Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívására minden esztendőben tucatnál is több, önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. 2017-ben 22 megyei szervezet, mintegy 1500 önkéntessel, mintegy 307 köbméternyi illegális szemetet számolt fel és helyezett el legális hulladéklerakón. A programban résztvevőknek kedden, a Hiemer-házban mondtak köszönetet munkájukért.
Hétfőn este lakossági fórumot tartottak a Palotavárosban, a Bory Jenő Általános Iskolában, ahol szó volt azokról az idei városrészi fejlesztésekről is, amiket tartalmaz a város 2018-as költségvetése. A fórumon Farkas László önkormányzati képviselő arról is beszélt, hogy „ilyen kormányzati hátszele nagyon régen nem volt Székesfehérvárnak, ami rendkívül sokat segít abban, hogy így fejlődik a város.”
Az Önkormányzat tájékoztatja az érintetteket, hogy lefolytatta a város külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének a Budai út, Nagyszombati út és a 14311 hrsz-ú gyűjtőút csomópontjára és környezetére vonatkozó módosításához szükséges partnerségi egyeztetést. A lezáró döntés a város honlapján és a Főépítészi Iroda hirdetőtábláján is megtekinthető.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Szárazréti Tagintézményének kicsinyei és nagyjai gyülekeztek szerda reggel a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban, ahol a Himnusz hangjait és a zászlófelvonást követően az intézmény diákjai adtak ünnepi műsort. Az eseményt követően az épület udvarán újraavatták és megkoszorúzták a kilenc esztendeje az iskola udvarán állított Bem József-szobrot, majd bejárás keretében bemutatták a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar elkészült kiszolgálóépületét is.
„Adatok távolról – geoinformatika közelről” mottóval huszonkettedik alkalommal is Székesfehérváron gyűltek össze a geodézia, a geoinformatika és a térinformatika szakmák képviselői a GIS Open konferenciára, amelyet hétfőn, ünnepélyes keretek közt nyitottak meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében. A konferencia legfontosabb célja, hogy bemutassák a szakmai újdonságokat és konzultációs lehetőséget nyújtsanak a szakembereknek.
A „Menő Menza” pályázat projekthetének zárónapjára gyűlt össze a Tóvárosi Általános Iskola apraja-nagyja szombaton az intézmény tornatermében, ahol Béres Alexandra, fitnesz-világbajnok vezényelt reggeli tornát, majd a tematikus héthez kapcsolódó esszéíró- és receptíró-pályázat, valamint rajzpályázat díjait is kiosztották. A délelőtt további részét akadályverseny, vetélkedők és salátakészítő-verseny színesítette.
Elkészült a várpalotai elkerülő 9,4 kilométeres szakasza, amely mentesíti a várost az eddigi forgalomtól. Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki kiemelte, hogy a fejlesztés százezer ember életminőségén és rengeteg vállalkozás versenyképességén javít, az új útszakasz pedig elérhető közelségbe hozza azt a tervet, hogy a Székesfehérvár-Várpalota-Veszprém-tengely hamarosan a magyar gazdaság egyik zászlóshajója legyen.
Tizenkettő elektromos töltőoszlop telepítéséről, a Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program elindításáról, rendezvények támogatásáról és Csitáry G. Emil emléktáblájának elhelyezéséről is döntött péntek reggeli ülésén Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése. Kiválasztotta a testület a Kégl György utca felújításának a kivitelezőjét és döntöttek arról, hogy a Sóstón is kezdődhetnek állami forrásból az út és járdafelújítások.
Letették csütörtökön délelőtt az alapkövét a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának. A régi laktanyaépület teljes gépészeti és esztétikai restauráción esik át, stílusa azonban nem változik és a tervek szerint 2019 májusára készül el a felújítás.
A fagyok elmúltával a járdaépítéssel folytatódnak a Ligetsor felújítási munkálatai és ha nem esik még több csapadék, akkor bő egy hét múlva az útépítés is folytatódik. A csapadékvíz elvezető csatorna építésének 90%-a, valamint az ivóvízvezeték és a szennyvízcsatorna felújítása befejeződött és szépen alakul az iskola előtti tér felújítása is.