Hírek
Példaértékű, pártok felett álló összefogás a Börgöndi repülőtér megépítéséért
Fejér megye valamennyi országgyűlési képviselője, összesen 14 képviselő írta alá a miniszterelnöknek küldött levelet, amiben megfogalmazzák, miért fontos Székesfehérvárnak, Fejér megye déli részének és az egész régiónak a börgöndi reptér megépítése. Székesfehérvár polgármestere példaértékűnek nevezte az összefogást. Tóth Ferenc, az Alba Airport Kft. ügyvezető igazgatója szerint van néhány ember, aki az egyéni érdeke miatt nem akarja elfogadni, hogy a reptér előkészítése a hatályos jogszabályok alapján, valamennyi előírás betartásával készül.
Kiadvány a Közép-dunántúli Régió uniós sikereiről
Tíz kiadványban több mint 150 sikeres, európai uniós társfinanszírozású fejlesztési programot mutat be a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. A hét regionális és a három tematikus összeállítás – összesen 65 ezer példányban – uniós forrásból készült. A kiadványokhoz – köztük a Közép-dunántúli Régió három megyéjének 14 projektjét bemutató brossurához – néhány héten belül a megyei európai információs pontokban, különböző rendezvényeken, illetve – elektronikus formában már most – a hivatal honlapján juthatnak hozzá az érdeklődők.
Jeges tea és fagyi a kánikulában - drogellenes akció a Plázánál
Ujjlenyomat és arclenyomat az új EU-s útlevelekben az amerikai vízummentességért
TÖOSZ küldöttgyűlés - Mégsem törlik el az iparűzési adót?
A változások fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) küldöttgyűlésén. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy mégsem törlik el az iparűzési adót. Az önkormányzati rendszer korszerűsítéséről szólva a miniszterelnök elmondta: január 1-jétől a hagyományos bérszínvonal-gazdálkodásról áttérnek a bértömeg-gazdálkodásra.
Támogatás 50 kis-egyesületnek - Ülésezett a Sportbizottság
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Sportbizottságának tagjai örömmel tettek eleget kötelezettségüknek, miszerint jóvá hagyhatták a Városgondnokság és az Alba Görkorcsolya Klub között létrejött határozatlan idejű bérleti szerződést. A megállapodás értelmében a sportegyesület évi 1.000,- Forint + áfa bérleti díjat fizet a városnak, és szakszerűen üzemelteti az új görhoki- és görkorcsolya-pályát a Bregyóban.
A grémium ezután mintegy 50 kis-egyesület támogatásáról döntött. Összesen 8 millió 430 ezer Forintot osztott szét a testület a pályázati kérelmek és a nagyobb sportrendezvények elbírálása után.
A Palotai úti áruház tetejéről ugrott le szerelmi bánatában
Súlyosan megsérült az a fiatalember, aki szerelmi bánatában vetette le magát egy székesfehérvári áruház teraszáról. A Palotai úti áruház emeleti teraszáról ugrott a betonra a huszonnégy éves férfi, amiatt, mert nem bírta feldolgozni barátnőjével való szakítását. A súlyosan megsérült fiatalembert kórházba szállították a mentők. Az öngyilkossági kísérlet ügyében közigazgatási eljárás indult.
IV. Fehérvár Szépe verseny - csúcsot döntött a jelentkezők száma
Együttműködés Székesfehérvár és a Vöröskereszt között - Támogatói Szolgálat indult
Pro Theatro Civitatis - Szomor György színművész az idei díjazott
A Pro Theatro Civitatis Albae Regialis díjat adták ma át Városházán. A díjat a közönség szavazatai alapján ítélik oda, az idei évben Szomor György színművész vehette át az elismerést Székesfehérvár polgármesterétől. A Városházán nemcsak a díjazottat, hanem a Vörösmarty Színház teljes színészgárdáját ünnepelték, ugyanis 10 éve, hogy saját társulata van Fehérvárnak. Interjúnk Szomor György színművésszel, aki szerint egy színésznek nagyon fontos, hogy milyen a taps, mekkora és hogy szívből jön-e?(Képek a díjátadó ünnepségről)
Újraválasztották Heinrich Pétert, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóját
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója 2008. júliusáig látja el az ügyvezetői feladatokat. A döntést ma hozta meg Regionális Fejlesztési Tanács rendkívüli ülésén. A 25 éve fejlesztési területen tevékenykedő szakember az országos intézményrendszer átalakításától, a régiók és az ügynökségek szerepének felértékelődését várja. Heinrich Péter, részese volt az országban 1991-ben elsőként megalakult Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány létrehozásának.
Labdarúgó Szuperkupa-döntő két felvonásban – Fehérváron lesz az első találkozó
A döntő első összecsapását július 17-én, hétfőn 20 órakor rendezik Székesfehérvárott, a visszavágóra pedig július 20-án, csütörtökön Debrecenben kerül sor, szintén 20 órai kezdettel.
Kedden estétől az összes lakótelepen locsolják az utakat Székesfehérváron
Nyári, rövidített nyitvatartással várja az érdeklődőket a Civil Szervezetek Szövetsége
A Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége július 1 és augusztus 20 között rövidített nyitva tartással várja a Civileket és az érdeklődőket: hétfőn, szerdán és pénteken 8–14 óráig, kedden, csütörtökön 10–16 óráig. A szolgáltatások között ingyenes internetezési lehetőség, pályázatírási tanácsadás, civil könyvtár és irodai szolgáltatások találhatóak.