Megkapta a hatósági engedélyeket a város új, multifunkcionális sportcsarnoka, az Alba Aréna. A hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán tette közzé, ahol azt is bejelentette, hogy a jövő héten nyílt napokat szerveznek, ahol minden érdeklődő bejárhatja az új arénát, hamarosan pedig az avatóról is további információkat osztanak meg.
Többszöri előkészítést követően idén tovább bővül a helyijáratos buszhálózat Székesfehérváron. Az elmúlt időszak tapasztalatait figyelembe véve nem egyszerre, hanem ütemezetten, bizonyos időszakonként, néhány járatot érintve lépnek majd életbe a hálózatot és a menetrendet is érintő változások. A fehérvári buszhálózat-bővítésről ITT olvashat részletesen!
Az E.ON tájékoztatása szerint február 13-án, kedden áramszünetre kell számítani Székesfehérváron. A Sütő utca 30. szám alatt élők megértését és türelmét kérik.
A régészeti feltárások ősszel befejeződtek és kedden elszállították a munkavégzés miatti konténert is a Géza nagyfejedelem térről. Tavasszal indulhat a befejező szakasz, azaz a tér megújítása. A tervek szerint még idén elkészül a Belváros megszépülő, új közösségi tere.
Több mint ötszázan vettek részt az országjáró HR Fest konferencián, amelynek csütörtökön Székesfehérvár adott otthont. Az előadók, kiállítók, meghívott szakemberek többek között arról szóltak, hogy a gazdasági helyzet és az inflációs környezet generálta erős kihívásokra milyen válaszokat adhatnak a foglalkoztatók, azaz, mint ahogy a címben is megfogalmazták: gázt adnak, vagy fékeznek?
Az Arconic Alapítvány 2023. évi támogatását adták át szerdán az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara számára. A mintegy 30 ezer dolláros támogatás a gyakorlati műszaki képzés további fejlesztését szolgálja, többek között speciális ipari tanfolyamokat dolgoznak ki a robotprogramozás, plc programozás, és biztonságtechnika területén.
Hétfőn délután két témában tartottak tájékoztatót a székesfehérvári civil szervezeteknek a Városháza Dísztermében. A résztvevők az idei Társadalmi Felelősségvállalási Alap terhére kiírandó pályázatról, továbbá a Nemzeti Együttműködési Alap választási folyamatáról kaphattak részletes tájékoztatást.
Két témában tartanak előadást a fehérvári civil szervezeteknek, akik a tájékoztatók után kérdéseiket is feltehetik január 29-én, hétfőn 17.00 órától a Városháza Dísztermében. A civil szervezetek az idei Társadalmi Felelősségvállalási Alap terhére kiírandó pályázati kiírásokról, valamint az elektori választásról és az ehhez kapcsolódó civil jelöltállításról kapnak tájékoztatást.
Új, 28 férőhelyes bölcsőde építés indul a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A cél egy olyan intézmény létrehozása, ami biztosítja a minőségi nappali ellátást és a gyermekek személyiségének, egészségének fejlődését. Az épülő új bölcsőde kivitelezési szerződésének aláírására hétfőn került sor.
Újabb okleveles technikusi képzésekkel bővül a Székesfehérvári Szakképző két oktatási intézményének képzési palettája. A Jáky József Technikum az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral közösen dolgozta ki a Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus képzés tananyagát, míg a Gazdálkodás és menedzsment technikus képzés az I. István Technikum és az ÓE Keleti Károly Gazdasági Kara összefogásának köszönhetően indul el a következő tanévtől.