Pénteken délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A testületi ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek a repülőnapon történt tragédia áldozataira. A képviselők módosították a város költésvetését, melynek értelmében háromezer önkormányzati munkavállalónak biztosítanak novemberben egyszeri kiegészítő juttatást, mely a legtöbb dolgozó esetében százezer forint lesz.
Több nemzetközi gyártó, a legújabb technológiával dolgozó tisztítórobotját tesztelik a Sóstói Stadionban. Guti Péter, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az általuk üzemeltetett nagyméretű létesítmények tisztítására keresnek modern, innovatív megoldást a jövő vonatkozásában.
Az E.ON tájékoztatása szerint ehét csütörtökön áramszünet lesz a Berényi úton, az Olaj utcában és a Móri út 154. szám alatt. Az érintett területen a lakosság megértését kérik.
Elkészült a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget Utcai Tagintézményének teljes energetikai felújítása. A több mint negyvenéves épület a munkálatok során hő- és tetőszigetelést kapott, modern nyílászárókat szereltek fel, és elvégezték a fűtési rendszer korszerűsítését is. A részletekről hétfőn délelőtt számoltak be a Sziget utcai Iskola udvarán.
Az E.ON tájékoztatása szerint áramszünet lesz szeptember 18-án, 19-én és 20-án Székesfehérváron, az Erdőntúli terület és az Aligvári terület egyes ingatlanjain. Kérik az itt élők megértését és türelmét!
Újabb üteméhez érkezik a Móri út felújítása, a Budai út egy szakaszán pedig egy csőtörés utáni hibaelhárítás kezdődik. Az ezek miatt bevezetésre kerülő közlekedési változások az alábbiakban olvashatóak.
A Modern Városok Program keretében megvalósuló fehérvári fejlesztések egyik legfontosabb eleme a Szent György Kórház új épülettömbje. A Magyar Kormány összességében több mint 16 milliárd forintos támogatásával zajló nagyberuházás eredményének köszönhetően még modernebb és teljesebb körű gyógyítási munka valósulhatnak majd meg, szolgálva a fehérváriakat és az ellátási területen élőket.
A COOP üzletlánc a korábbi évek hagyományait követve 17. alkalommal szervezte meg a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket középpontba állító COOP Rallyt. Az állomások között idén is szerepelt a székesfehérvári Alföldi Tej Kft., amely az elmúlt 20 évben kiemelkedő résztvevőjévé vált a magyarországi tejtermelő és tejfeldolgozó piacnak.
Szeptember 16-án szombaton 10 órától 13 óráig óránként indulnak majd vezetések a bazilikában, ahol az érdeklődők megismerhetik a felújítás történetét, megcsodálhatják a megtisztított falképeket, a művészi munkával restaurált vászonképeket, fából készült szobrokat, bútorokat.
Az E.ON tájékoztatása szerint áramszünet lesz több utcában szeptember 14-én, csütörtökön a Búrtelep egyes utcáiban, valamint szeptember 15-én, pénteken az Öreghegyen. Az érintett városrészekben kérik a lakosság megértését.