Nyár végére újjáépítik a belvárosban a Lépcső utcát, amelynek alapjait is kicserélik. A széttöredezett lépcsőket felszedték és régészeti feltárás is kezdődött. A vízelvezetőből állatcsontok és kerámiatöredékek kerültek elő, melyek a vízzel mosódtak bele a csatornába, a fedlapok között előfordulnak középkori kőfaragványok is.
Új jelentést készített a Világbank, a szervezet Magyarország, Bulgária és Románia néhány városában vizsgálta meg a vállalkozás indításának feltételeit és javaslatokat is megfogalmaztak. A jelentés öt területen - a vállalkozás indítása, az építési engedélyek ügyintézése, az elektromos áramhoz való hozzáférés, az ingatlan nyilvántartásba vétele és a szerződések érvényesítése - nyújt referenciaértéket Budapestet, Debrecent, Győrt, Miskolcot, Pécset, Szegedet és Székesfehérvárt illetően, az értékelésből kiemelkedik városunk.
Átadta új épületgépészeti áruházát és bemutatótermét az 1997-ben alapított, idén huszadik születésnapját ünneplő Hollander-2000 Kft. A Károly János, majd a Tátra utcai székhelyét is kinövő székesfehérvári vállalkozás a Mártírok útján épített új otthont magának, amelyet hétfőn ünnepélyes keretek között avattak fel.
Elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolat felújítási munkáinak első üteme. A beruházás során az utca két szakaszán, a Széna tér és a „Vadászkürt” között mintegy 945 m2-en, valamint a Vadászkürt - Huba utca köz között 2015 négyzetméteren a meglévő, rossz állapotú burkolatot újították fel a kopóréteg cseréjével. A Városgondnokság „Út 2017-19” néven saját út-, járda- és parkoló-felújítási programot indított, eddig közel 1 milliárd forint értékű munka készült el, illetve valósul meg ősz végéig.
Öt járdaszakasz újult meg a Vízivárosban, a Rákóczi út 27-41. szám alatti négyemeletesek előtt. A 15 millió forintos beruházás műszaki átadását pénteken tartották.
A nyertes konzorcium feladata az M7-es autópálya Balatonvilágos és Budapest közötti szakaszának 2x3 sávossá bővítése tervezési feladatainak elkészítése, megvalósíthatósági tanulmány készítése, környezeti hatástanulmány és engedélyezési tervdokumentációinak elkészítése, a környezetvédelmi engedély és az építési engedély megszerzése.
A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központba látogatott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a gyermekvédelmi törvény elfogadásának 20. évfordulója alkalmából. A miniszter kiemelte, hogy Székesfehérvár és Fejér megye a gyermekjóléti szolgálatok szervezése, működtetése ügyében példamutató munkát végez. Balog Zoltán elmondta, hogy a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban kialakított családias ellátás és környezet mutatja azt az utat, ami felé a gyermekvédelemnek haladnia kell Magyarországon.
Lakossági fórumot tartott kedden Csalán Östör Annamária önkormányzati képviselő. A fórumon jelen volt Bozai István városgondnok és Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője is, aki beszámolt arról, hogy a cég központi telephelye Csala-Pénzverővölgybe költözik és számos fejlesztést is megvalósítanak 2018 végéig. A fórumon szó volt a focipálya és a híd kérdéséről is.
A Közlekedési Iroda kéri a gépjárművezetőket, hogy a Palotai úti Gaja-híd lezárása miatt a Mátyás király körút – (Ányos Pál u.) Dózsa György út – Móri út – Szent Flórián körút, vagy Mészöly Géza u. – Móri út – Szent Flórián körút terelőutat használják. Kérik az autósokat, hogy az útvonaluk tervezésekor ne megszokásból közlekedjenek.
Palotaváros két pontján is műszaki átadást tartottak hétfőn délelőtt. A Horog utcában 34 új, térkövezett parkolót alakítottak ki, a Kodolányi utca 12. szám előtti szegélyezett, 35 férőhelyes parkolót pedig felújították és a zúzott köves burkolatot térkőre cserélték. A Horog és a Kodolányi utcai beruházások együttes összege meghaladja a 30 millió forintot.