek elleni találkozóra, de új légiós még nem érkezett a kék-fehér csapathoz.  Alba Volán SC – Vienna Capitals 1–3 (1-0, 0-2, 0-1)
/ 2008.12.18. 00:25:38 |

A CEBL négyes döntőjébe jutott az Albacomp

 Fantasztikus bravúrt hajtott végre az Albacomp kosárlabda csapata a Közép-Európai Liga piros csoportjának záró mérkőzésén. A CEBL-ben remekül kezdő, majd visszaeső fehérváriakra komoly feladat várt a Novy Jicin elleni találkozó előtt, hiszen mivel Csehországban 26 ponttal kapott ki a kék-fehér együttes, itthon minimum 27-tel kellett nyerni ahhoz, hogy az Albacomp bejusson a Liga négyes döntőjébe.
/ 2008.12.18. 00:21:33 |

Zsigovics Natália az év ifjúsági atlétája

 2008-ban is eredményes évet zártak az Alba Regia Atlétikai Klub versenyzői, hiszen a fehérvári atléták az ország több mint 100 egyesülete közül a rangsor hetedik helyén zártak. A fehérvári egyesület 17 éves 400-as futója óriási elismerésben részesült, hiszen a Magyar Atlétikai Szövetség december 10.-i döntése értelmében 2008-ban az Év Ifjúsági Atlétája Zsigovics Natália lett.
/ 2008.12.18. 00:18:17 |

Új elnök és új támogató az Alba Volánnál

 Rendkívüli küldött-közgyűlést hívott össze a héten az Alba Volán Sportklub, Székesfehérvár egyik legmeghatározóbb sportegyesülete. Floch Balázs 18 évi munka után lemondott elnöki posztjáról, és a helyére a közgyűlés egyhangúlag az egyetlen jelöltet, Csáder Dezsőt választotta. Az Alba Volán elnökségébe három új tagot választottak, így Papp Dénes, Erős István és Gölöncsérné Stecker Márta is a Volán sikeréért dolgozik tovább.
/ 2008.12.18. 00:13:54 |

A montenegrói bajnokot fogadta a Fehérép-Alcoa FKC

 Igazi csemegeként szolgál a Fehérép-Alcoa FKC felkészülése a fehérvári kézilabdabarátok számára. Az Európa-bajnokság miatti bajnoki szünetben Sótonyi László mini-felkészülést vezényelt lányainak, azonban sajnos a sérülések és betegségek miatt nem tudta azt a munkát végezni a csapat, amit a vezetőedző kitűzött elé. Öröm az ürömben, hogy a felkészülési mérkőzések igazán nívós összecsapásokká sikeredek, hiszen például a montenegrói bajnok is a Köfém csarnok vendége volt.
/ 2008.12.14. 20:37:54 |

Az EBEL utolsó helyére csúszott vissza az Alba Volán

 A nehéz helyzetben lévő Alba Volán SC az Acroni Jesenice ellen is pontért, pontokért szállt harcba, hiszen a rájátszást érő nyolcadik helyhez minden egyes egységre olyan szüksége van a fehérvári csapatnak, mint az életben maradáshoz szükséges egyetlen falat kenyérre. A Volán három sorral vette fel a küzdelmet a négy teljes sorral rohamozó szlovénokkal. Alba Volán SC – Acroni Jesenice 1–2 (0-1, 0-0, 1-1)
/ 2008.12.12. 22:15:34 |

Maratoni csatában szerzett pontot az Alba Volán

 A rájátszás felé igyekezett menekülni az Alba Volán a Black Wings Linz ellen is az Erste Bank Eishockey Liga 32. fordulójában. A fehérváriak egy Salzburg, és egy Olimpija elleni vereség után fogadták a tabella harmadik helyén álló Linzet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy két ponttal zárják az összecsapást. Alba Volán SC – BW Liwest Linz 3– 4 (1-0, 1-3, 1-0, 0-0, 0-1)
/ 2008.12.10. 22:14:16 |

A télen változások várhatóak az FC Fehérvárnál

 Az FC Fehérvár a Soproni Liga őszi idényének 15 mérkőzésén hatszor aratott győzelmet, három alkalommal végzett döntetlenre, és hat pont nélkül megvívott összecsapás áll a neve mellett. Az így megszerzett 21 pont a kilencedik helyre volt elég úgy, hogy a Kaposvárral és a Kecskeméttel holtversenyben várhatja a Vidi a tavaszi folytatást. Dr. Mezey György sportigazgató szerint fontos változásokon kell átesnie a csapatnak a télen. 
/ 2008.12.10. 22:04:19 |

Ljubljanában vesztett meccset az Alba Volán

 Az Alba Volán SC újabb "négypontos" mérkőzést veszített el, az Erste Bank Eishockey  Liga soros fordulójában. A fehérváriak ezúttal a sereghajtó Ljubljanában vendégeskedtek, és Palkovics Krisztián révén még az első harmadban vezettek is, de a folytatásban az emberelőnyeit jól értékesítő Olimpija fordított, és a végére kétgólos előnyt szerzett. Olimpija Ljubljana – Alba Volán SC 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
/ 2008.12.10. 08:02:36 |

Kellemetlen élményekkel tért vissza Csehországból az Albacomp

 Balul sült el az Albacomp cseh túrája, ugyanis a hazai környezetben pályára lépő Novy Jicin méretes, huszonhat pontos zakóval ajándékozta meg a hozzájuk látogató fehérváriakat a Közép-európai Liga mai játéknapján. A komoly bukta miatt az esetleges továbbjutáshoz a jövő hét keddi visszavágón minél nagyobb különbséggel kellene diadalmaskodnia a magyar bajnokság éllovasának az akkor Székesfehérváron vendégeskedő csehekkel szemben. Geofin Novy Jicin-Albacomp 98-72