Az E.ON tájékoztatása szerint az általuk végzett hálózatfejlesztési munkákhoz kapcsolódóan január 15-én, kedden és január 16-án, szerdán Székesfehérváron több utcában - a Csíkvári utcában, a Homoksoron, a Hosszúséta téren és a Széchenyi utcában -áramszünet lesz.
Tavaly július óta újra hallható Székesfehérváron a Rádió 1 kereskedelmi rádió a 94,5 MHz-en lokális hírblokkokkal, helyi információkkal, az idei évtől pedig a Panorama Offices 5. emeletére költözött a szerkesztőség és a stúdió. Papp Klaudia operatív vezető elmondta, hogy a jövőben még erősebb lokális tartalommal szeretnének jelentkezni a városban.
A közlekedési problémák mnegoldása a következő másfél évtized egyik legnagyobb kihívása nem csak Székesfehérváron, hanem az összes hasonló méretű városban – mondta Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere. Idén, a Mártírok-Seregélyesi és a Széchenyi-Horvát István kereszteződésekhez hasonlóan tovább folytatódnak az áteresztő képességet növelő fejlesztések és 2019-ben is több milliárd forintot költ majd az önkormányzat utak felújítására és a kerékpáros közlekedés fejlesztésére.
„A székesfehérvári vevők többnyire húsz és negyvenöt év közöttiek. Vannak, akik az első otthonukat vásárolják, mások pedig a magas lakásárakat kihasználva vidéki családi házba költöznek.”- mondta Czigola Emil fehérvári ingatlanos. Még 2011 környékén Fehérváron egy átlagos állapotú két szobás, ötven négyzetméteres panellakás ára nyolc-kilenc millió forint körül mozgott, most ugyanezért tizenhét millió forintot kérnek.
A Sóstó Természetvédelmi Terület keleti kapujánál hamarosan elkezdődhet a vadmadár bemutató és gondozó épület, illetve egy új közösségi ház kialakítása. A Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány számára létesítendő bázis, gondozó és bemutató épület, illetve közösségi ház az önkormányzati tulajdonban lévő, 25 ezer négyzetméteres területen valósul meg a Sárkeresztúri út mellett.
Befejeződött a felújítás a szedreskerti fűtőműben, ahol a korábban három 4.7MW-os régi kazán helyett három új 5 MW-os kondenzációs szerkezetet építettek be, zajszigetelték az épületet és a homlokzat is megújult. A felújítás azon túl, hogy hatékonyabbá tette a fehérvári távhőszolgáltatást évi 70 tonnával kevesebb szén-dioxidot kibocsátást is eredményez.
Több mint 1500 hallgató kezdte meg tanulmányait Székesfehérvár egyetemein, Erdő Péter bíboros celebrált misét a város főterén, a környezetbarát közlekedést népszerűsítették az Elektromos autók napján, megújult a Rákóczi Utcai Óvoda épülete és elkészült a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ és Kultúrudvar második üteme is.
Júliusban elkészült a Ligetsor felújítása, összesen 135 hallgató vehette át diplomáját az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, Székesfehérvárra érkezett a VI. Balatoni Csillagösvény Missziós Körút Böjte Csabával, valamint elhunyt Dr. Barlay Ödön Szabolcs paptanár és Matus György színművész.
Telt ház előtt mutatkozott be a Székesfehérvári Balett Színház, Vargha Tamás és Törő Gábor képviselheti Székesfehérvárt az országgyűlésben, elhunyt a Lánczos Kornél Gimnázium igazgatója, Lovranits József és utcaszínházi produkció keretében idézték fel a március 15-i forradalom eseményeit a fiatalok - többek között ezekről is beszámoltunk márciusban és áprilisban a város honlapján.
Befejeződött az út- és járdafelújítás, valamint parkolóépítés a Szeder utcában. A beruházás a Városgondnokság ÚT 2017-19. program keretében, mintegy 86 millió forintból valósult meg. A térköves járda mellett 24 újabb parkolóhely is segíti ezentúl a szedreskertiek mindennapjait.