Közéleti hírek
-
Fellobbant az első adventi gyertya lángja a Püspöki Palota udvarán
Az első ünnepi hétvégén, szombaton délelőtt nyílt meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos „Adventi udvar”. Délután a Tatabányai Szent Margit Általános Iskola tanulóinak műsorát és Spányi Antal ünnepi gondolatait hallgathatták meg az egybegyűltek majd a megyés főpásztor meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
2018.12.01. 17:14:32 -
Megnyitott a Szeretetházikó - december 14-ig várják a Városház téren az adományokat
Ismét meghirdette karácsonyi adománygyűjtő akcióját a Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A Városház tér Fő utca felőli részén felállított Szeretetházikóban egészen december 14-ig várják a támogatásokat, a cipősdobozba rejtett ajándékokat, melyeket rászoruló családok és gyermekek körében osztanak szét.
2018.11.30. 17:39:21 -
Döntésünk a jövőnk - a felelős szexuális magatartásra hívták fel a figyelmet
Hatodik alkalommal hívták vetélkedőre Fejér megye középiskolásait a felelős szexuális magatartás témakörében. Az első két fordulót követően továbbjutó csapatok pénteken a Petőfi Kultúrtanszéken mérték össze tudásukat a megyei döntőben, ahol a diákok rövidfilm, színpadi jelenet vagy élőszavas előadás formájában jelenítették meg gondolataikat a felelős szexuális magatartásról.
2018.11.30. 16:17:37 -
Bérczi L. Bernát, zirci apát tart adventi lelkigyakorlatot a Ciszterci Gimnáziumban
December 1-jén, szombaton 14 órai kezdettel adventi lelki nap lesz a Ciszterci Szent István Gimnázium dísztermében. A meghívott előadó Bérczi L. Bernát O. Cist, zirci apát, aki a lelkigyakorlatot követően 18 órakor szentmisét celebrál a ciszterci templomban. A délután folyamán bemutatják Brückner Ákos Előd O. Cist: Boldogok vagytok! című új kötetét is.
2018.11.30. 11:05:00 -
Élet 2050-ben - ülésezett csütörtökön a Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület
Székesfehérvár 2050 címmel tartotta soros ülését a Városházán a Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület. Egy korábbi, hasonló témájú tanácskozáson globális kitekintést tettek a résztvevők a rohamosan fejlődő technológiai újításokról, a mesterséges intelligenciák mindennapi szerepéről. Az ülésen a világméretű változásoknak a magyar nagyvárosokra gyakorolt hatásairól volt szó.
2018.11.30. 07:27:47
Elhunyt Nádorfi Gabriella, a Szent István Király Múzeum régésze
Három adventi szombaton nyitott kapukkal várja látogatóit a Ciszterci templom
Gróf Nádasdy Borbála lesz szerdán a könyvtár vendége
Ökumenikus Adventi Jótékonysági Est lesz december 7-én
In memoriam Lengyel Viktorné
Képviselőtestületi ülést szimuláltak a Globomax Zrt. konferenciáján
Fórum az agresszió kezeléséről és a szülő-gyerek kapcsolatról
Kettő tonna élelmiszer adomány gyűlt össze nehéz sorsú gyermekeknek
Brüsszelhez fordulnának az 5-ös számú posta bezárása kapcsán
A Zombori úti 5-ös posta bezárása kapcsán tájékoztattak hétfőn az érintett körzetek önkormányzati képviselői. Mint elmondták, az önkormányzatnak nincs ráhatása a Magyar Posta anyagi helyzetére, amely egy brüsszeli döntés, a postai piac teljes liberalizálásának következménye. Amennyiben ezt Brüsszel lehetővé teszi, akkor Székesfehérvár Önkormányzata kész lenne átvállalni az 5-ös számú postahivatal teljes rezsijét is annak érdekében, hogy megmaradjon.