Hírek

/ 2005.12.16. 06:42:56 |

Péntek éjjelig is eltarthat a költségvetési vita Brüsszelben - van másik!

 Meglepő bejelentéssel állt elő Tony Blair Brüsszelben. Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia miniszterelnöke az Európai Unió vezetőinek csütörtökön megkezdődött kétnapos csúcstalálkozóján jelezte, hogy országa benyújtja a harmadik brit költségvetési javaslatot. A találkozó csúcskérdése, hogy lesz-e még az idén költségvetése az Európai Uniónak 2007-2013-as, hétéves időszakra.

/ 2005.12.16. 06:18:51 |

Vörös Zsuzsanna a legjobb magyar női sportoló

 A sportújságírók szavazatai alapján az öttusázó Vörös Zsuzsanna lett az Év sportolója a nők között. A székesfehérvári versenyző tavaly olimpiai aranyérmet szerzett, mégsem került a legjobb három közé, idén vb-második volt és győzött a Világkupa döntőjében. Vörös első alkalommal bizonyult a legjobbnak a voksoláson, mögötte a teniszező Szávay Ágnes végzett a második, a kajakos Szabó Szilvia a harmadik helyen.

/ 2005.12.15. 18:06:04 |

Nem született döntés az 56-os emlékműről - Közgyűlés délután

 Délután három órakor folytatódott a város Közgyűlése, ahol éles vita bontakozott ki a „Székesfehérvári ötvenhatosokért” Közalapítvány létrehozásáról, amit nem is szavaztak meg a városatyák. Nem született döntés az 56-os emlékmű pályázatának kiírásáról sem, amit valószínűleg rendkívüli Közgyűlésen tárgyalnak majd újra a városatyák. Elfogadták a Hieme-Font-Caraffa tömb felújításának a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárását és a közbeszerzésen nyertes céggel a szerződés felbontását, miután az levonult az építési területről.

/ 2005.12.15. 16:08:15 |

10%-al csökkennek jövőre a távhődíjak Fehérváron - Közgyűlés délelőtt

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének december 15-i ülése különböző emlékérmek, kitüntető címek átadásával kezdődött, majd többek között a zónás fizető parkolási rendszerről, a lakossági ivóvíz díjakról, kommunális díjakról és a távhő díjakról is tárgyaltak a képviselők. A fehérváriak számára talán a legfontosabb hír, hogy jövőre 10%-al csökkennek a távhődíjak a városban, a gázmotoros fejlesztésnek köszönhetően. Nem született döntés az ivóvíz és csatornaszolgáltatás díjainak megállapításáról, mivel nem jutottak konszenzusra a frakciók a bérleti díjjal való ellentételezésben.
  Nem született döntés az 56-os emlékműről - Közgyűlés délután

/ 2005.12.15. 10:52:06 |

Felhívás a II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál plakátpályázatára

 A II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál szervezője, a „H-ELEN 55” Szolgáltató Bt. plakátpályázatot hirdet Székesfehérváron, illetve Fejér megyében élő művészek számára. A pályázat célja a fesztivál 2006. évi plakátjának grafikai terve. A beérkezett plakátterveket zsűri értékeli. Egy pályázó három munkát adhat be. A pályaműveket papíron, A/3-as méretben lehet benyújtani. A plakátterven kérik feltüntetni a pályázó elérhetőségeit. A beadás helye: Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál Fesztiváliroda, 8000 Székesfehérvár, Várkörút 5.

/ 2005.12.15. 08:56:57 |

Ma még lehet diákhitelt igényelni - megjelent az új felvételi tájékoztató

 Csütörtökig lehet diákhitelt igényelni az őszi félévre. A jövőre megváltozó felvételi rendszer szabályairól is csütörtökön jelenik meg a könyv. Az őszi félévre érvényes utolsó diákhitel kifizetés január 13-án lesz. Akkor akár 150 ezer forintot is kaphatnak azok a hallgatók, akik még nem kértek erre a félévre kölcsönt, de legkésőbb csütörtökig eljuttatják az ehhez szükséges papírokat a postahivatalokba, illetve az együttműködő bankok, takarékszövetkezetek kijelölt fiókjaiba. Akik lekésik a csütörtöki határidőt, már csak a tavaszi szemeszterre kérhetnek diákhitelt.

/ 2005.12.15. 07:07:46 |

Felmérik a Szent Koronára vonatkozó jogi szabályozást

 Fel kell mérni, hogy a Szent Koronára és a többi koronázási jelképre milyen jogszabályok vonatkoznak, többek között az őrzés, a másolatkészítés során, szükség esetén a menekítéskor állapította meg a Szent Korona Testület. Kiderült, megszületett az a jogszabály, amely lehetővé teszi a Szent Korona országházi látogatását nem csak egy évre, hanem időtartamtól függetlenül. A testület foglalkozott a Koronaőrök Egyesületének kérelmével, amely arra irányult, hogy végezzék el a Szent Korona anyagvizsgálatát, egyfajta roncsolásmentes módszerrel.
/ 2005.12.15. 06:59:25 |

Senki sem elégedett a második brit javaslattal - csupán átcsoportosítás történt

 Már több uniós tagállam és az Európai Bizottság elnöke is elvetette a brit elnökség újabb költségvetési javaslatát. José Manuel Barroso Brüsszelben azt mondta, hogy a 2007-től 2013-ig szóló kompromisszumos büdzsé tervezete „Egész egyszerűen elégtelen”. A lengyel miniszterelnök egyértelműen elutasította Nagy-Britannia új javaslatait és vétót helyezett kilátásába. Szintén elutasító volt Lettország válasza. Az olasz kormány szerint nem kielégítő, Belgium álláspontja alapján pedig nem elég ambiciózus a brit EU-költségvetési javaslata, de már a francia külügyminiszter is azt mondta, hogy ez nem nyújt alapot egy mindenki számára megfelelő egyezség létrejöttéhez.

/ 2005.12.15. 06:39:55 |

Reggel nyolctól ülésezik a város képviselőtestülete

 Reggel nyolc órától ülésezik csütörtökön Székesfehérvár Megyei Jogú Város Képviselőtestülete. Tárgyalják a városatyák a költségvetési koncepciót, napirendi pont lesz az SZMSZ módosítása, és az állattartási rendeletet is várhatóan módosítják a képviselők. A zónás fizető parkolási rendszert átalakítják és több napirendi pont foglalkozik a jövő évi díjváltozásokkal is. A mai ülésen számolnak be a tanácsnokok az elmúlt évben végzett munkájukról és néhány bizottság is ma ad számot a múlt évi teljesítményéről. A Közgyűlést a Fehérvár Televízió élőben közvetíti, a honlapon pedig többször jelentkezünk friss hírekkel az ülésről.  A napierndi pontokat itt találja!

/ 2005.12.15. 00:59:42 |

Egy kislány halt meg a Móri úti tűzben

 Életét vesztette egy kislány, mikor a Móri úton kigyulladt egy melléképület szerdán este Székesfehérváron. Takács József, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta: a régi építésű ház belső udvarán egy 3x3 méteres melléképület kapott lángra. A tűzoltók kiérkezésekor a helyiség már teljes terjedelmében lángolt, s az oltás közben egy kislány összeégett holttestét találták meg.  A Székesfehérvári Tűzoltóság képei a tűzről

/ 2005.12.15. 00:35:32 |

Fejtetőre borult egy Ford a Budai úton

 A Budai úton a városból kifelé haladt szerdán este az a Ford Fiesta, mely a Mentavill magasságában letért az útról és egy farönköt kidöntve a járdán fejtetőre borult. Az autót vezető férfi nem sérült meg – közölte a székesfehérvári tűzoltóság. A Székesfehérvári Tűzoltóság képei a balesetről

/ 2005.12.14. 15:07:34 |

Bemutatkozott a Stadler motorvonata a Vasútállomáson - Fehérváron nem lesz még ütemes menetrend

 Ma délelőtt érkezett az a fajta bemutató Stadler Flirt villamos motorvonat a Székesfehérvári Vasútállomásra, ami közlekedik majd a Székesfehérvár-Budapest elővárosi vonalon is. A bemutató előtt tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vasúttársaság az ütemes menetrendet vezeti be az elővárosi közlekedésben, ami annyit jelent, hogy minden óra azonos percében indulnak és érkeznek a vonatok. Székesfehérvárra nem vonatkozik az ütemes menetrend, ugyanis a pálya és az állomás nem alkalmas ennek bevezetésére.
/ 2005.12.14. 12:58:24 |

A regényekből ismert kávéházi hangulat volt a Vörösmarty Színházban

 A színházban a századforduló kávéházi életét próbálták meg feléleszteni a színészek kedden. Az este folyamán színészek voltak a felszolgálók és a fogyasztók között is "elbújt" egy-két színész, akik különböző színházi jeleneteket provokáltak ki. A kávéházi este igazából egy musical produkció volt, arra, hogy felidézzék azt a korszakot, amikor a kabarék vették át a színházak feladatát és amikor a nagy költők és énekesek kávézókban alkottak és műveiket egyből le is zsűriztették a közönséggel. (Tekintse meg képgalériánkat!)
/ 2005.12.14. 12:25:05 |

Eredményes évet zárt az Alba Volán SC

Túlzás nélkül állítható, az Alba Volán Sport Club Székesfehérvár legeredményesebb egyesületei közé sorolható. 2005-ben három volános sportoló bizonyult kategóriája legjobb magyar versenyzőjének: a jégkorongozóknál Palkovics Krisztián, a női öttusázóknál Vörös Zsuzsanna, a férfi öttusázóknál Horváth Viktor részesült országos, szakszövetségi elismerésben.

/ 2005.12.14. 12:13:57 |

Ma este mutatják be az első színpadi darabot a felújitott Vörösmarty Színházban

 Ma este kezdetét veszi a színházi évad: este kerül sor az első színpadi darabra az újonnan elkészült színházban. A mai este az opera éjszakája lesz. Miklósa Erika opera-énekesnő önálló műsorával fogja szórakoztatni a közönséget az első felvonásban. A második „felvonásban” pedig Pietro Mascagani Parasztbecsület címet viselő egyfelvonásos operáját mutatják be Drahos Béla vezetésével. Az este emellett még egy színháztörténeti kiállítást is tartogat, amit fél hatkor nyitnak meg a színház előterében.