-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Iskolásoknak szerveznek foglalkozásokat az őszi szünetben a Kézművesek Házában
A foglalkozások négy napon keresztül tartanak október 28-a és 31-e között, hétfőtől csütörtökig a Rác utcai Kézművesek Házában, amelyekre egész napos és félnapos jegy is váltható. A szervezők kérik, hogy a gyerekek a kitöltött jelentkezési lapot – amely letölthető az Egyesület Facebook oldaláról és honlapjáról – küldjék meg a kezmuvesek@gmail.com e-mail címre.
A program az alábbiak szerint alakul:
október 28. (hétfő)
9.00-12.30-ig: keresztszemes hímzés, gyöngyfűzés
12.30-16.00-ig: keresztszemes hímzés, pálcán szövés
október 29. (kedd)
9.00-12.30-ig: pálcán szövés, papírdobozos hajtogatás
12.30-16.00-ig: csuhézás, keresztszemes hímzés
október 30. (szerda)
9.00-12.30-ig: makramé és lombfűrész munkák (angyal, karácsonyfa, mikulás)
12.30-16.00-ig: gyöngyfűzés, boszorkányvarrás
október 31. (csütörtök)
9.00-12.30-ig: makramé, pálcánszövés,
12.30-16.00-ig: gyönygfűzés, boszorkányvarrás filcből
A foglalkozások Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!