Közéleti hírek
-
Virággal és zenével ünnepelték a Katalinokat a Belvárosban és Felsővárosban
A szakadó eső ellenére is sokan gyűltek össze vasárnap délután a Belvárosban, hogy Kati néni szobránál köszöntsék a Katalinokat egy-egy szál virággal. Az ünnepség a Felsővárosi Közösségi Házban folytatódott, ahol Nyárai Horváth István plébános atya idézte fel Alexandriai Szent Katalin alakját.
2018.11.25. 18:57:00 -
Püspöki mise Almássy-telep búcsúnapján - Rezsnyák György lett Unum sumus-díjas
Vasárnap, az Almássy-telepi Krisztus Király Plébánia búcsúnapján az ünnepi szentmisét Spányi Antal, püspök celebrálta, zenei szolgálatot végzett a Vox Angelorum Gyermekkar. A szentmisén adták át az Unum Sumus, azaz a Krisztus Király-díjat, amelyet idén Rezsnyák György kapott.
2018.11.25. 13:32:11 -
Körmenet és mise a Krisztus Király Napokon - 50 éves a templom hímeskő-mozaik fala
Az Almássy-telepi Krisztus Király plébánia búcsúnapját ülik vasárnap, valamint az idén múlt ötven esztendeje annak, hogy Mattioni Eszter elkészítette a templom hímeskő-mozaik falát, tulajdonképpeni oltárképét. A három napos rendezvénysorozat második napján, szombaton körmenet vonult a Zsolt utcai templomtól a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található kereszthez.
2018.11.24. 20:57:00 -
Szentmise a Székesegyház felszentelésének évfordulóján
November 26-án, hétfőn a Székesegyház felújítása miatt a Szent Imre templomban ünneplik 17 órakor az 1938-ban „Basilica Minor” rangot kapott Székesfehérvári Székesegyház felszentelésének évfordulóját. A szentmise keretében adja át Spányi Antal megyés püspök az újonnan végzett világi lelkipásztori munkatársak számára a püspöki megbízólevelet.
2018.11.24. 10:07:27 -
Ünnepi műsorral, agapéval és kézműves műhellyel kezdődtek a Krisztus Király Napok
Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Krisztus Király Napokra, amely pénteken kezdődött és vasárnapig tart a Zsolt utcai templomban és az Almássy-telepi Közösségi Házban. A péntek délelőtti nyitóprogramok között szerepelt vendégváró agapé, kézműves foglalkozás, mézeskalács-sütés és beszélgetés, ünnepi műsort adtak a Hétvezér Általános Iskola 4.a osztályosai.
2018.11.23. 14:42:46
Segítség a gyerekneveléshez - Kincsestár konferencia Fehérváron a Családok éve jegyében
Jubileumi elismerést kapott Fehérvár a Virágos Magyarország Mozgalomtól
Segítő kutya, kerekesszékes táncosok és sztár hokisok is jártak az érzékenyítő napon
Pénteken kezdődnek az idei Krisztus Király Napok a Zsolt utcában
Több mint száz fehérvári diák vehetett át Alba Regia Ösztöndíjat
December 2-án lesz az idei jótékonysági futás, január 12-én a jótékonysági estély
Az osztatlan közös földtulajdon rendezéséről tanácskoztak a GEO-n
Az osztatlan közös földtulajdon rendezése volt a fő témája annak a földügyi konferenciának, amelynek a Geoinformatikai Intézet adott otthont. Nyitó előadásában Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke elmondta, hogy mintegy 2,5 millió embert érint a kérdés Magyarországon és hamarosan lesz olyan jogszabály, amely segíti az áldatlan állapotok megszűntetését.