Hírek

/ 2005.12.30. 10:41:00 |

Elzárt település, járhatatlan utak Fejérben

 Csütörtök este 11 óra óta folyamatosan esik a hó Fejér megye egész területén. Az utakon mintegy 30-40 cm-es a hóvastagság. A Magyar Közút Kht. 29 munkagéppel dolgozik a Közútkezelő Kht., már bérmunkagépeket is bevontak, minden erőt mozgósítanak, hogy megtisztítsák a megye útjait – közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Vértesboglárt se Csákvár, se Bicske felől nem lehet megközelíteni. Járhatatlan a 8123-as út Székesfehérvár és Zámoly között, illetve a 6209-es út Adony és Káloz között, innen rendőrök a forgalmat visszaterelik.

/ 2005.12.29. 19:24:27 |

Hajnalig tartó bulival zárult a VII. Bőrgyári Capriccio

Sok-sok emberrel, látványtorral, gyerekműsorral, táncoltatós együttesekkel és a "Hűtő-gép" pályázat beadványaival örvendeztette a közönséget a Bőrgyár Kulturális Egyesület december 28-án reggel és este. Óriási hangulatot teremtett mind a Yellow Spots és az Idealisten együttes is. A nap végén a disznó és a mézeskalács után Suefo DJ-setje került terítékre. A közönség mindent egészséggel fogyasztott. Újabb sikeres évet zárt a Bőrgyár Egyesülete, hiszen ennyien talán még sosem voltak semelyik rendezvényen. Ha ez nem is igaz, akkor is elmondható, hogy a hangulat az eddigi rendezvényeken ilyen fokon még nem izzott. (Reggeli képgaléria, Esti képgaléria)
/ 2005.12.29. 11:18:48 |

Fatárolót gyújtottak fel Dégen

 Egy nyárfát feldolgozó fűrészüzem két tárolóját gyújtották fel csütörtök hajnalban Dégen. Sándor Endre, a sárbogárdi tűzoltóság tűzoltási osztályvezetője a Lánglovagok.hu-nak közölte: az IB Wood Kft. telephelyén egy 50x12 méteres, félig nyitott, hullámpala-fedésű tárolóban nyárfa fűrészáru égett. A 4-es kiemelt riasztási fokozatú tűzben a tároló teljesen kiégett, és a benne tárolt 1300 köbméter faanyag megsemmisült.

/ 2005.12.28. 22:14:54 |

Kigyulladt egy Fiat a Sarló utcában

 Feltehetőleg műszaki hiba miatt gyulladt ki egy személyautó szerdán délután a Sarló utcában – tájékoztatott Szöllősy Kornél, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnok-helyettese. A tüzet időben észrevették, így a tűzoltók kiérkezésekor a 12 éves Fiat Tipo még nem lángolt, de az utastér megtelt füsttel, a műszerfal megolvadt, s a szélvédő megrepedt. Képek a tűzről!

/ 2005.12.28. 09:51:21 |

Ünnep a jégcsarnokban – „simán” nyert a Volán

Az Interliga 20. fordulójában pozíciója megerősítésére készült a tabella harmadik helyén álló Alba Volán-FeVita, no meg arra, hogy a Slavija Ljubljanát leszakítva a másik ljubljanai csapat, az Olimpija nyomába eredjen. Nagy iramban kezdett az Ondrejcsiket és Vaszjunyint nélkülöző Volán a Slavija ellen, és már az ötödik percben vezetést szerzett Buril révén...  Alba Volán-FeVita – Slavija Ljubljana 4-1 (2-1, 0-0, 2-0)

/ 2005.12.28. 00:30:37 |

Frontális ütközés Kápolnásnyéknél

 Frontálisan ütközött egy Volkswagen Golf és egy Skoda Oktavia kedden este Kápolnásnyék és Pettend között.  Koltai Zsolt, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta: a Volkswagen az ütközés következtében az árokba csúszott, vezetője a kocsiba szorult. A késő esti órákban ismét Kápolnásnyékre riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Ezúttal egy tanya udvarán egy személygépkocsi teljes terjedelmében lángolt. A tűzben a Nissan teljesen kiégett.

/ 2005.12.27. 16:39:57 |

Megmarad a gyógyfürdő kedvezmény a nyugdíjasoknak

 Folytatja együttműködését Székesfehérvár Önkormányzata és az Agárdi Termálfürdőt működtető Gárdonyi Városgazdálkodási és Turisztikai Rt. Ennek eredményeként továbbra is kedvezményesen válthatnak belépőt a gyógyfürdőbe a székesfehérvári nyugdíjasok. Az eredeti megállapodás év végéig szól, de Warvasovszky Tihamér polgármester és Mészáros Zoltán vezérigazgató a napokban egyeztetett a közös megállapodás meghosszabbításáról. Ennek eredményeként a fehérvári nyugdíjasok március 31-ig változatlan feltételekkel, azaz hétköznapokon 50% kedvezménnyel válthatnak belépőjegyet. 
/ 2005.12.26. 16:45:48 |

Ünnepek közötti hokicsata – kedd, 18.00: Alba Volán – Slavija

 Az Interliga alapszakaszának hátralevő mérkőzésinek mindegyike óriási téttel nyomja az Alba Volán-FeVita vállát, hiszen nem mindegy, hogy a fehérváriak a tabella melyik helyéről várják a rájátszást. A Volán akár a 2., de elképzelhető, hogy az 5. pozícióban kezdi a középdöntőt… A minél kellemes állomás érdekében kedden a Slavija Ljubljana ellen gyűjtögetheti a pontokat Pat Cortina alakulata. A szlovén csapat szorosan lohol a kék-fehérek nyomában, így a győzelem megnyugtathatná a Fehérvári Ördögöket. A Volán a Borsodi Ligában már szinte biztosra veheti alapszakaszbeli első helyét, így a sportág 2005-ös legjobbjának választott Palkovics Krisztián és társai szép karácsonyi diadallal ajándékozhatná meg a publikumot.
(Fehérvár TV – kedd, 20.30)

/ 2005.12.25. 16:27:38 |

A tűzoltók emelték ki a kislányt a Toyotából

 Árokba csúszott egyszemélyautó vasárnap délután Csákberény és a gánti elágazó között. Nyikos György, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta: a tűzoltók kiérkezésekor a hátsó ülésen egy kislány feküdt, aki elképzelhető, hogy gerincsérülést szenvedett. Ezért a tűzoltók az autó hátsó ajtaját kifeszítve a mentők hordágyát a kislány alá csúsztatták, s kiemelték a kocsiból a gyermeket.

/ 2005.12.23. 20:11:58 |

Vonattal ütközött egy furgon Lepsénynél

 Daruval emelték le a tűzoltók a sínekről azt a furgont, mely egy motorvonattal ütközött pénteken délután Lepsény és Balatonfőkajár között. A székesfehérvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a fénysorompós vasúti átjáróban egy Székesfehérvár felé tartó Peugeot Boxer egy motorvonattal ütközött. A vonat felnyársalta a furgont és mintegy tíz métert tolta maga előtt.

/ 2005.12.23. 15:00:39 |

VII. Bőrgyári Capriccio - disznótor és zene minden mennyiségben 

 Hetedik alkalommal rendeznek Bőrgyári Capricciót december 28.-án a Tobak utcai gyárépületben. Az idén a rendezvény fő témája a hideg és az ezekhez kapcsolódó dolgok: disznótor, forralt bor, hűtőszekrény. A mulatság reggel nyolc órakor látványtorral kezdődik és egészen hajnalig, kifulladásig tart a buli. A rendezvényen a zenét három együttes és három lemezlovas szolgáltatja és itt kerül kihirdetésre a korábban kiírt hűtőgép képzőművészeti pályázat eredménye is.
/ 2005.12.23. 12:32:59 |

Újabb vereség a Superligában

 A Cornexi-Alcoa HSB Holding hosszú szünet után lépett ismét pályára. A fehérvári kézis lányok ezúttal a Superliga keretein belül a Hypo Niederösterreich csapatához látogattak. A Kenyeres Fannit betegség, Siti Beát pedig sérülés miatt nélkülöző EHF Kupagyőztes nem találta a házigazdák lendületes játékának ellenszerét, és nagy különbségű vereséget szenvedett.  A Cornexi december 28.-án a HC Leipzig otthonában javíthat. Hypo Niederösterreich - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 38-24 (19-11)

/ 2005.12.23. 10:58:11 |

Könnyen nyert az Alba Volán

Az Alba Volán és a Győr 24 órán belül másodszor csapott össze, ami megnehezítette a mérkőzéshiánnyal küszködő vendégek dolgát. Az első negyedórát Martin Sojka kapussal az élen még derekasan kibekkelték, ám Ocskay Gábor gólja után hosszú időre szinte teljesen beszorultak. A Fehérvár különösebb erőbedobás nélkül győzött. Alba Volán FeVita–Győri ETO HC 6–1 (3–0, 3–0, 0–1)

/ 2005.12.22. 21:44:58 |

Karácsony a hajléktalanszállón - majd százan töltik utcán az ünnepeket a városban

 Becslések szerint Székesfehérváron jelenleg 300 és 400 között van a hajléktalanok száma. Egy azonban biztos, hogy a Kikindai úton 16 fő, az anyaotthonban hat család, a női szállón 14 ember, (de többen jönnek be a betegszoga miatt, másrészt van 5-8 ember, akik éjszakára járnak csak be) a Sörház téren az átmeneti szálló két részlegén 52-en vannak és a menedékhelyen  naponta 60-70 fő azoknak a száma, akik ellátásban részesülnek – mondta Zsabka Attila a Kríziskezelő Központ vezetője. A hajléktalanszállón Karácsonykor is szívesen veszik az adományokat: aki segíteni szeretne, az elsősorban tartós élelmiszerrel tud, a téli bakancs és a meleg takaró mindig jól jön és a „maradék” karácsonyi sütemény sem –bár nem lenne szabad- marad gazdátlanul.
/ 2005.12.22. 20:38:37 |

Átadták a Tóth István - Tóth Terézia Ösztöndíjakat - 121 fehérvári diák részesül támogatásban

 Csütörtökön délután adták át a Városháza Nagytanács termében a Tóth István - Tóth Terézia ösztöndíjakat. Székesfehérváron 121 általános és középiskolás és főiskolás-egyetemista részesül támogatásban, ami havonta diákonként 4000 Forint, azonban más-más összegű támogatást kapnak az általános iskolások és az egyetemisták. Tóth István és Tóth Terézia Székesfehérvárról Kanadába költözött és telepedett le, örökségüket letétbe helyezték és annak kamatai szolgálnak évente a székesfehérvári diákok ösztöndíjaként. Azok a tanulók kaphatnak Tóth István-Tóth Terézia ösztöndíjat, akik jól tanulnak és szociális helyzetükből kifolyólag tanulmányaik támogatást igényelnek.